Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-04-17 / 15. szám

SZEKSZÁRDI 5 Felvételünk az egykori Lengyel Pál-féle nyomda udvarán készült, vele szemben található az Eszperantó tér. ^-Március közepén dr. Vejkeyné Sudár ^PMta vendégeként néhány napot Szekszárdon töltött Raita Pyhálá a finnországi Lestjárviből. Az eszperantista tanárnő megírta itt szerzett élményeit, s azok hazájában egy eszperantista folyóiratban és Tornio (Szekszárd testvérvárosa) helyi lapjában láttak napvilágot (a lap jobb sarkában Szekszárd címerével). A napokban levelet kaptam Raita-tól és a Szekszárdi Vasárnap-ba szánt cikk eszperantó változatát mellékelte. Az írásban említett Eszperantó park és kiállítóterem a Babits Mihály utcában található. A helyi eszperantisták önszorgalomból gondozzák. SZEKSZÁRD - TORNIO TESTVÉRVÁROSA '94 márciusában szinte véletlenül •

m szerencsére - megismerkedhettem zekszárddal, mert a japán levelezőtársnőmtől kapott levélben az állott: „... ha Magyarországon jársz, keresd fel szekszárdi eszperantista barátnőmet!" - Igen ám, de hol van Szekszárd? A város Magyarország déli felében fekszik, közel a Dunához, kb. 37 000 lakost számlál. Házai a sűrűn lakott völgyekből kapaszkodnak fel a napsütötte, gyümölcsös oldalakra, ahol a rómaiak kezdtek el szőlőt termeszteni. Lenn a síkon szépen zöldell a gabona, napraforgó és kukorica. Ezenkívül a kultúra, az ének- és táncművészet is virágzik, s itt született néhány híres költő is. A közelben van a gemenci vadaskert, ahol sétálni és lovagolni lehet a természet ölén. Szekszárd története - mint minden jeles esemény - a rómaiakkal kezdődött. A magyar honfoglalás után bencés monostor lett alapítva, a 16. században a város török uralom alá került. Újkori történetét már jobban ismeijük Finnországban is, de őszintén szólva, még így is keveset tudunk. Télies sötétség és mínusz 25 fok dermesztő hideg uralta szülővárosomat a botteni-tó északi partjainál, Szekszárd viszont napfényben fürdött, amikor ideérkeztem. A magyarországi március közepe megfelel a finn május-júniusnak: a rétek zöldülnek, a bokrok rügyeznek, tulipánok nyílnak a parkokban, s valósággal megittasodtam a virágfátyollal borított mandulások illatától. Március 15-én ünnepelték a magyarok Ausztriától való függetlenné válásukat. Szekszárd fiataljai virágcsokrokat és papírzászlócskákat hoztak az emlékműhöz. Este fáklyavivők jelentek meg a téren, sokan gyújtottak gyertyát az emlékműnél. A Béla király tér közelében található az Eszperantó park és a kiállítóterem, egykor nyomda, ma múzeum. Új magyar barátnőmmel karonfogva odazarándokoltunk, és hihetetlenül szépnek tűnt. A múlt nemes eszméinek újjáéledését éreztem a levegőben, amely belengte a parkot és az utcákat. Barátnőm lakására eljöttek a helybeli eszperantisták, ajándékokkal halmoztak el: emléktárgyakat, városi térképeket és zászlót, saját termelésű bort és süteményt adtak. Ünnepi hangulat uralkodott. Nemzetiszínű kokárdát viseltek ruhájukon, Petőfi Nemzeti daléi szavaltuk. Én Kalocsay fordításában eszperantóul, ők magyarul. Valóban azt éreztem, hogy barátaim mily nagyra becsülik szabadságukat. S amikor kifejeztem csodálkozásom azon, hogy az esti istentiszteleten is megtelt a templomuk, azt felelték: élnek a vallásszabadság adta lehetőséggel. Megkaptam ajándékba a híres szekszárdi nyomdász, Lengyel Pál kétnyelVű életrajzát, s az abból vett egyik aforizmával zárom cikkem: „A szerelmes hasonlatos a gyufához: amikor lángra iobban, elveszíti a fejét." - S én a szívem csücskét „veszítettem el" Szekszárdon. Raita Pyhala Eszperantóból fordította: Dr. Szilágyi Mihály Evangélium „A Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért!" Filippi lev. 1,27 Múlt századi irodalmunk filozófus költőjének felszólítása jelszóvá vált: „Ember küzdj, és bízva bízzál!" Ma már azonban tudjuk - súlyos tapasztalatok nyomán - hogy emberi létünket árnyékként kíséri a küzdelem. Ehhez a küzdelemhez pedig elszakíthatatlanul hozzátapad a „bízva-bízzál" valamilyen erős hite, meggyőződése. Ebbe az emberiség méretű és történelmi léptékű birkózásba hoz egészen újat az, ami az apostoli felhívásban van: Együtt küzdjetek az evangélium hitéért! Nem lehet kiiktatni az emberi életből a küzdelmet, harcot. A vágyva-vágyott „örök béke korszaka" nem történelmünk határain belül, hanem azokon kívül van. Az azonban nem mindegy, hogy mivel vívjuk történetünk és történelmünk harcait! Isten igéjében egyetemes érvénnyel hangzik a felszólítás: Egy Lélekben, egy szívvel, azaz olyan „fegyverzettel" menjen végbe a küzdelem, mely háborús pusztítás, könnyek és olthatatlan bosszú hátrahagyása nélkül „zajlik le". Az evangéliumhirdetés közel kétezer éve folyik. Mai nemzetékünk rá kell, hogy eszméljen, nem elég, ha hallgatója az evangéliumnak! Mindenkinek meg kell értenie, hogy a lélekben és a szívvel - önmagunk szívével szemben is vívott - megküzdött harc elodázása kikerülhetetlenül belesodor a pusztulást ránkzúdító, embervoltunkból kivetkőztető, alantas harcokba: A poklok poklába. - Ezzel szemben az egy Lélekben, egy szívvel az evangélum hitéért vívott küzdelemben egészen más, különös következmények állnak be: A Jézus Krisztus Lelke által - sokszor szívünk ellenére - vívott harcunk lepusztulás helyett felépülést, könnyek felszáradását, bosszút eltörlő megbocsátást, az embertelenségek poklából a mennyek magasságaiba felemelő krisztusi-húsvéti „harcteret" eredményez. Az evangélium hitéért együtt vívott küzdelemnek voltak először ámuló, majd egyre inkább elkötelezett részesei az apostolok, a Krisztus követői mind a mai napig. - Sürgetően kívánom, hogy Te is, aki olvasod e sorokat, kapcsolódj be e küzdelembe

! Szilvássy Géza református lelkész Szekszárdi történetek Zöldi Dokumentumműsor volt a hét elején a Kossuth rádióban. A téma: a háború utáni év, 1946, amikor is egy újságírót és egy pszichológust engedtek olyan háborús bűnösök közelébe, akik már vagy ítélet - halálos ítélet - után voltak vagy arra vártak, hogy a népbíróság meghozza ügyükben az ítéletet. Rendkívül érdekes az ügy, hiszen a siralomházból többnyire csak levelek szoktak maradni az utókorra, melyek természetesen önvallomások, búcsúzások a családtól. A szakemberek azonban kérdeztek és az elítéltek választoltak a kérdezőnek. Egy ilyen megkérdezett és elítélt volt Zöldi Mihály is. Harmincnégy éves volt. Amivel vádolták, az az újvidéki vérengzés volt, ahol háromezer szerbet, zsidót, asszonyt, gyereket lőttek a Dunába. Ez a Zöldi, hagynagy létére főszereplője lett az eseményeknek. A hogy mondta, a szekszárdi csendőriskolából került a délvidékre. De nem ott kezdte karrierjét. Tagadta ugyan, de ő volt a kecskeméti gettó parancsnoka, önkényeskedése folytán került több tucat munkaszolgálatos a hatvani vasútállomáson olyan vagonokba, amelyek a haláltáborfelé indultak. Saját maga végzett emberekkel, felnőttekkel és gyerekekkel és mindezt nyugodtan, megfontoltan adta elő. Minden európai nyelvet beszélt, az orosztól a spanyolig, de a német nyelv nagyon sok régi változatát is perfekt mód tudta, a Kalevalát finnül olvasta. Nem semmi. Nem szerette a zsidókat, a nőket, ahogy mondta semmi jót nem talált bennük. Nős volt ugyan, gyermeke is volt. Semmilyen művészetet nem fogadott el Eletében egyetlen regényt el nem olvasott, viszont minden szociográfiát, ami fellelhető volt, ő magának is nyolcezres könyvtára volt, a nyelveket is könyvekből, egyedül, maga tanulta. Eletében nem volt színházban, sose szerette a vicceket, soha, életében nem mosolygott. A vádat megértette, de tagadta. A kegyetlenkedésen kívül még azzal is vádolták, hogy kifosztotta a kivégzendöket, sok esetben még ruháikat is elvették a szerencsétleneknek. Az újvidéki mészárlás után visszatértek Szekszárdra. Csendőriskola Szekszárdon? Igen. A Csörge-tófelé vezető úton, a régi tejüzem volt ez a dicső intézmény otthona. Volt még egy hasonló nagyságú és rendeltetésű hely a városban, de ez már az ötvenes években volt. A Tartsay lakótelepen lévő óvoda, az úgynevezett BM-óvoda ávós laktanya volt. Vajon annak milyen lakói voltak? Tudunk már mindent róluk? -tüke1994. ÁPRILIS 17.