Székes-Fejérvári Naptár, 1940
Szépirodalmi rész
— 24 — szegődtem el. Csak mégis jobb lett volna otthon. — Hát mért, te ? — kérdezte a böllér, mert eddig nem talált semmit, amibe beleakaszthatta volna magát. A mester előtt nem kicsinyítheti a legény munkásságát sem. — Mert most sehun se vagyok, — mondta a legény s teliszitta magát levegővel. — Hiába megyek haza, a társaim nem tekintenek közéjük valónak. A mesterségbeliek meg ugyancsak húzódnak tőlem. Az Isten ismeri ki magát . . . Közben átnézett a lányra, megtellett szeme melegétől s arca pirosától. Már volt benne bor, ami megoldta lelakatolt nyelvét s még hozzá tette: Otthon mégis az volt, amit én akartam. — De hogy itt mi nincs úgy, azt nem mondta. Egyszer már kínálkoztak félig felemelkedve, hogy mennek, de a bognár azzal nyomta vissza őket, hogy az üvegben ne hagyjanak. A felesége ugyan már lefeküdt s a lány is eltűnt. Az öregebbek szava megeredt s a legény, unva magát, kilépett az udvarra. A lány a tornácon járt. — Ez is urí szokás — szánta gúnyosnak a legény. A lány ránézett a szépen csillanó hold alatt hidegen és idegenül. — Hát mi a válasz ? — kérdezte a legény úgy, mintha régi kérdésre várna feleletet. — Hagyjon, Pista, a napokban elutazom, nincs értelme az egésznek. — Most már nincs, ugye, zihálta a legény. — Most melyikünket szúrjam le ? És felvillant a kése. De a lány csak nevetett. — Ugyan ne bolondozzon. Ismerem én már ezt. Ezt? - kérdezte szívósan a legény. És azzal önmagába vágta a bicskát. A sikoltásra kijöttek s álltak, mint a sóbálványok. Végre megjött az eszük. „Na, itt máma két ölés volt ‘ - bölcsködött a böllér. De azért szaladt fogatot keríteni s a sebtiben bekötözött legénnyel robogott a doktorhoz. A lányt fektetni akarták, de nem ment. Lassú csermely indult meg szivében öntudatlanul és sajogva. Ezt a legényt sohasem tudta volna szeretni, abban bizonyos volt. De vére hullt érte ! Csak járt gondolat nélkül. És állt a hold alatt. Dusán pattogtak a fák. És hallgatott a titkos éjtszaka. TAVASZI VIRTUS. JEGESI JÓZSEF, Úgy nyílott ki az a leány, de akku- ! rát, ahogy az a pünkösdirózsa is ki- j virít egy madárfüttyös, harmatgyöngyös i tavaszi reggelen . . . Azonmód . . . | Mi volt még hát ez a Bodorék leánya, a Julis is tegnap? Afféle szerényen! piruló, ígéretes, mosolygó kis bimbócska . . . Aztán máma meg, ahogy csak föleszmél a legény, ha megragad j a tekintete rajta: ni csak, egy teljes csalogató szépségben kifeslett rózsavirág ! . . . Erre ám legelőször is Verebi Gyuri hökkent rá, ahogy a nagykocsma tavaszi mulatságának megzendülő muzsikájától fölmelegedve végigjáratta szemét a leányok koszorúján, keresvén, ki legyen az, akivel majd ezt az ébredő tavasz mámorában fogant éjszakát átvigadozhassa ? — S akkor állt meg a pislantyuja Bodor Julison. Hanem hogy ej, de ki is gubódzkodott hát ez a leány ! . . . Tavaly még ott árulgatta a petrezselymet a nyanya mellett s csak afféle kis tanulótáncos surján legénykék hívták táncba néha legföljebb! . . . Aztán most meg . . . hát most meg csak itt van no, a szemét levenni alig is tudja róla a legény. S egyszer, mire észreveszi magát, már ott áll előtte, megérinti a leány karj átés meghajtja magát ujmódi illendőséggel:
