Székes-Fejérvári Naptár, 1912 (40. évfolyam)
Szépirodalmi rész
ségben, âmely Losonczy László, Drágfy Bertalan, Thuróczy György, Dóczy Péter és Petőfy Miklós közreműködésével a békét Miksával megkötötte. 1494-ben a királyt Lőcsére és Kassára kisérte, hol a lengyelekkel kötendő békét tárgyalták. Csakhamar királyi helytartó, egyúttal nagyváradi, majd erdélyi püspök lesz, 1563- ban pedig a kalocsai érsekséget foglalja el. Ugylátszik ekkor halt meg, többé legalább semmit sem tud róla a történelem. A reneszánsz műveltségétől áthatott férfiú a fényesen diszitett kéziratoknak is nagy kedvelője volt, de értékes könyvtárának példányai elpusztultak, csupán a zágrábi, bécsi, és lambachi gyűjtemény őrizte meg egy egy könyvét. íme, ilyen életet élt a székesfehérvári prépost, aki büszkesége lehet Székesfehérvárnak. Térjünk most már vissza azon eseményekre, amelyek Miksa bevonulásakor történtek városunkban. Tubero említi, hogy „Miksa császár a boldogságos szűz templomába ment, megnézni akarván Szent István sirját. Midőn meglátta a templomban Mátyás király sirja fölött a falra aggatott királyi jelvényeket és a föliratot, úgy mondják, sírásra fakadt.“ Beszüntette azután a zsákmányolást és a zsoldos hadat rendbe akarta szedni, azonban katonái ellenszegültek, az összeharácsolt sok értékes tárgyon osztozni akartak. Ugylátszik, nagyon is jól érezték, magukat városunkban, mert hiába volt a császár minden buzdítása, minden erélyessége, a zsoldosok nem fogadták meg a császári parancsot, amely most már távozást rendelt. Ezen huza-vona alatt irta meg Miksa Székesfehérvár bevételeiről jelentését, amely természetesen szépitgeti a vandalizmust, arról alig szól valamit, a tömeges gyilkolást pedig szintén elhallgatja. Épp úgy tesz Tubero is, aki szerint csupán székesfehérvári diákok estek el, azonban megjegyzi a leírás, hogy „ha ezek nem rohannak ki az iskolából, sőt a falak között maradnak, vagy esetleg fegyvertelenül nézik az ellenséget, bizonyára nem történik semmi bajuk.“ A császár utóbb mégis csak reá birta katonáit az engedelmességre és távozott velők, a meghódított város őrségét pedig Reymprechtre bízta. Miksának és kortársainak, úgy látszik, nagy büszkeséget okozott a székes- fehérvári diadal, ámbár a történetírás szempontjából korántsem tekinthető dicsőségnek. Ámde a hiúság mégis Székesfehérvár bevételét örökitette meg Ulászló insbrucki sírboltján, amely márványt adott a képzelt nagy eseménynek. A síremléken Székesfehérvár bástyája látható, amely templomokat és házakat övez, a lőrésekből pedig ágyukból lőnek a kívülről ostromló ellenségre. A katonák közül néhányan létrával másszák meg a bástya falát, mások nyílást vágnak és épp behatolni készülnek, a bástyatorony lebocsájtó kapuján pedig már nagy csapatok zászló len- getés között nyomulnak a kiostromolt vár falai közé. A nagyszámú katonaságot kosárból font védőművek óvják mindenütt, sőt Miksa ágyúi is ilyen kosarak mögül lövik a romboló golyókat. A vésés, habár a német dicsőséget nagyon is túlozza, annyiból érdekes, hogy a kidolgozás szerint is a várfal egyik résén nyomult be az ellenség, és belülről nyitotta meg a főkaput. Ez a síremlék Miksának 1519 január 12-én bekövetkezett halála után készült, a tervezőnek tudnia kellett volna., — 52 —
