Ivácsony Zsuzsa - Szabó Károly - Tófalvi Enikő (szerk.): Anna-sorsok. Válogatás a Haáz Rezső Múzeum pályázati kiírására készült irodalmi művekből (Székelyudvarhely, 2015)

sebemet, s ezért nem mertem tudatni veled életem titkát. Féltem, hogy elhagysz. Kérlek, tarts ki még mellettem néhány sor erejéig.

Gyávaságomban véget vetettem egy életnek. Ám utána úgy éreztem, nem csak annak a pici életnek lett vége, hanem az enyémnek is. A szüleim nem tudtak róla mi történt. Nem mertem többé sem az ők, sem senki más szeme elé kerülni. Azonban csakhamar rá kellett jönnöm, hogy egyedül semmire nem vagyok képes. Étihez fordultam hát. Segített, bár láttam rajta, hogy csak azért teszi, hogy mihamarabb megszabadulhasson tőlem. És én megértettem őt. Az ő közreműködésével lettem cselédlány Lapovicséknál. Semmit nem vittem magammal, semmim nem volt, egyedül a könyvhöz ragaszkodtam, mindazok ellenére, ami történt. Gyűlöltem magam, s sokszor eljátszottam a gondolattal, bár meghaltam volna én is, mielőtt gyilkossá válók. Menekültem önmagam elől, soha nem beszéltem, éjjel-nappal dolgoztam, s mikor akaratom ellenérre mégis elszundítottam a konyha lócáján álmomat gyermekek kétségbeesett segélykiáltásai töltötték be. Számtalanszor ébredtem hideg verítékben úszva, s számtalanszor folytak forró könnyeim. Lapovicsék semmiről sem tudtak, meg voltak elégedve velem. Az elején főztem, bevásároltam, zoknikat és harisnyákat stoppoltam, na meg takarítottam természetesen, de volt olyan szoba, ahova egyelőre nem mehettem be.

Már egy éve álltam ott szolgálatban, mikor a gazdasszony jóságosán közölte velem, hogy most már feltétlenül bíznak bennem, így bemehetek a nagyságos úr írószobájába is takarítani, de jaj nekem, ha bármihez hozzáérek. A szoba meglehetősen tágas volt, de kicsinek tűnt a mindenféle könyvekkel zsúfolásig megrakott polcok káoszában. Az íróasztal azonban mindig rendezett volt. Pedáns sorrendben állt ott egy réz gyertyatartó, bár gyertya sosem volt benne, egy tintásüveg, és egy barna cserépből készült hamutartó. Az asztalnak tíz fiókja volt, mindenik kulcsra zárva. De ez nem tett különösebben kíváncsivá. Annál inkább a könyvek, bár nem mertem egyikhez sem nyúlni szabad kézzel, csak a portörlővel simítottam végig a gerincükön minden héten kétszer. Már a második tavasz jött el szolgálatba állásom óta, mikorra egy kissé felengedtem. Már többet beszéltem, s még egy barátnőm is lett, a boltos Klárika.

Egy napsütéses, de még a tél hidegébe kapaszkodó tavaszi délutánon a könyvtárban takarítottam, s nem tudom megmagyarázni, milyen bátorság, de inkább milyen hatalmas kíváncsiság kerített hatalmába, hogy mégis leemeltem egy könyvet a polcról. Két város regénye, ez volt a címe. Óvatosan fordítottam

36