Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1901

58 szavalatok közül első volt Pollák .József VIII. o. tanulóé, a második Móga László VII. o. tanulóé, jutalmuk 1—1 10 koronás arany; a harmadik volt Traum János VIII. osztályú tanulóé, jutalma 5 korona; Busa Gyula, Lakó József VIII., Plesz Mór, Putics Dezső. Rósa Pál VII. oszt. tanulók szavalatát dicsérettel tüntette ki a kör ; a víg szavalatok közül 10 korona jutalmat nyert Rosenfeld Viktor VIII. oszt. tanuló, dicséretet nyertek: Heitn Ernő VIII. és Rósa Pál VII. oszt. tanulók. A tanári kar, hogy az ifjak munkálkodását az iskolai tanulmányok­kal jobban kapcsolatban tartsa és a követendő irányt a tárgyak meg­határozásával biztosabban megjelölje, a különböző tantárgyak köréből pályatételeket tűzött ki. A meghatározott időig 17 tételről 44 dolgozat érkezett be, a me­lyek között 12 volt jutalomra, 11 dicséretre érdemes, a többi 21 figyel­men kívül maradt. A tételek és pályanyertes kidolgozóik a következők: 1. Az egyház befolyása a művészetekre. Jutalma 20 kor. Egy gyenge mű pályázott, a mely figyelmen kívül maradt. 2. Mikes Kelemen szeretetreméltó egyénisége leveleiben. Pályázott 3 dol­gozat. Az első díjat, a „Bakos Pali" alapítvány ez évi kamatját, 16 koro­nát a „Nekem a hazám javát és csendességét kell kívánnom 1 1 jeligéjű dol­gozat nyerte. Szerzője: Venetianer Frigyes, VIII. o. t. A második díjat, egy drb 10 koronás aranyat az ,,Ez férfi volt" jeligéjű dolgozat nyerte. Szerzője : Dettre Pál, VIII. o. t. A harmadik dolgozat figyelmen kívül maradt. 3. Alkalmi beszéd. A legjobb beszéd jutalma 20 korona. 1. Dugonics sírja felett. Pályázott egy gyenge dolgozat. 2. Az elhunyt tanárok sírja felett. Pályázott 3 dolgozat. Mind a 3 figyelmen kívül maradt. 3. Emlék­beszéd Erzsébet királyné halálának évfordulóján. Pályázott 6 beszéd. Az első díjat, 1 drb 20 koronás aranyat Juhász Gyula, VIII. o. t. nyerte ; Szibinkits György, Aigner Károly és Heim Ernő VIII. o. tanulók beszédei dicséretet érdemelnek. 4. Márcz. 15-én. Három gyenge mű pályázott. 5. Az 1848-iki törvények szentesítésének évfordulóján. Pályázott 3 beszéd. Az elsőnek jutalma egy drb 10 koronás arany, szerzője : Divényi Károly VIII. o. t. Dicséretet nyertek: Perhács Béla és Traum János VIII. o. tanulók beszédei. 4. Kossuth Lajos emlékezete. Ünnepi óda Kossuth Lajos születésének századik évfordulóján. Jutalma 10 korona. A beérkezett 3 gyenge köl­temény figyelmen kívül maradt. 5. A komikus eposz a komolynak piaródiája. Jutalma 20 kor. Bizo­nyítás Csokonai Vitéz Mihály Dorottyája alapján. A beérkezett „Szél­malomharcz" jeligéjű dolgozat dicséretre érdemes. Szerzője: Balassa József, VIII. o. t.

Next

/
Oldalképek
Tartalom