Századok – 2015
2015 / 5. szám - Tóth Árpád: Nemesség, polgárság és honorácior értelmiség határán: városi tisztségviselők a késő rendi társadalom korszakában
VÁROSI TISZTVISELŐK A KÉSŐ RENDI TÁRSADALOM KORSZAKÁBAN 1101 mint a nyilvánosságnak szánt (és talán nem is a városvezetéstől származó), német nyelvű címtárnál.28 A Blaskovits János pesti ügyvéd által szerkesztett, és először 1837-ben megjelent Pesther und Ofner Wegweiser ettől némiképp eltérő elvet követ.29 Ebben a sorozatban az összes szabad királyi város tiszti kara szerepel. Egyfelől ebben a kiadványban is tendencia, hogy a belső tanácsok tagjainak nevében szisztematikusan szerepel a von, ugyanakkor néhány városban (például Eperjesen, Korponán, Késmárkon, Pozsonyban vagy Besztercebányán) a von használata nem feleltethető meg tisztségeknek, vagyis vélhetően az eredeti jelentéshasználatot (a nemesi jogállást) tükrözi. Ráadásul azokban a városokban, ahol a tanácsnokok mellett más tisztségek viselőit név szerint is felsorolják, ott is megmutatkozik ez a kettősség. Különösen figyelemre méltó, hogy még a választott polgárság elöljárójaként működő szószóló (Vormund) tisztségnél igen gyakori a von szócska kitétele, ami azért meglepő, mert ezt a posztot általában polgári (kereskedő vagy kézműves) foglalkozású személyek töltötték be, feladatköre alapján pedig nem sorolható a városi adminisztráció tagjai közé. A rangok kifejezésének e módját valószínűleg úgy értelmezhetjük, hogy kialakult egy olyan felfogás, amely a beosztás alapján mérlegelte, hogy kinek milyen megszólítás jár, ezzel félretolva a von szó hagyományos, a jogi értelemben vett rendiséghez kapcsolódó használatát; ráadásul ez a nyelvi gyakorlat az írásbeliség egymástól viszonylag különböző területein is azonos formában jelent meg. Ha ez az értelmezés helyes, akkor ahhoz a jelenségcsoporthoz illeszkedik, amelyet a történeti-jogi értelemben vett rendiséghez képest eltérő, mégis nyilvánosan gyakorolt, másodlagos rendi tagolódás elnevezéssel illethetünk, és amelynek nyomai a német nyelvű anyakönyvek titulatúrájában és az egyesületek korabeli névkönyveinek az adatközlési szokásaiban is tetten érhetők.30 Mindez kérdésfeltevésünk szempontjából nem jelent kevesebbet, mint hogy a történésznek érdemes fontolóra vennie: a korabeli felfogás talán kisebb jelentőséget tulajdonított a városi tisztviselők személyes jogi helyzetének, mint a hivatalhoz kötődő (azon belüli) rangjának. Ennek alapján megkockáztatható, hogy a városi tisztviselőket a korszak már önmagában tekintette olyan magas státusz hordozóinak, amelynek kifejezésére legalkalmasabbnak egy hagyományos, rendies eszköz: az eredetileg a privilegizált rend megkülönbözetésére szolgáló nyelvi elem szolgált. Elgondolkodtató azonban, hogy a városi tisztviselők e nyilvános reprezentációja mintha csak németül működött volna. A magyar nyelvű címtárak és kalendáriumok ugyanis nem pusztán abban különböztek a németekről, hogy nem voltak képesek megjeleníteni ezt a társadalmi tagolást, de abban is, hogy törekedtek egy másik rendi megkülönböztető elem — a vármegyei táblabírói tisztség — feltüntetésére. Az is megfigyelhető, hogy a bécsi városve28 Budapest Főváros Levéltára, IV 1202. c. (Intimata), AN. 4972. Vő. Tóth Á.\ Hivatali szakszerűsödés i. m. 52. 29 Pesther und Ofner Wegweiser 1837. 30 Tóth Árpád'. Polgári stratégiák. Életutak, családi sorsok és társadalmi viszonyok Pozsonyban 1780 és 1848 között. Pozsony 2009. 104^112.; Tóth Árpád: A pesti Nemzeti Casino reformkori társadalmi összetételének tanulságai. In: História mezején. A 19. század emlékezete. Tanulmányok Pajkossy Gábor tiszteletére. Szerk. Deák Agnes és Völgyesi Orsolya. Szeged 2011. 52-54.
