Századok – 2014
KÖZLEMÉNYEK - Khavanova, Olga: "Kitűnő tehetséggel ellátott, különböző nyelveket tudó, jogok tudásával rendelkező…" (Hivatalnoki pályafutások a magyar Kamaránál a felvilágosult abszolutizmus idejében) V/1209
HIVATALNOKI PÁLYAFUTÁSOK A MAGYAR KAMARÁNÁL ...1225 A fent idézett és több más hasonló pálya esetében az a figyelemreméltó, hogy a nyugalmazott katonák új elemekkel színezték a királyság hivatalnoki közegét. Nemcsak etnikai tarkaságot vittek bele, hiszen nem voltak sem magyarok, sem hungaruszok, hanem személyes és szakmai tapasztalataikat is, amelyeket távoli kiküldetéseik során szereztek. A hivatalnoki elitbe való sikeres beilleszkedésük biztosítéka a könyvelésben való járatosság vagy a többnyelvűség volt. Radl Antal, a szakolcai harmincados fia, tíz évig Pálffy Lipót gyalogezredében szolgált, de egy komoly sebesülés után nyugdíjazták, és az édesapja (szintén nyugalmazott katona) mellett gyakornokként szolgált. A kérelmében azt említette, hogy a német anyanyelv mellett magyarul, „szlávul”, latinul és olaszul tud. Ugyan a Magyar Kamara csak a második helyre sorolta őt, az előterjesztésében azt hangsúlyozták, hogy a harmincad-szedésben mutatott buzgalmát, valamint saját és apja katonai érdemeit figyelembe véve, megérdemelne egy ilyen kinevezést.74 Mária Terézia margóra írt rezolúciója így szólt: „Amikor lehetőség adódik, olyan katonatiszteket és altiszteket kell alkalmazni, akik nyelveket tudnak”.75 A Magyar Kamara hivatalnoki karán belül nemcsak „saját apák fiai” és az „idegenek” között, hanem az idősebb és fiatalabb generáció között is a vízválasztó a nyelvtudás, mindenekelőtt a szakmai német nyelv tudása volt. 1773. május 21-én a következőképpen rendelkezett a császárnő: „Felséges szolgálatom számára nagyon előnyös lesz, ha a magyar kamarai ügyeket német nyelven fogják vezetni [...] Ez nem érinti azt, hogy az országban működő hivatalokhoz intézett rendeleteket, ha szükséges, továbbra is latin nyelven adjuk ki; ám a hozzánk címzett feliratokat ezentúl csakis németül terjesszék elő”.76 Ennek értelmében felszólította a Magyar Királyi Kamara a városi hatóságokat, valamint a nekik alárendelt hivatalokat és személyeket, hogy mérjék fel saját német nyelvtudásukat, mégpedig azt, hogy képesek-e a német nyelvű ügyintézésre és a felelős szervekkel történő levelezésre. Az eredmény nem volt megnyugtató: a 15 szabad királyi városból mindössze hatnak, név szerint Nagyszombatnak, Szent-Györgynek, Besztercebányának, Sopronnak, Kékkőnek és Győrnek a válasza tett tanúbizonyságot felkészültségről és hajlandóságról, kilenc város azonban, többek között Trencsén, Varasd és Esztergom, elutasító választ adott. Várasd jelentésében az szerepelt, hogy a városi alkalmazottak vagy latinul és horvátul, vagy kizárólag csak horvátul tudnak, és a városban élő németek is szívesebben kommunikálnak horvátul. Az esztergomi szenátorok emlékeztettek arra, hogy iratforgalmuk csak latin és magyar nyelven zajlik, és kértek egy létszám fölötti aljegyzőt, akinek a Helytartótanácstól kapott fizetése mellé hajlandók lettek volna évente még 100 forintot biztosítani. Tizennyolc harmincad-hivatalból mindössze nyolc — többek között Buda, Szeged és Zágráb — számolt be az ott dolgozó hivatalnokok szükséges nyelvismeretéről és a biztonság kedvéért levélmintákat kért. A soknyelvűségéről híres Szepességben hat kamarai adminisztrátor illetve prefektus 74 ÖStA AVA FHKA HFU, Fasz. r. Nr. 912, 1761. aug. 12., 226v, 229r-v. 75 Uo. 225v. 76 Uo. UC, Hofresolutionsprotokolle Ungarn und Siebenbürgen, Bd. 110, 261.
