Századok – 2013

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Komjáti Zoltán Igor: "…Keserves órái és napjai sok ezer léleknek…" (Fülek 1682-es ostroma) IV/1001

FÜLEK 1682-ES OSTROMA 1015 hét...”.75 Ezt a dátumot szintén megerősíti Koháry Farkas Esterházy Pálhoz írt levele, mely szerint „...Fiieket mind kuruc, mind török tábor a 25. praesentis erőssen víjja, és ostromolja, álgyúkkal löveti...”.76 77 További források is alátámasztják a 25-i dátumot. A Korponán szolgáló Farkas Adám például ezt írta az édesapjának, a lévai alkapitány Farkas György­nek: „...Füleket meg szállották [tudniillik a várost], s lövik, az mint hogy reggel­től fogvást az ágyú zengések meg nem szűnnek, ide is jól halljuk...”11 Szintén ugyanezt erősítette meg Balassa Bálint korponai főkapitány is a következő nap Strassoldo tábornoknak.78 (Ez a forrás cáfolja azt a korábbi állítást is, miszerint az ostromló sereg szeptember 2-ig várt volna az ágyúzással.) Thököly Imre kezdettől fogva a táborban tartózkodott, és személyesen vett részt a vár ostromában. Ezt bizonyítja, hogy augusztus 25-én Osgyán mel­lől írt a bányavárosok lakosságának, hogy hódoljanak be, és a követségüket Fü­lekhez küldjék, mert még azon a napon oda fog indulni. Az ostrom augusztus végi eseményeiről, az ostromlók létszámáról a kör­nyező falvak és várak lakosai jelentéseket küldtek Strassoldónak. A Vadkerten élők arról számoltak be, hogy a török tábort senki nem hagyhatta el, akit a tá­boron kívül találtak, azt azonnal megölték. Ibrahim pasa seregének létszáma 30 ezer, a kurucok 15 ezer főt számlálnak, a náluk levő szekerek számát 15 ezerre becsülték. Váczy István losonci nemes az egyik Nógrád vármegyei szol­gabíró levelét vitte a kuruc táborba augusztus 30-án, ahová Péchy István és Zsigmond kísérte el őt 700 talpassal. Miután a nemes átadta az üzenetet, haza­felé indult, de közben betért a Végles mellett tartózkodó császári táborba is, és eskü alatt vallotta, hogy a Divény felé tartó Péchyéktől azt hallotta, hogy Apaffy Mihály erdélyi fejedelem a következő nap csatlakozni fog hozzájuk 15 ezer fős segélyhaddal. Váczy azt is említette, hogy Szatmárnál további 5000, Tokajnál pedig 2000 fő török gyülekezik. A kurucok létszáma a nemesember szerint 10-12 ezer fő között lehetett.79 Balassa Judit arról írt, hogy Gács és Lo­sonc megadta magát a török-thökölyánus hadaknak. Az erdélyi segélyhadak létszámát 12 ezerre tette, a vele együtt érkező váradi pasa seregét pedig 10 ezer főre. Tatárok érkezését is jelezte. Ezekkel az újabb erőkkel az ellenség Fülek mihamarabbi bevételét akarta meggyorsítani, majd még az ősz beállta előtt Lé­vát is megszerezni.80 Koháry Farkas augusztus 29-i levelében a kemény harcok­ról írt. Bár kémje Gácsnál tovább nem mert menni a sűrűn álló ellenséges kato­nák miatt, annyit mégis meg tudott mondani, hogy Koháry István nagyon hősi­76 MNL OL P 125. 4706. tekercs. No. 2814. (Eszterházy Pál nádor iratai) Koháry Farkas levele Esterházy Pálnak (Csábrág, 1682. augusztus 30.) 77 MNL OL P 125. 4719. tekercs. No. 6158. (Eszterházy Pál nádor iratai) Farkas Ádám levele Farkas Györgynek (Korpona, 1682. augusztus 25.) 78 „...Explosiones circa Fülekinum factae ad hoc hisque audiebantur...” MNL OL G 12. XII. 1. 5. doboz. föl. 172. A Thököly-szabadságharc levéltára - Levelek (1672-1691), 1682. augusztus havi le­velek. Balassa Bálint levele Carlo Strassoldo tábornoknak (Korpona, 1682. augusztus 26.) 79 MNL OL P 125. 4710. tekercs. No. 3851-es irat melléklete. (Eszterházy Pál nádor iratai) Idé­zetek és levélkivonatok, melyeket Carlo Strassoldo tábornok küldött meg Esterházy Pálnak 80 MNL OL G 12. XII. 1. 5. doboz. föl. 195. A Thököly-szabadságharc levéltára - Levelek (1672-1691), 1682. augusztus havi levelek. Balassa Judit levele ismeretlen személynek (Csábrág, 1682. augusztus 27.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom