Századok – 2011

MŰHELY - Merényi-Metzger Gábor: Benyovszky Móric életének anyakönyvi forrásai III/753

768 MERÉNYI-METZGER GÁBOR Tehát 1780 és 1781 között Bécsben, Fiumében és még ki tudja, hogy hol élhetett a család. A mai Bécs területén 1781-ben több mint 30 római katolikus egyházköz­ség működött. Ezek közül felvettem a kapcsolatot a „legesélyesebbekkel", a Gürtelen belüli, azaz a belső kerületek már akkor is létező római katolikus plé­bániáival (St. Stephan, St. Michael, Schotten, Gumpendorf, St. Ulrich, Maria Treu, Lichtenthai), illetve átnézettem több, azóta már megszűnt templom (Kirche „Burgpfarre", Kirche „Bürgerspital", Kirche „Deutscher Orden") anyakönyve­it — melyek a Szent Ágoston és Szent István plébániák (Pfarre St. Augustin és Dom- und Metropolitanpfarre St. Stephan) őrizetében vannak — is. A fent em­lítettek közül, azonban egyik római katolikus egyházközség, illetve templom anyakönyveiben sem szerepel Benyovszky Zsófia keresztelésének a ténye. A másik feltételezett szülőhelyén, Fiume városában, 1781-ben szerencsénkre még csak egyetlen római katolikus plébánia működött, melynek az anyaköny­vei jelenleg a Rijekai Állami Levéltár (Drzavni arhiv u Rijeci) őrizetében van­nak. És „csodák csodájára", ennek a keresztelési matrikuláiban végre sikerült megtalálnom a keresett bejegyzést.7 3 Az eredetileg latin nyelvű dokumentum a következő adatokat tartalmazza: Születési dátuma: Keresztelési dátuma: Születési helye: Neve: Neme: Vallása: Törvényessége: Szülei: Keresztszülei: Megkeresztelője: [1780. november] 2. [1780. november] 10. [Fiume] Zsófia Augusztina Mária Jozefa Lány [Római katolikus] Törvényes Méltóságos gróf Benyovszky Móric úr és házastársa méltóságos Anna Zsuzsanna született Hönsch úrnő Nagyméltóságú gróf Gyulay Sámuel tá­bornok úr helyett, ugyanezen méltóságos gróf úr elsőszülött fia [gróf Gyulay Ig­nác] és méltóságos Almásy Anna Mária alkormányzóné született Kapy úrnő Tomasso Martino de Peri kanonok úr Benyovszky Zsófia Augusztina Mária Jozefa tehát nem Vieszkán, nem Pá­rizsban és nem is Bécsben, hanem a partvidéki Fiumében, 1780. november 2-án látta meg a napvilágot és a család fiumei otthonában, 1780. november 10-én ke­resztelték meg. 73 Drzavni arhiv u Rijeci. HR-DARI-275. Zbirka maticnih knjiga s primorsko-goranskog pod­rucja, istocne Istre i Kvarnerskih otoka. Maticne knjige zupe Rijeka. Sv. 423., str. 126.

Next

/
Oldalképek
Tartalom