Századok – 2011
TÖRTÉNETI IRODALOM - Hermann Róbert: A Drávától a Lajtáig. Tanulmányok az 1848. nyári és őszi dunántúli hadi események történetéhez (Ism.: Solymosi József) VI/1555
TÖRTÉNETI IRODALOM 1555 a pesti evangélikus gyülekezet szlovák tagjait „kivezette" az őket elnyomó egyházi közösségből, önálló gyülekezetet alapítva. Említést érdemel még a szerző könnyed stílusa; folyamatosan kommunikál az olvasóval, ki-ki szól hozzá a könyv lapjairól, bevonja a témáról való gondolkodásba, s ezáltal jóval közelebb hozza a szöveget a befogadóhoz. Ha emellett elolvassuk a (rendhagyó módon összesen három, különféle intencióval íródott) előszót és az utószót, arra a megállapításra juthatunk, hogy a Szláv pokol Pesten kifejezetten szubjektív alkotás. Szubjektív, de a szó jó értelmében, hiszen ez esetben a szubjektivitás a legkevésbé sem azt jelenti, hogy nem szaktudományos, csak annyit, hogy a szerző nem rejti el mesterségesen a személyiségét, nem tesz úgy, mintha a szövege független lenne tőle. Ám ez mégsem teszi támadhatóvá, szaktudományosán megkérdőjelezhetővé Kiss Szemán Róbert munkáját, csupán az író és az olvasó kapcsolatát teszi inkább közvetlenebbé, bensőségessé, személyessé. Demmel József Hermann Róbert A DRÁVÁTÓL A LAJTÁIG Tanulmányok az 1848. nyári és őszi dunántúli hadi események történetéhez Balassi Kiadó, Budapest, 2008. 296 o. Hermann Róbert sokrétű munkásságából már eddig is több kötetet és számos tanulmányt szentelt a forradalom és szabadságharc 1848. őszi eseményei minél pontosabb feltárásának. Ebbe a sorba illik új tanulmánykötete is, amely két magyar határfolyó — a Magyarországot Horvátországtól elválasztó Dráva, és a Magyarország és Ausztria történelmi határát képező Lajta — nevének a kötet címébe emelésével egyben megadja a tárgyalni kívánt időszak kezdő és végpontját is. A kötetben szereplő hét tanulmány ugyanis a drávai védvonal 1848. nyári létesítésétől az ausztriai Schwechat mellett megvívott október végi csatáig követi nyomon az eseményeket. A most publikált írások közül már mindegyik napvilágot látott valamilyen tanulmány- vagy konferenciakötet, esetleg folyóirat hasábjain, e kötet számára azonban a szerző mindegyiket átdolgozta és a közlésük óta megjelent szakirodalom új megállapításait is felhasználta. Nem elhanyagolható az a forrásfeltáró munka sem, amelyet szerzőnk a bécsi Hadilevéltárban végzett, és melynek eredményeit beépítette a kötet tanulmányaiba is. Hermann a Bevezető ben röviden áttekinti az 1848. őszi hadiesemények, a pákozdi és schwechati csaták eddig megjelent történeti feldolgozásait, mind a magyar, mind az osztrák történetírás teljesítményét. A drávai védvonal 1848. június-szeptember című első fejezetben a szerző a védvonal szervezésével kapcsolatos kérdéseket igyekszik megválaszolni: Milyen erők álltak a Dráva-vonal védelmét szervezők rendelkezésére? Milyen képet alakított ki a horvát fél a védvonalon folyó magyar előkészületekről? Alkalmas volt-e a védvonal a horvát haderő elrettentésére vagy visszaverésére? A minisztertanács június l-jén 3-4000 sorkatonát adott Csány László — többek között Zala és Somogy megyei kormánybiztos — rendelkezésére a Dráva-vonal biztosítására. Június 2-án Szemere Bertalan belügyminiszter az említett két megye, valamint Baranya, Tolna és Pécs szabad királyi város királyi biztosává nevezte ki Csányt. Megbízása a Dráva-vonal megoltalmazására szólt, a sorkatonaság, valamint az említett megyék nemzetőreinek segítségével. A védvonal katonai parancsnokává június 13-án Franz Ottinger vezérőrnagyot nevezték ki. Hermann Róbert részletesen ismerteti a drávai védvonalra rendelt nemzetőrség, reguláris katonaság és honvédség összetételét. A Dráva túlpartján állomásozó horvát csapatok jelentéseiből a szerző azt a következtetést vonja le, hogy többségük egy esetleges magyar támadást nem tekintett reális veszélynek. A védvonal katonai értékéről szólva úgy látja, hogy bár a magyar félnek jelentős fegyveres erőt sikerült összpontosítania a Dráva-vonalon, de a 250-290 kilométer hosszú védvonalon az csak határőrizeti feladatokat láthatott el, támadásra nem volt alkalmas. A július végéig mintegy 35.000 fős haderő azonban — egyes alakulatoknak a bácskai hadszíntérre vezénylése, valamint a nemzetőri váltás elmaradása miatt — szeptember elejére mintegy 10.000 fővel csökkent. Emellett számítani lehetett arra, hogy a nem magyar kiegészítésű soralakulatok megbízhatósága igen alacsony. Ezek az egységek a horvát támadás idején többségükben csatlakoztak is Jellacic csapataihoz. Összességében Hermann úgy látja, hogy a védvonal mindaddig betöltötte szerepét, vagyis visszatartotta az ellenfél
