Századok – 2010
TÖRTÉNETI IRODALOM - Sarusi Kiss Béla: A természet által megerősített vár. Murány végvár és uradalma a 16. század második felében (Ism.: Bagi Zoltán)
TÖRTÉNETI IRODALOM 1547 nak időszakában vizsgálható. A 15. század hatvanas évei komoly változásokat eredményeztek Murány későbbi történetében. Egyrészt a husziták felismerve jó védhetőségét megszállták és megerősítették a hegytetőn épült várat. Másrészt — az előbb említettel szoros összefüggésben — miután Giskra megegyezett Mátyás királlyal, s kivonta katonáit innen, az addig Jolsván lévő birtokigazgatási központ Murányba települt. A vár 1470-ben a Szapolyai család birtokába került, s János vajda, majd magyar király adta egyik leghűségesebb hívének és familiárisának — Tornallyai Jánosnak — a kezelésébe, mindaddig, amíg az általa az erősségre és az őrségre kiadott költségeket meg nem tudja téríteni. Testamentumában a kezelési jogot fiára — Tornallyai Jánosra (Jakabra) — hagyta, míg mellé gyámul familiárisát Basó Mátyást jelölte ki. A régi gömöri nemesi családból származó Basó azonban az ifjú férfikorba léptével sem volt hajlandó átadni az atyai jusst, s a környéket is rettegésben tartotta rablóportyáival. Az örökség megszerzésének reményében Tornallyai Ferdinánd pártjára állt, célját azonban nem érte el. 1549-ben ugyan a Niklas Graf zu Salm főhadparancsnok vezette magyar-német-spanyol sereg elfoglalta Murányt, s a hűtlen gyámot kivégezték, ám a birtok nem kerülhetett vissza a Tornallyai család kezelésébe, kárpótlásként kézpénzt fizettek ki számukra. A császári-királyi hadvezetés számára ugyanis felértékelődött a vár stratégiai szerepe, hiszen Fülek 1554. évi oszmán megszállása után a bányavárosokat védő végvárrendszer, valamint az Alsó- és Felső-Magyarországot összekötő üt biztosításának fontos elemévé vált. Feladata elsősorban az volt tehát, hogy a bányavárosi, majd alsó-magyarországi végvidéki főkapitányság itteni területét megvédje a hatvani, füleki és szécsényi martalócok támadásaitól. A várból kiinduló észak-keleti és észak-nyugati utak ellenőrzésére pedig két palánkvárat is kiépítettek 1584 körül: Polonkát és Sumjácot. De ezek a hegy töviben kiépített várkastélyhoz hasonlóan egy heves támadásnak képtelenek lettek volna ellenállni. Muránynak az újolasz erődítési módon való átépítésére nem került sor, mivel egyrészt természetes fekvése még hatékony védelmet nyújtott a kor ostromtechnikájával szemben. Másrészt az építkezést lehetetlenné tette, hogy lovas kocsival nem tudták megközelíteni a várat. A császári-királyi seregek 1593 őszén és 1594 telén sikeresen végrehajtott felső-magyarországi támadása eredményeként Fülek újra keresztény kézbe került, amely azt eredményezte, hogy Murány immáron újra elveszítette jelentőségét a végvárrendszeren belül. Ez, valamint az, hogy a tizenöt éves háború idején az udvar igyekezett különböző módokon pénzt szerezni, illetve fennálló adósságait rendezni, hozzájárult ahhoz, hogy zálogba adásának lehetősége a 16. század végén napirendre kerülhetett. A kölcsönök és a ki nem fizetett zsoldok törlesztése miatt először Julius von Herberstein, majd Hans Jakob von Rottal kezébe került Murány és a hozzá tartozó uradalom, s csak 1609-ben lett zálogbirtokosa a Széchy család. A szerző Murányban elhelyezett őrségnek is szentel egy fejezetet. Megállapítása szerint a várban német gyalogságot és tüzérséget rendeltek, míg a Cigánka hegy alatt épült várkastélyba szláv, délszláv, illetve magyar katonaságot rendeltek. A vár királyi őrsége a kezdeti körülbelül 140 főről a 16. század utolsó harmadára fokozatosan száz fő alá csökkent. Mivel az őrség döntően gyalogságból állt, amely alól kivétel az 1572. évi összeírásban található adat, amely szerint Maskó Menyhért parancsnoksága alatt 6 magyar lovas is szolgált, így önálló támadásokra nem vállalkozhatott, csak nagyobb egységekhez csatlakozva törhetett a Hódoltság területére. Egy hadsereg tagjai számára zsoldfizetése és az élelmezés mindig is kulcskérdésnek számított és számít. Sarusi Kiss Béla négy összeírás alapján mutatja be, hogyan alakult az őrség tagjainak szánt havi juttatás összege 1565 és 1582 között. Megállapítása szerint ez sem többnek, sem kevesebbnek nem számított a más várakban szolgáltak zsoldjával összehasonlítva. Az 1570-es évektől a bányavárosi, majd alsó-magyarországi végvidék finanszírozására jelentős összegekkel hozzájárultak a cseh-morva rendek által megszavazott hadiadók is. A zsoldnak azonban csak hozzávetőlegesen a felét fizették a katonáknak, mivel az elszámolásoknál a kiosztott és elfogyasztott élelmiszert levonták járandóságukból. Emellett ajövedelmeik kiegészítésére, pótlására a katonák részt vettek a várban adódott munkákban, valamint a tizedjövedelmek behajtásában. Mivel a murányi uradalom két mezővárosa (Jolsva és Nagyrőce), kisebb települése, valamint az idetelepült vlachok nagy terheik ellenére is képtelenek volt a vár katonaságát és hozzátartozóikat (feleségüket és gyermekeiket) élelemmel ellátni, ezért erre a célra haszonbérbe vették Gömör vármegye egyházi tizedét is. A szükséges húst — különböző forrásokból — készpénzért szerezték be. A naponta 150 darab kenyér, 60 kilogramm hús, valamint 430 és 450 liter közötti sör előállításához és feldolgozásához a várban sütödét, mészárszéket és sörfőzdét kellett felállítani, mivel a legközelebbi nagyobb településtől jókora távolság választotta el. A murányi vár mindezek
