Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Magyarországi és erdélyi urak. Pálffy János emlékezései (Ism.: Urbán Aladár) III/763

lesz. Most a közvélemény 99%-a Görgeit árulónak tartja, s ez egyéni meggyőződésekből áll össze, mert a témát nyilvánosan nem lehet vitatni. Pálffy azért marasztalja el Görgeit, mert nem üldözte a demoralizált osztrák sereget, hanem visszafordult Buda ostromára. Mint hadvezérnek nem lehet mentsége az — mint állítja —, hogy Kossuth parancsára cselekedett. Görgei bátor katona, de gyáva politikus. Nem vállalta, hogy békepárt felhívására katonai erővel ragadja magához a hatalmat, oszlassa fel az országgyűlést, és kössön békét az osztrákokkal. Az államcsínyre már minden elő volt készítve, állítja Pálffy, s Görgei az utolsó pillanatban visszalépett azzal az ürüggyel, hogy nem fordul a nép ellen. Mivel hiányoznak a leleplező adatok, csak ezért nem kiáltja ki Görgeit árulónak, de hite azt sugallja. Politikustársai közül Pálffy erősen elítélte a baloldali politikusokat, így Kállay Ödönt és Hunkár Antalt, s utalásokban Madarász Lászlót. Az eszmeileg ő hozzá közel álló politikusok közül Kemény Dénesről, az erdélyi országgyűlések kiemelkedő szereplőjéről, a belügyminisztérium államtitkáráról emlékezett, akit szerinte a népképviseleti országgyűlés méltatlanul fogadott. Az emlékezések hosszan szólnak Kazinczy Gábor személyéről, aki a forradalom előtt Zemplén megye bálványa volt, s most a közvélemény szembefordult vele. Vádolják, hogy nem volt következetes elveihez, amivel Pálffy nem ért egyet. Kazinczyt azért hibáztatják, mert Debrecenben az országgyűlésen belül pártot alapított, s ezzel megosztottságot idézett elő. De ő és Kovács Lajos azért szervezték a békepártot, hogy ellenzéket képezzenek Kossuthtal szemben és előkészítsék a becsületes béke útját. Emlékezéseit Kazinczy Gáborral azzal zárja, hogy hangsúlyozza annak szónoki, illetve intellektuális adottságait, továbbá — szinte egyedülállóan — részletes személyleírását adja. Kemény Zsigmondról igen elítélőleg nyilatkozik, mert az sem a politikában, sem a morálban nem rendelkezik szilárd elvekkel. Erősen kritizálja Kemény irodalmi tevékenységét, különösen a Férj és nő c. regényét, amelynek hőseit bosszúból úgy rajzolta meg, hogy azokra rá lehetett ismerni. A Forradalom után c. röpiratát az emlékező súlyos hibának tartja, mert az hízeleg az osztrákoknak, s maga ellen ingerelte a nemzetet, mert »még vérző sebeket bolygatott«. Szerinte Kemény nem a hadbíróságtól félt, mert valójában nem kompromittálta magát. A büntetéstől való félelmet csak »szenvelgi«, s az írással valójában pénzszerzés volt az igazi célja. Pálffy Kemény személyiségét közvetlen tapasztalatok alapján őszintétlennek, színészkedőnek tartja, s elmondja, hogy őt is sok éven át félrevezette. Idegrendszerének állandó ingerlése már állandósult, s legutóbb dúltnak látta. Szerinte, ha nem változik életvitele, Kemény Zsigmond meg fog őrülni. Kovács Lajosról az emlékezések röviden szólnak. Azt emeli ki, hogy a politikus, aki a békepárt legerélyesebb vezetője volt, nem élvezhette a népszerűséget, mert Széchenyi tanítványa volt (!). Pálffy 1849-ben, mint menekülő három és fél hónapot töltött Kovács Lajos házánál, s tanulta megismerni az embert, a családapát, a szíves vendéglátót és a humánus gazdát. Megállapíthatóan ez idő alatt megvitatták a házigazda 1849. évi politikai szereplését. Sorolhatnánk az érdekes, személyes tapasztalatokon alapuló emlékezéseket, fordulatos beszámolókat. Megemlítenénk, hogy a bemutatott személyek között szerepel Haynau, akit sírni látott Pálffy, valamint dr. Bé (Bée), akivel az Új épületben betegen fekvő Pálffy nem állt szóba. A szerző az egyes személyekről szólva általában megemlékezik a feleségekről, leányokról, s azok férjeiről. Két hölgy mint „címszó" szerepel. Az egyik Básthy-Mocsáry Fáni, aki azonban nem szereplője a neve alatt elmondott történetnek. Az Patay József volt képviselő kiszabadulásáról szól, ami valószínűleg az auditornak adott 200 aranynak volt köszönhető. A másik személy gróf Forray-Brunsvik Júlia, akinek közbenjárása Pálffy szerint megkönnyítette szabadulását. Az emlékezések sok érdekességet tartalmaznak. így értesülünk Guyon regényes házasságáról, s arról, hogy Haller János a szerzőhöz akarta adni a legkisebb lányát. Megtudjuk, hogy Batthyány, amikor 1848 májusában küldötteket menesztett Erdélybe, hogy segítségül hívják a székely katonaságot, a küldötteket Pálffyhoz irányította, akit 1842 óta ismert. Értesülünk arról, hogy Bajza József, mint a Kossuth Hírlapja szerkesztője, részt vett az OHB ülésein. Pálffy emlékezéseit a jövőnek, vagyis a nyilvánosságnak szánta. A jövőnek szóló információ szándékával foglalta össze az erdélyi országgyűlések szerkezetét (44-46.0.), vagy írta le a szabad székelyek hagyományos öltözetét (178.0.). Az írók iránt érdeklődők hosszabb-rövidebb feljegyzéseket találnak Arany Jánosról, Csengery Antalról, Gyulai Pálról, Jókai Mórról, Jósika Miklósról, Kuthy Lajosról. Pálffy János megromlott egészsége miatt 1856 őszén elhagyta kényszerlakhelyét és birtokára, Tarcsafalvára költözött. Útközben meglátogatta Erdélyi Jánost és rábízta befejezetlen (s folytatni nem kívánt) kéziratát. Erdélyi, amint értesült Pálffy haláláról, a kéziratot eljuttatta Mikó Imréhez, aki azt az Erdélyi Múzeum Egyesület tulajdonába adta. A munka címadója Erdélyi Pál, a kolozsvári egyetemi könyvtár igazgatója lehet, aki a kéziratot félbőrbe köttette, s a már