Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Szabó Noémi Gyöngyvér: Monasztikus férfikolostorok társadalmi kapcsolatai a 15-16. században a végrendeletek tükrében II/451
nak a végrendeletet megelőzően is volt személyes kapcsolatuk az apátsággal, főleg hiteleshelyi funkciójából kifolyólag. Többségük az apátság anyagi támogatására szorultak (a rendelkezésekben oly sokszor említett pénzösszegek ezt látszanak alátámasztani), így azok adományát inkább a visszafizetetlen kölcsön kiegyenlítésének tekinthetjük. Az adományok jó része birtok volt: nyolc monostor (Mórichida, Turóc, Csorna, Kolozsmonostor, Garamszentbenedek, Ság, Pannonhalma, Tűrje) részesült ebben, szőlőt csak három monostor (Borsmonostor, Kolozsmonostor és Garamszentbenedek) kapott. Kolozsmonostor egy házrészt és egy házat is kapott végrendeletben, igaz, az előbbit eladta. Pénzt egyébként csak Privigye kapott, Stóla esetében közvetett pénzadományt figyelhetünk meg. Malom, halastó és ereklye mindössze egyszer fordulnak elő. Feltűnő, hogy értéktárgyat, ruhát, lakberendezési cikkeket egyik monostor se kapott, holott ezek a koldulórendieknél jelentős tételek voltak. Egyedül Kapornak esetében feltételezhetjük, hogy Péter újudvari plébánostól a többi monostortól eltérő jellegű adományban részesült. Sajnos csak kevés testamentum ismert eredetiben, a legtöbb hagyatékról közvetve, utólag, esetleg pereskedésekből tudunk, viszont elgondolkodtató, hogy az ismert végrendeletekben a végrendelkező — két kivételtől eltekintve — mindössze egy kedvezményezettre, azaz a monostorra hagy hagyatékot. Leusták végakaratában látjuk, hogy Privigye mellett még egy ágostonrendi remeteközösség is részesül adományban. Lőrinc soltész a csorbái Szent András templomot adományban is részesítette, azonban tudjuk, hogy az itteni plébános volt a gyóntatója. A kedvezményezettek kis számának persze oka lehet az eredeti irat elkallódása és így nem zárható ki, hogy egy-egy testamentumban akár több egyházi intézmény is szerepelt kedvezményezettként. Bár ezek a közösségek a 15-16. században jelentős külső és belső problémákkal küzdöttek, úgy tűnik, jó viszonyban voltak a helybeliekkel. Érdekes ebből a szempontból Farkas Tamás végrendelete, aki nyomatékosan hangsúlyozta, hogy adományát csak a kolozsmonostori konventnek adhatják, plébániának vagy oltárnak nem. A szerzetesrendek társadalmi kapcsolatait a végrendeletek híven tükrözik, hiszen ekkor a végrendelkezőnek az örök üdvösség elnyerése érdekében lelkiismerete is jobban megszólalt. Az utolsó alkalom volt, hogy haragosaival megbékéljen, adósságait rendezze, jótékonykodjon. Az egyházak feladata volt, hogy az elhunyt lelkének megmentéséért szakrális tevékenységet — misemondást, gyertyagyújtást — folytassanak. Ezért a végrendelkező templomok, kolostorok, oltárok javára is tett adományokat, főként azoknak, amelyekhez még életében is szorosabb kapcsolat fűzte, de persze a jobb anyagi lehetőségekkel rendelkezők akár egyszerre több egyháznak is tudtak adományozni. Sajnos a monasztikus rendek javára tett hagyatékok feltárása és elemzése az eddigi kutatások látókörén kívül maradtak, így viszont némileg egyoldalú kép bontakozik ki előttünk. További módszeres kutatásokra lenne szükség ezen a területen is, hogy a monasztikus rendek késő középkori történetét árnyaltabban lehessen megrajzolni.
