Századok – 2006

TANULMÁNYOK - Vámos György: Itt a Szabad Európa Rádiója; a szabad Magyarország hangja. Műsortükör; 1956. október 24 1163

1202 VÁMOS GYÖRGY rőt ünnepelt, és akiről lassan kiderült, hogy Rákosival legalább is egyenrangú ügynöke a megszálló hatalomnak. Nem tudták azt sem, hogy Gerő Ernő csak fél kézzel intézi a magyarországi ügyeket, fő feladata mindvégig a nemzetközi kommunizmus, a sztálini diktatúra maradéknélküli kiszolgálása volt. Csak azt tudták, hogy Gerő Ernő a háború után megjelent Párizsban és nem sokkal ez­után kitört Renault művek többhetes sztrájkja. A sztrájkot Gerő Ernő irányí­totta, és pénzelte az inflációs nyomorúságban vergődő, éhező, rongyos, romelta­karítással elfoglalt magyar nép pénzéből. Később ugyanilyen váratlanul megje­lent Bukarestben, a megjelenés után a román fővárosban puccs tört ki, a királyt eltávolították és Grosa Péter a kommunista párt élén átvette a hatalmat. Ezt is Gerő Ernő intézte, itt sem mint magyar miniszter, hanem mint Sztálin megbí­zottja, GPU ezredes szerepelt. [...] Most van elemében, amikor statáriummal azonnal akasztatni lehet, amikor igazi hazájának, a Szovjetuniónak csapatai vo­nulnak fel a magyar városok utcáin, amikor lőni, gyilkolni lehet a népet, amelyet Gerő Ernő szinte beteges megszállottsággal nyomorgat és gyűlöl. Ez az ember az első titkár, a politikai hatalom birtokosa ebbe a pillanatban még Magyarorszá­gon. Ma még tombol, rendelkezik, de talán érzi, hogy ez volt az utolsó alkalom. Nyílt csatára kényszerült a nép ellen, eddig csak a háttérben mozgott, titkos uta­sításokkal, a politikus álarcában végezte a hóhérmunkát. A harc még áll! Gerő Ernő még a szovjet fegyverek védelme alatt parancsol és intézkedik^ de sorsa és vele együtt a sztálini diktatúra visszatérési kísérlete már megpecsételődött. KATONÁK, RENDÖRÖK! NE LŐJETEK A SZABADSÁGÁÉRT HARCOLÓ NÉPRE! GYILKOS, AKI FEGY­VERT EMEL A TÜNTETŐKRE! GONDOLJATOK A FELELŐSSÉGREVONÁSRA! A SZABADSÁGHARCOT AZ EGÉSZ NÉP VÍVJA! A NÉPPEL FORDUL SZEMBE, AKI EBBEN A HARCBAN AZ ELNYOMÓK OLDALÁRA ÁLL! A KE­LET-BERLINI NÉMET RENDŐRÖK ÉS A POZNANI LENGYEL RENDŐRÖK NEM LŐTTEK A NÉPRE! AKI FEGYVE­RÉT A MAGYAR ELLEN FORDÍTJA, MEGBŰNHŐDIK! 11.40: Mi a munkások feladata? Péter Mihály munkáskommentárja Elég volt bilincsekben, szolgaságban élni! Gerő arra is hivatkozott, hogy fejleszteni kívánja a szocialista demokráciát. Szépen csengő szavak ezek, de Gerő nem jelent garanciát arra, hogy tartalma megegyezik a nép követelésével. Eddig a szocialista demokrácián egy törpe kisebbség káderlapokkal, rendőrség­gel, erőszakkal gyakorolt uralmát értették. A népi népuralomban csak a Ráko­siknak, a Gerőknek volt szavuk. Hát ezt őrizze a munkásság!? Ehhez adjon se­gédkezet!? Az általa hirdetett szocialista demokrácia csak játék a szavakkal. Evek óta folytatott csalárd játék. Ennek a jelszónak használatával kötötték béklyóba a munkásosztály kezét. A szocialista demokrácia hangoztatásával számolták föl a szabad szakszervezeti mozgalmat, a munkásság érdekvédelmi szervezetét és tet­ték szolgává a közéletben és az üzemben egyaránt. A népi demokratikus rendszer­nek semmi köze sem a néphez, sem a demokráciához. Váltig hangoztatták a mun­kásosztály vezető szerepét. Folyton arról beszéltek, hogy miénk a gyár, miénk a kormányzás joga, de az üzemben csak hajsza jutott osztályrészül és odahaza a csengőfrász esztendőkig. Legjobb munkásainkat, legjobb vezetőinket egymás után

Next

/
Oldalképek
Tartalom