Századok – 2005
TANULMÁNYOK - Konrád Miklós: A neológ zsidóság útkeresése a századfordulón 1335
1356 KONRÁD MIKLÓS vallásosságnak [...] ártalmára volt",11 8 s hogy ez ellen minden erőfeszítés eredménytelennek bizonyult, kételyeket ébresztett a neológ aktivisták körében az asszimiláns zsidóság által követett utat illetően. „A világi műveltség után mohón áhítozó része a zsidóságnak — írta Flesch Ármin, Mohácsi főrabbi egy 1908-ban megjelent könyvében — túlment azon a határon, melyet pedig meg kellett volna őrizni."119 Ez az egyfajta „túl messze mentünk" érzés a neológ aktivisták tekintetét mintegy automatikusan azok felé fordította, akik a neológ zsidókhoz képest kétségkívül szorosabb kapcsokkal kötődtek zsidóságukhoz. „Akármennyire vagyunk pártemberek — írta Szabolcsi Miksa 1904-ben —, de az igazság csak igazság. Az igazság pedig az, hogy orthodox testvéreink imádkozás dolgában jámborabbak nálunk."120 Márpedig ez nem annyira az ortodoxok érdeme, mint inkább a neológok hibája volt: „Legyünk igazságosak — jegyezte meg Szabolcsi egy évvel később — és ismerjük el, hogy a hit dolgában sokat vétettünk."12 1 A mindeddig szüntelenül hangoztatott állásponthoz képest, amely szerint a neológ s az ortodox zsidóság közt egyetlenegy különbség volt, nevezetesen a magyarosodás, tágabb értelemben a világi kultúrához való hozzáállás, e kettős vallomás fordulatot jelentett az ortodoxia megítélésében. A neológ aktivisták a századfordulóra érve ismerték fel a magyar zsidóság kettészakadásának valóságos horderejét, mely szakadás felgyorsította az asszimiláns zsidók elvallástalanodásának önmagában is óhatatlan folyamatát. „Ha köztünk maradnak — írta már 1894-ben egy, a Rabbiszemináriumból frissen kikerült fiatal rabbi az ortodox zsidókról —, mi vonzzuk őket a művelődés, a felvilágosodás felé, ők meg ugyanolyan módon a konservativismus felé vonzanak bennünket."12 2 Az akár vélt, akár valós elzárkózást a magyarosodás, illetve a világi kultúra elől az Egyenlőség továbbra is elítélte, heves kirohanásai az ortodox tábor hivatalos vezetősége ellen nem szűntek meg. De a beismerés, amint írta Szabolcsi, hogy a neológok „a hit dolgában sokat vétettek", mintegy utólagosan igazolta, mindenesetre érthetővé, érthetőbbé tette az ortodoxok mindeddig szüntelenül oktalannak kikiáltott különválását, amely iránt Szabolcsi immár némi megértést tanúsított: „Ne feledjük különben soha, hogy cselekvésük rugója nem nemtelen. Azért akarják a különválást, mert azt hiszik, hogy a hit csak akkor az, ha megtartja azt a formáját, melyben ők vallják. A hitet féltik, azért félnek tőlünk."12 3 A hitközségi elnökök kénye-kedvének kitett, tisztviselői rangra lefokozott neológ rabbik nagyobb megbecsüléséért küzdő, a fiatal rabbinemzedéket tömörítő Országos Rabbiegyesület 1908-tól megjelenő közlönye egyértelműen tanúskodik e szemléletváltásról. A Magyar Izrael c. havilap már nem tartalmaz semmiféle, az ortodoxiát a reformjudaizmus elméleti alapjáról elítélő eszmefuttatást. Nyoma sincs itt már az ortodox „fanatizmus" ostorozásának, lényegében 118 Frisch Armin: Vallásoktatásunkról. Magyar Zsidó Szemle, 1903. 3. sz. 296. 119 Flesch Ármin: A Zsidó. Mohács, k. n., 1908. 328-329. 120 Mardochái Hájehudi: Szerkesztői megjegyzés. Egyenlőség, 1904. okt. 2. 8. 121 Szabolcsi Miksa: Biláncz. Egyenlőség, 1905. márc. 5. 4. 122 Dr. Rubinstein Mátyás: Hitoktatásunk. Egyenlőség, 1894. jún. 22. 5. 123 L. 121. Íj.
