Századok – 2004
Közlemények - Mesterházy Károly: Lengyel–magyar kapcsolatok a 10–11. században II/381
382 MESTERHÁZY KÁROLY eredeti törzsi megnevezésük a horvát volt. A 10. század folyamán aztán a történeti források szinte hallgatnak is a kapcsolatokról. A Géza fejedelem lengyel házasságáról szóló későbbi híradások hitele vitatott, illetve cáfolt,5 viszont Vitéz Boleszló egy — talán — Árpád-házi hercegnőt vett feleségül, akit azonban hamarosan vissza is küldött fiával együtt.6 Ezt követően csak Szent István uralkodása idejéből (1008) hallunk, szintén Thietmar merseburgi püspök révén, Gyula-Prokuj lengyelországi menedékkéréséről.7 Ekkor (1013-1017) történhettek meg a lengyelmagyar ellenségeskedések Vitéz Boleszló uralkodása idején.8 Ezeket aztán Anonymus Gallus megfelelő módon felnagyította, s elbeszélését ma rendkívüli méretű lengyel hódoltatás rekonstrukciójára használják fel. A béke 1018-ban jött létre Vitéz Boleszló és Szent István között,9 s ez a rövid időszak aligha volt elegendő lényeges és tartós változásokra. Az írott forrásoknak a 10. századra vonatkozó hallgatásával szemben a régészet mindkét oldalról számos bizonyítékkal rendelkezik a kapcsolatok időrendje, jellege és intenzitása kérdésében. A legjellemzőbb hazai forráscsoportot az űn. törtezüst leletek (Hacksilberfunde) kárpát-medencei feltűnése jelzi. Kezdve a Kárpátok vonulatától északnyugatra, egészen a Keleti Kárpátok déli szakaszáig széles ívben jelentkezik egy időben is széthúzódó „kincshorizont", amely területenként változó összetételú és minőségű, főleg ezüstkincsekből áll. E kincsekre már a 19. század végén felfigyeltek,10 és Magyarországon is megállapították jelenlétüket (1897, 1904).1 1 Az 1930-as években a leletek rendszerezése nagy lendületet vett,12 és az egyes kincsek összetétele alapján 15 csoportot sikerült megfigyelni. Közülük a Kárpát-medencével határos 3 nagy tömb érdemli a legtöbb figyelmet, mert a Kárpát-medence 10-11. századi régészeti anyagának velük van a legszorosabb kapcsolata. A három kincs-csoport Jakimowicz számozása, illetve megnevezése szerint az l-es — amely a jelenlegi Nagy- és Kis-Lengyelországot, valamint Pomerániát foglalja magába1 3 —, az V-ös — a mai Cseh- és Morvaország területén — és a 5 Vajay Szabolcs: Géza nagyfejedelem és családja. Székesfehérvár évszázadai I. Szerk. Kralovánszky Álán. Székesfehérvár 1967. 72-73.; Györffy Gy.: Magyarország története i. m. 739.; Uő: István király i. m. 63.; Kristó Gy.: A magyarok és a lengyelek kapcsolatai i. m. 8. 6 Catalogue fontium históriáé Hungaricae aevo ducum et regum ex Stirpe Árpad descendentium ab anno Christi DCCC usque ad annum MCCCI I—III. Collegit Albinus Franciscus Gombos. Budapestini 1937-1938. (a továbbiakban: Cat. font.) III. 2203.; Thietmari episcopi Merseburgensis Chronicon. Monumenta Germaniae Historica. Scriptores Rerum Germanicarum. Nova Series. Hrsg. Robert Holzmann. München 1996. 198.: lib. IV 58. (37).; Vajay Sz.: Géza nagyfejedelem és családja i. m. 85.; Györffy Gy.-. Magyarország története i. m. 739.; Kristó Gy.: A magyarok és a lengyelek kapcsolatai i. m. 5. 7 Cat. font. III. 2003.; Thietmar Chron. Lib.VIII. 4., i. h. 496.; Györffy Gy.: István király és műve i. m. 60-63., 175., 220-221., 281.; Kristó Gy.: A magyarok és a lengyelek kapcsolatai i. m. 10. 8 Cat. font. I. 488.; Györffy György: István király i. m. 281-83.; Ua: Magyarország története i. m. 810-11.; Kristó Gyula: A magyarok és a lengyelek kapcsolatailO. 9 Cat. font. III. 2004.; Thietmar Chron. Lib. VIII. 32., i. h. 530. 10 Wilhelm Grempler: Ueber Hacksilberfunde. Mitteilungen der Anthropologischen Gesellschaft (Wien) 19. (1889) 123-24.; Ernst Friedet Hacksilberfunde aus der Oder-Gegend. Zeitschr. f. Ethn. 27. (1895) 144-45. 11 Kövér Béla (Hampel): Újabb adatok az ötvösség történetéhez hazánkban. Archaeologiai Értesítő 17. (1897) 237.; Kugler Alajos: A darufalvi ezüstlelet. Archaeologiai Értesítő 24. (1904) 41^17. 12 Roman Jakimowicz: О pochodzeniu ozdob srebrnych znajdowanych w skarbach wczesnohistoricznych. Wiad. Arch. 12. (1933) 103-126. 13 Jakimowicz, R.: i. m. 114.
