Századok – 2004

Történeti irodalom - Molnár Antal: Katolikus missziók a hódolt Magyarországon I. (1572–1647) (Ism.: Tóth Gergely) IV/981

981 TÖRTÉNETI IRODALOM Molnár Antal KATOLIKUS MISSZIÓK A HÓDOLT MAGYARORSZÁGON I. (1572-1647) Balassi Kiadó, Budapest, 2002. 587 o. Ismeretes a magyar történettudomány számára, hogy az oszmán hódítás folytán Magyarország déli területein mélyreható és visszafordíthatatlan demográfiai átalakulások történtek - a tömeges délszláv bevándorlás következtében mintegy a Balkán is „északabbra húzódott", melynek hatása és eredménye a visszafoglaló háborúk után is megmaradt. Az viszont már kevésbé ismert, hogy — amiként a magyar feudális intézményrendszer — a magyar katolikus egyház is elvesztette a kapcsolatot ezzel a területtel, illetve az itt élő katolikus hívekkel, s míg a hódoltság északabbra fekvő részein — főleg a 17. században — valamelyest vissza tudta állítani ellenőrzését, addig a Drávától és a Marostól délre, továbbá a Bácskában és a Szerémségben balkáni katolikus egyházi intézmények vették át a helyét, melyek a délszláv népességgel együtt észak felé terjeszkedtek. Molnár Antal könyve azt mutatja be, hogy ezek az intézmények hogyan kezdték meg misszióikkal feltérképezni e területet és hogyan építették ki ott szervezetüket, továbbá, hogy a reformpápaság, különösen az 1622-ben létrejött Propaganda Kongregáció milyen missziós tevékenységet folytatott — a balkáni katolikus egyházakkal együttműködve, vagy éppen azokkal szemben — Magyarország déli részén. A címben olvasható periodizáció (1572-1647) alsó határa indokolt — 1572-ben lépett a pápai trónra XIII. Gergely, aki megindította a helyi egyházak vizsgálatára irányuló apostoli vizitációkat —, a lezáró év azonban inkább kényszerű, amint a szerző is írja, ugyanis körülbelül eddig az időpontig tudta feldolgozni a forrásokat. Megjegyzi azonban, hogy az 1647-es év is korszakhatárt jelöl, mivel a bosnyák ferences rendtartománynak, a legnagyobb és legjelentősebb balkáni katolikus egyházi szervezetnek „ekkorra sikerült a hierarchia szintjén is kezükbe venni a missziók helyi irányítását" (26. o.), ugyanis két képviselője elnyerte a belgrádi, valamint a boszniai püspöki címet. Egyben a szerző jelzi azt is, hogy a hódoltsági missziók utolsó évtizedeit egy következő kötetben fogja bemutatni. Molnár hosszú kutatások és komoly részeredmények után készítette el művét. Az irodalomjegyzékben található huszonhárom publikációja mutatja, hogy e monográfiát számos mikrovizsgálat, illetve kisebb mértékű áttekintés előzte meg. Ugyancsak imponáló a kutatott levéltárak ismertetése a bevezetésben. Eszerint Molnárnak a szentszéki központi intézmények iratanyaga (Propaganda Kongregáció, Vatikáni Titkos Levéltár, Vatikáni Apostoli Könyvtár) és a Jézus Társasága római levéltára mellett a római missziószervezés egyik bázisának számító Raguzai Köztársaság ugyanott őrzött levéltárát is volt alkalma átvizsgálni, nem beszélve most a kevesebb adatot szolgáltató egyéb gyűjteményekről. Bevallja egyúttal, hogy két fontos forráscsoportot, a bosnyák ferencesek dokumentumait és a török hatóságok iratait nem tudta megvizsgálni, az előbbit a délszláv háborúk okozta károk és az okmányok sorsával kapcsolatos bizonytalanság, míg az utóbbit — egyelőre — nyelvi inkompetencia miatt. A szerző — számolva azzal, hogy a balkáni katolicizmus nem ismert túlságosan a szakma számára sem — kötetét ennek „országonként", vagy inkább kultúrkörönként való ismertetésével kezdi, azaz bemutatja a „szkénét", ahol az események játszódni fognak. Kiválóan megírt és a legmodernebb külföldi szakirodalmat felvonultató összefoglalásában (mely csaknem száz oldalt tesz ki), elsőként általános képet ad a katolikusok jogi helyzetéről az Oszmán Birodalomban. Ezután részletesen értekezik a katolikusok két legfontosabb bázisáról: egyrészt a már említett Raguzai Köztársaságról, mely a töröktől megszerzett kedvezmények révén az egész Balkánon és Magyarországon kereskedelmi hálózatot épített ki, s az így szerzett jelentős befolyással a katolikusok ügyét is felkarolta, másrészt a török hódítást túlélő, és szintén kiváltságokban részesülő bosnyák ferences rendtartományról, amely Boszniában a katolikus egyház minden funkcióját betöltötte és tevékenységét kiterjesztette más területekre is. Emellett sorra veszi a téma szempontjából kisebb jelentőséggel bíró egyházi struktúrákat is: a dalmát partvidék katolikus hierarchiáját, valamint Albánia, Szerbia és Bulgária katolikus közösségeit. Áttekintését a hódoltsági katolicizmus vizsgálatával zárja, ahol egyrészt cáfolja azt az általános vélekedést, hogy a hódoltságban a magyarság teljes mértékben csatlakozott volna a reformációhoz (jelentős katolikus foltokat mutat ki Baranyában és Észak-Somogyban, illetve kisebb szórványokat az Alföldön), másrészt alapos képet nyújt a délszláv katolikusok bevándorlásáról is, akik aztán a missziók fő „alanyai" lettek. Rend-