Századok – 2002
Tanulmányok - Csukovits Enikő: Bűn és bűnhődés. Vezeklő zarándoklatok a középkori Magyarországon II/303
BÚN ÉS BŰHŐDÉS A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON 321 amennyivel tud — járuljon áldozata sírjához, s a hely szokása szerint kérjen bocsánatot a rokonoktól. Ezt követően zarándokoljon el Rómába, ott gyónja meg vétkét, végezze el a kiszabott penitenciát, és erről hozzon írásos igazolást.75 Érdekes, hogy miközben az Anjou-kori Ars Notaria bejegyzései arra utalnak, hogy a vezeklő zarándoklatok szokását nem csak a városi bíróságok alkalmazták, a 15. századból eddig csupán két olyan adat került elő, amelyet nem valamelyik civitas hatósága előtt foglaltak írásba. Sajátos, hogy mindkét esetet a kolozsmonostori konvent foglalta írásba. Itt, a hiteleshely előtt egyezett meg 1446 szeptemberében a megölt Gyulai Ambrus rokonsága a tettessel, Várfalui János fia Györggyel. Az egyezség értelmében György a karácsonytól számított egy éven belül köteles volt Rómába zarándokolni. Amennyiben azonban kötelezettségét elmulasztotta volna, a rokonok újraindíthatták a pert.7 6 Másik esetünk ugyan negyedszázaddal korábban történt, mégsem véletlen, hogy a felsorolt vezeklő-adatok sorában az utolsó helyre került. Az 1420 március 28-án, a kolozsmonostori konvent tanúbizonysága előtt nyélbe ütött megegyezés az egyetlen olyan ismert eset, ahol a megölt személy lelki üdvének biztosítása érdekében belföldi kegyhelyet kellett felkeresni.7 7 A Szucsági család belső viszályának eshetett áldozatul az a Mátyás nevű fiatalember, akinek halála miatt a rokonság fogott bírák közbejöttével kötött békét. A megegyezés szerint az áldozat lelke üdvéért a felek egy-egy alkalmas embert küldenek ad limina sacratissimi sanguinis Christi ad Batham, vagyis a bátai híres szent vér ereklyéhez. Forrásaink olykor szűkszavúan, olykor kissé bőbeszédűbben számolnak be a vezeklő zarándoklat teljesítésének körülményeiről, módozatairól. A néha csak egy-két sornyi, olykor több oldalnyi terjedelmű szövegek eltérő módon elégítik ki az utókor kíváncsiságát. Az összegyűjtött esetek viszonylag nagy száma azonban tulajdonképpen így is módot ad számunkra bizonyos következtetések levonására. A több mint 40 ügy alapján nyugodtan leszögezhetjük, hogy a vezeklő zarándoklatokhoz kapcsolódó szokások többségét széles körben ismerték és alkalmazták. A zarándoklat alapvető feltétele volt, hogy a felek megegyezésre jussanak. A megegyezést általában a megölt személy szűkebb rokonságának tagjai kötötték magával a vétkes személlyel. A békét fogott bírák közvetítették, a megbékélés feltételeként előírt kötelezettségek teljesítéséről gyakran kezesek gondoskodtak. A kezességre vállalkozó személyek komoly felelősséget vállaltak magukra - amennyiben ugyanis a feltételek közül az alperes valamit nem teljesített, kötelességük volt őt helyettesíteni, akár a vérdíj megfizetéséről, akár Európa legtávolabbi kegyhelyeire előírt peregrinációról volt szó. A megegyezést az a hatóság foglalta írásba, 75 „...ich selbs drey prynnund khercznliecht tragund auff sein grab geen soll nach Ordnung der gewönhait daselbs vnd der frewnndtschafft mit vleis abbiten mir durch Gottes willen züüergeben, darnach soll ich vnd wil personlich mit allem meinem vermugen vnd hilff frumber lewt ausrichten ain römfart, daselbs mich meiner sünd vnd des vbls erklagen vnd den verschiden menschen büessen vnd ware kündtschafft sölher ausrichtung widerumb den bemelten herren vnd frewnndtschafft bringen" - Házi 1/6. 150-151., Házi: Sopron egyháztörténete 314. 76 DL 36391. p. 21. Kivonatát közli Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei (1289-1556) Bp. 1990. I. 589. 77 DL 28175 (ZsO. VII. 1562.)
