Századok – 2001
MÚLTUNK KRITIKUS KÉRDÉSEI - Kristó Gyula: Modellváltás a 13. században II/473
477 MÚLTUNK KRITIKUS KÉRDÉSEI döntően szolgai állapotú magyarországi népesség számára szabadsága, illetve annak bizonyos elemei megszerzéséhez. A jövevények szabadságai emellett el nem hanyagolható hatást gyakoroltak a hazai városfejlődésre. A 11-12. századi magyarországi városok királyi tulajdonban levő, döntően igazgatási központ szerepkört betöltő településeknek tekinthetők, amelyeknek lakói semmiféle szabadsággal nem rendelkeztek. Ε városok helyzeti energiája kimerült abban, hogy távolsági kereskedők kirakóhelyei voltak, ahová gyakorta látogattak el keletről érkező árusok. A településkép erősen emlékeztetett az ázsiai nomád városokra, a vásárteret sátrak, illetve bazárok övezték. A valódi város, amelynek lakói szabadságokat élveztek, a Ziospeskiváltságból sarjadt. A székesfehérvári latinok ismeretlen időben elnyert kiváltsága alakult át székesfehérvári városi kiváltsággá. 1230-ban a szatmári németek kiváltságolása annak a Németinek a szabadságát vetette meg, amely a régi típusú igazgatási központ funkcióját betöltő Szatmárral szemben a Szamos folyó túlsó partján jött létre. Pest lakói 1231. és Nagyszombat polgárai 1238. évi szabadságában immár városi szabadságot láthatunk. A hospesjog és a városi szabadság (libertás) — minden rokon vonása ellenére is — különbözött egymástól. Ez utóbbi lényegesen nagyobb szabadságfokot biztosított. Míg a jövevények bírája csak kisebb ügyekben, addig a város bírája minden ügyben ítélhetett, a hospesjogok élvezői a tulajdonoshoz (földesúrhoz, királyi tulajdon esetén az ispánhoz) fellebbezhettek, a város pedig magához a királyhoz. A század közepén óriási lendületet kapott a városi szabadságok elnyerése. 1242-1270 között IV Béla 22 városi kiváltságot biztosított, egyebek mellett olyan településeknek, illetve az ottani /lospeseknek, mint Besztercebánya, Késmárk, Sárospatak vagy Szeged. Ugyanakkor ezekben az évtizedekben /lospesjoggal éltek olyan települések lakói, mint Kassa, Eperjes és Lőcse, amelyekből rövidesen város lesz. A század vége új típusú városa már nem feltétlenül igazgatási központ, nem is váras hely, hanem kereskedelmi központ, ahol különböző tájegységek eltérő termékei cseréltek gazdát. Ha megvonjuk annak mérlegét, hogy „lent", azaz a gazdaság és a társadalom szférájában milyen változásokat valósított meg a 13. század, azt kell mondanom: hallatlan méretű modernizáció zajlott le vagy jutott lezárultához közeli állapotba, amelynek eredményeképpen Magyarország — történelme során először — kezdett ténylegesen hasonlítani Nyugat-Európához. Ez természetesen nem véletlenül alakult így, hanem azért, mert már Szent István király nyugatias modellt vett át, aminek spontán fejlődési iránya is ebbe az irányba mutatott. Ezt a csigalassúságú evolúciót azonban hallatlanul meggyorsította a 13. század folyamán különböző nyugati impulzusok befogadása, illetve átvétele. Amit Európa nyugati területein feudalizmusnak nevezünk, az a társadalom kisebb egységeiben, a 11-12. században durván kialakult nagy kontúrok hézagait kitöltve, de nem egy ponton azokat szétfeszítve és átalakítva, Magyarországon a 13. században valósult meg. A föld tulajdonának és használatának (tulajdonosának és használójának) szétválása (elkülönülése), a szolgáltatások szabályozott volta, a szinte szerződéses viszony kialakulása, a kötelezettségek és jogok bizonyos egyensúlyba kerülése mind erre mutat. Alapvetően határozta meg a magyar társadalom további évszázadainak fejlődési irányát, hogy a szolgaság kikopott a társadalomból, és helyébe a szabad
