Századok – 2001

FIGYELŐ - Urbán Aladár: A magyar külpolitika dimenziói 1848/49-ben. Gondolatok Kosáry Domokos könyvéről I/191

194 FIGYELŐ takból következik, hogy a magyar 1848/49-es események nemzetközi összefüggéseit vizsgálva, munkájában Kosáry elsősorban a szomszéd népekkel való kapcsolatra, az 1849-ben felismert, de késve megkísérelt békülési szándékokra, azok kudarcának okaira és tanulságaira kívánja a figyelmet felhívni. Áttekintésünk a Batthyány-kormány időszakából csak egy röviden, de kellő súllyal érintett problémát kíván szóba hozni: az ún. „birodalmi koncepció" kérdését. A fogalom Hajnal Istvánnak a Batthyány-kormány külpolitikájáról írott tanulmányában szerepel, ott mint „nagymagyar koncepció". Eredete annak logikus következménye, hogy az osztrák örökös tartományok ha csatlakoznak a német egységhez, úgy a Habsburgoknak Budára kell székhelyüket áthelyezni, s így az új képződménynek Magyarország lenne a középpontja. Batthyánynak erről az elképzeléséről Blackwell számolt be egy, a miniszterelnökkel április 21-én folytatott beszélgetés alapján. Batthyány a várható fejleményekről szólva kijelentette: az örökös tartományok ha beolvadnak, Ausztriának fel kell adnia Lombardiát és Galíciát is. Ebben a helyzetben Magyarország képes lesz egy erős birodalmat kiépíteni, a horvátokat megrendszabályozni, továbbá számíthat Havasalföld és Moldva csatlakozására is. Az így létrejövő birodalom gátja lehet az orosz terjeszkedésnek. A fegyveres fellépéshez vezető horvát ellenállás, a csak félig sikerült erdélyi unió, de mindenekelőtt a német egység kudarca és az itáliai osztrák győzelmek után megszilárduló bécsi kormányzat ellentámadásának ismeretében ezek az elképzelések mai szemmel valóban naivnak tűnnek. Ezek azonban nem a sikerektől megszédült Batthyány ötletei voltak. Mazzini már 1832-ben így írt a Giovine Italia hasábjain, amikor az Ausztria és Oroszország elleni erőket számba vette: „Magyarország képviselhetné egy olyan politikai szervezet magját, amelyre egy nap valamennyi, a cárnak alávetett nép támaszkodhatnék." így — folytatódik okfejtése — „Moldva, Havasalföld, Bulgária, Szerbia, sőt Bosznia is Magyarország körül csoportosulna, mihêlyt az egy szabad föderáció központjának nyilvánítja magát." (Ld. helyét a jelen kötetben: 108. o.) Az eszmét Blackwell is népszerűsítette 1836-ban röpiratban, 1837-ben pedig az Athenaeum c. angol folyóiratban kormánya külpolitikájáról írottak során. Eszerint „a magyarok országa valószínűleg egy olyan birodalom központja lesz, amely végül a Kárpátoktól a Balkánig, a Fekete-tengertől az Adriáig terjedhet". Ennek élén — folytatja a cikk ismertetését Kosáry - vagy a Habsburgok állanak majd, mint magyar királyok, vagy Magyarország Ausztria helyébe lép, mint „szövetségi birodalom". (18. o.) 1843-ban Wesselényi Miklós is elképzelhetőnek tartotta, hogy Magyarországhoz, Horvátországhoz és Dalmáciához „független szövetségesként" kapcsolódnak Havasalföld és Moldva. (111. o.) Batthyány Blackwellnek tett kijelentésében is a dunai fejedelemségek várható csatlakozásáról, s nem erőszakos bekebelezéséről nyilatkozott. Mindezen elkepzelések mögött látnunk kell, hogy azok a Török Birodalom további gyengülésével számolnak, s azzal, hogy Moldva és Havasalföld érdeke olyan társulást keresni, amely védelmet nyújthat számára a fokozódó orosz nyomással szemben. A közelinek látszó német egység, ennek a Habsburg Birodalomra gyakorolt hatása ebben a helyzetben a magyar kormány számára adaptálhatónak ígérte a korábbi közkeletű, egy magyar birodalom — mint hatalmi tényező — létrehozásának ter-