Századok – 2001

TÖRTÉNETI IRODALOM - A jáki apostolszobrok (Ism.: Csukovits Enikő) IV/1041

TÖRTÉNETI IRODALOM 1043 telmezése érdekében munkatársaival a kapuépítmény építésmenetét próbálták meg rekonstruálni, hogy magyarázatot kapjanak a 13. századi építkezés szabálytalanságaira. Érdekes, hogy a részleteiben most megismert 13. századi átépítés okozta a szobrok mostani pusztulását is. A múlt századi helyreállítás során a Schulek-műhely arra kényszerült, hogy átdolgozza a kapuépítmény oromzatának akkor el nem bontott részeit. Az egyengetés eredményeképpen a kapuoromzat fülkesorának homloksíkja néhány centiméterrel hátrébb került, mint ahol régen volt. A szobrokat viszont régi helyükre helyezték vissza, így különösen az oromzat felső régiójának szobrai, amelyeket a 13. században a homloksíkra állítottak, a nagy restaurálás óta néhány centiméterrel az előtt álltak, kitéve az eső, a hó pusztító hatásának. A helyreállításhoz nélkülözhetetlen geológiai, geofizikai kutatásokról három tanulmányt találunk, szerzőik, Horváth Zoltán András és Tóth Mária a templom kőanyagát vizsgálva a pusztulás jelenségeit és okait vették górcső alá. A szobrok levételéről, másolásáról, a kapuépítmény oromzatának restaurálásáról a munkát végző kőszobrász restaurátorok, Rákos Péter, Osgyáni Vilmos és Sütő József számoltak be. A harmadik rész a jáki szobrászat nemzetközi stíluskapcsolatait taglaló művészettörténeti tanulmányokat foglalja magában. Bogyay Tamás kutatásai óta elfogadott megállapítás, hogy a jáki templom a bambergi dóm építkezésének hatásait mutatja. Ezt a nézetet gondolták újra, árnyalták illetve módosították az itt olvasható munkák szerzői. Marosi Ernő, Dethard von Winterfeld és Friedrich Dahm egyaránt arra a következtetésre jutott, hogy módszertanilag semmiképpen nem helyénvaló a vizsgálódások látókörét csupán Ják és Bamberg viszonyára szűkíteni. A bambergi eredetet egyik szerző sem kérdőjelezi meg, a leszármazás módját vizsgáló kérdések azonban a tanulmányok szerzői szerint továbbra is nyitottak maradtak. A művészettörténész-szakma abban egyetért, hogy a vizsgálatokat kiszélesítve a templomépítészet más jelentős közép-európai emlékeire (például a tullni, a bécsújhelyi, a trebíci kapura), kölcsönös stíluskapcsolatok állapíthatók meg az osztrák hercegség és a szomszédos cseh és a magyar területek művészeti produkciói között. Az a kérdés azonban, hogy ezeken az épületeken egy és ugyanaz a vándorló műhely, vagy több egy időben működő, egymásra hatást gyakorló műhely tevékenykedett, további kutatást igényel. A tanulmányok sorát Manfred Koller munkája zárja, amely az Ausztria területén található román kori épületek restaurálásáról ad számot. Mind a tanulmányok, mind a szobrokról készített kimerítő részletességű katalógus magyar és német nyelven egyaránt olvasható. Az elegáns kiállítású könyv több, mint négyszáz fotót, valamint négy kihajtható táblát tartalmaz. A kötetet olvasó történészt persze elsősorban a templom történetével foglalkozó tanulmány érdekli. Hozott-e új adatokat a láthatólag alapos kutatás? Sajnálatos magyar jellegzetesség ugyanis, hogy a középkori írott források és a fennmaradt műemlékek alig tartanak kapcsolatot. Az okleveles anyagban leginkább bővelkedő templomok elpusztultak, míg az Arpád-kor művészetének mindmáig álló emlékeiről — a jáki mellett például az ócsairól, a zsámbékiról, a türjeiről — alig találunk egy-egy adatot. Nem maradt ránk egykorú adat a jáki monostor alapításáról sem. A Szent György egyház egyik birtokát egy 1221-es határjáró oklevél nevezi meg szomszédosként - ez tekinthető egyúttal a monostor első említésének is. A jáki apát először egy 1223-as oklevél tanúsorában szerepel a pornói apáttal, valamint az alapító Márton ispánnal és testvérével együtt. Az ispán alapító tevékenységéről tanúskodó oklevél egy évszázaddal később keletkezett: 1325-ben a kegyuraság megállapítása érdekében lefolytatott vizsgálat eredményeként a vasvári káptalan azt jelentette a királynak, hogy a jáki Szent György monostort a Ják nemzetség „Nagynak mondott Márton ispán" nevű tagja építtette. Márton családban betöltött jelentőségét bizonyítja, hogy dunántúli oklevélkiadók már az 1230-as években is többször neveztek meg a nemzetség más ágaihoz tartozó Jákokat Márton ispán rokonaiként. A templom felszentelésére — egyházi és világi előkelőségek közreműködésével és jelenlétében — 1256-ban, Szent György napján került sor. Ezt bizonyítja, hogy a IV Béla kori második birtokrendezés keretében kiküldött királyi bizottság tagjai — Amadé győri püspök, Favus pannonhalmi apát, Benke fia Ábrahám comes —jelenlétében egy birtokvitában a felek az ezt követő napon, Szent Márk evangélista ünnepén tették le az esküt, amikor az oklevélkiadók a „monostor felszentelése alkalmából" Jákon tartózkodtak. A templom kegyurai a nemzetség Pornó- és Jákmonostori főágának kihalása után a szintén a Ják-nemzetségbe tartozó Sitkeiek, majd a Szentiványiak és a Nickiek lettek. 1369-ben a monyorókeréki várat és uradalmat Ellerbach Konrád és fiai kapták Nagy Lajostól. A birtoktesten fekvő két monostor kegyuraságát V László király adományozta 1457-ben Ellerbach Bertoldnak, s ezzel a jáki monostor sorsa évszázadokra összefonódott a monyorókeréki uradalom történetével. Az uradalmat és a velejáró kegyuraságot 1500-ban Bakócz Tamás esztergomi érsek vette birtokba, majd unokaöccsére és annak leszármazottaira, a monyorókeréki Erdődy családra örökítette. Ez a család maradt az apátság kegyura — egy megszakítással — a 20. század