Századok – 2000
KÖZLEMÉNYEK - Bur Márta: A katolikus bolgárok szerepéről Havasalföld; Erdély és a Bánság gazdasági életében (17-18. század) 933
940 BUR MÁRTA Bajára és Budára menekült.2 1 A legnépesebb csoport azonban északnak vette útját, és a Dunán átkelve a havasalföldi vajda oltalma alá kéredzkedvén, Cimpolung, Rimnik, Krajova, Bradicsen, Brinkovan, Tirgu Jiu, Oltanest, Sutest stb. helységekben húzta meg magát. Voltak, akik a Kárpátokon túlra, Erdélybe igyekeztek. A menekülő bolgárokat — saját hatáskörön belül — mind az osztrák hadvezetés, mind a havasalföldi uralkodó támogatta. Az osztrákok védlevéllel látták el a bolgárokat, a vajda pedig a régi oklevelekben foglalt kötelezettségek egy része alól mentette fel őket. A menekültek telepeinek egy része azonban a Moldvát és Havasalföldet végig pusztító tatár támadás áldozatául esett. így nagyon sokan Erdélybe indultak, biztonságosabb otthon megteremthetőségének reményében, s Brassóban, Nagyszebenben, Gyulafehérvárott próbáltak megtelepedni. A legtöbb bolgár — az osztrák katonai és kamarai hatóságok segítségével -— Alvincen talált otthonra, ahol letelepedésük és helybenlakásuk feltételeinek okmányban rögzített tisztázása után igyekeztek tartósan berendezkedni. A Rákóczi-szabadságharc idején a hadak járása és a bizonytalan közállapotok erősen zavarták kereskedői tevékenységüket, ezért sokan visszatértek a Havasalföldön funkcionáló bolgár telepekre. A harcok elülte után az alvinci kolónia talpra állt, sőt Déván újabb bolgár közösség alakult. Az 1718-1737 között eltelt két évtizedet a katolikus bolgárok sikeres korszakának tekinthetjük. Az Olténiában berendezkedő Habsburgok a régió gazdasági életét jól ismerő katolikus bolgár kereskedőkben megbízható szövetségeseket láttak, akikre mind a politikai, mind a gazdasági életben támaszkodni tudtak. A sikeres berendezkedés érdekében támogatták a Duna déli partja mentén élő katolikusok, az un. paulikánusok Olténiába való áttelepedését. Az olténiai katonai főparancsnokság 1735-ben kelt jelentéséből megtudjuk, hogy Krajova, Izlaz és Jurac nevű helységekben összesen 223 fölműveléssel foglalkozó, többségükben igásállattal is rendelkező paulikánus család él, s ezek száma a török területről történő bevándorlás következtében növekedik.22 Az 1739-es belgrádi békével lezáruló vesztes háború Olténia kiürítésére kényszerítette az osztrákokat, s velük együtt menekültek a bolgárok is, akiket a kamarai igazgatás alá vetett Temesi Bánságban telepítettek le. A csiproveci bázis, a szülőhely 1688-ban történt elvesztése után előállt új helyzetben a bolgárok legfőbb feladatuknak tekintették közösségeik jogi helyzetének rendezését, olyan státusz biztosítását, amely a kereskedői tevékenység gyakorlását lehetővé teszi. Ennek érdekében 1691-ben sikerült kieszközölni Kosztandin Brankovan Baszarab vajdától a korábban kiharcolt jogok megerősítését és terheik könnyítését. Az 1700 május 15-én kelt, nyolc pontból álló oklevél az alvinci fészekrakás feltételeit volt hivatva biztosítani. Az olténiai berendezkedés törvényesítését szolgáló oklevél kiadása érdekében 1719-ben tették meg az első lépéseket, de az osztrák bürokrácia lassúsága miatt csak 1727-ben kaphatták kézhez azt. Ez utóbbi, 12 pontból álló oklevél az osztrák telepítési politika érdekeit szem előtt tartva, erős, szervezett bolgár közösségek létrehozását célozta. Az Olténiában szétszórtan élő bolgárokat — a nyugati 21 C. Giurescu: i. m. 400 22 Marta Bur: Bälgari v Madzsarszko prez XV-XVIII vek. 300 godini Csiprovszko vásztania. Szófia, 1988, 385-388
