Századok – 1999

Közlemények - Miskolczy Ambrus: Jules Michelet „Demokratikus legendái” és a magyar–román párbeszéd. Esettanulmány az imagológia és transzkulturalitás köréből II/383

390 MISKOLCZY AMBRUS bárkán azonban a foglyokhoz viszik. Vigaszt nyújthatott nekik. Orsovába szállítják őket, a harminchatórás utat két héten keresztül teszik meg, amit csak az „magyaráz", hogy „a Porta Pétervárral tárgyalt, talán adott szavát is felhozta, parancsokat vártak, mit határoz Oroszország jól ismert kegyelme." Madame Rosetti pedig csak várt és várt Orsován, amíg nem ment át Vidinbe, román parasztaszszonynak öltözve. A foglyok már ott voltak a romladozó török erődítményben, és amikor találkoztak, a köztársaságot éltették. „Franciaország igazi gyermekeiként, nem kételkedtek, hogy nem járja meg Európát, a világot, ha kell, hogy kiszabadítsa őket." Mindenki meghatódott, még a törökök flegmája is felengedett. Mindenki örült. Még a komor erődítmény is felderült. „»Miként tudta magát megértetni a törökökkel, oly sok néppel, akik körében megfordult?« Ε kérdésre, amelyet Rosettinénak barátai feltesznek, mindig így válaszol: »En nem tudok semmit, olyan nyelven beszéltem, amelyet Isten sugalmazott, és mindig megértettek«." Az örömöt csak egy valami zavarta meg, az, hogy az egyik török, aki barátjuk lett, csak egy szót súgott Madame Rosetti fülébe: Bosznia. Megértették: a török orosz parancsra oda akarja zárni őket. Elhatározták, hogy másnap, amikor Orsova mellett haladnak el, a partra ugranak és a lakosság segítségét kérik. Csakhogy az ottani osztrák parancsnok Oroszország híve, ezért más, ilyen terv kivitelezésére alkalmas helyet kellett keresni. Lehetőleg egy román falut, amelynek népét a törökök ellen lehet lázítani. Madame Rosetti elérte, hogy osztrák hajón szállítsák őket, a part mellett vontatva. Ο maga pedig a parton kísérte őket, akik „látták, édes szabadítójukat, amint élénken és könnyedén lépdel, román női viseletben, egyszerű kendővel a fején. Szép volt, nap barnította, ebben a paraszti ruhában, miközben csak szemei ragyogtak az értelemtől és a jóságtól, gyakran Isten angyalának benyomását keltette számukra, és nem voltak messze attól, hogy imát intézzenek hozzá." És hiába az osztrák karantén szigorú előírásai, Madamae Rosetti azt is elérte, hogy együtt ebédeljenek. Aztán egyszer csak egy török tiszt jött utánuk a paranccsal, hogy térjenek vissza. Román faluban történt ez, és a menekültek ettől nekibátorodva folytatják útjukat, a török kíséret alig győzte lépéssel, mert közben jócskán isznak, élve a szabadság lehetőségével. Svinicában Madame Rosetti bőséges ebédet készít elő, borral, kávéval, likőrrel, úgy hogy a belakmározó őrök azonnal álomba merülnek. Aztán megjelenik a bíró, a pap és jó néhány falusi, és elkergetik a törököket. Ezzel véget is ér a romantikus történet. A menekültek pedig folytatják útjukat a polgárháborús tájakon, miközben mindenkitől félniük kellett, olykor még a románoktól is, akik Havaselvéről elüldözött zsarnokokat láttak bennük. És félniük kellett már azért is, mert közben a szerbek körében osztrák-ellenes propagandát is fejtettek ki. „Borzalmas háború! — kiált fel Michelet — siralmas háború! az elvakultság szörnyű gyümölcse, az oroszok által elhintett perfid hazugságoké!... Ε népek érdeke általában azonos, és ők egymást ellenségnek hitték!... A magyarok, ha el is vesztenék uralmuk, megnyernék, ami többet ér, a magyar szabadságok végleges megszilárdítását és Ausztria letörését. Mindhárom táborban, a magyar, szláv és román táborban barátaink voltak... Elborzadva gondolok rá! Akik az én tanítványaim és majdnem fiaim voltak, ezen elvakult harcokban képesek voltak öldösni egymást és másokat, akik nem kevésbé barátaim. A magyar, román és