Századok – 1998
Történeti irodalom - Böhm Vilmos válogatott politikai levelei 1914–1949 (Ism.: Jemnitz János) III/735
736 TÖRTÉNETI IRODALOM 736 Visszakanyarodom magához a kötethez és elsősorban a levelezéshez. Miként Szűcs László bevezetője is megvilágítja, ez a levelezés sajnálatos módon megsínylette a történeti katasztrófákat: így előbb Bécsben, a Dollfuss-puccs után a Bécsből való menekülés, majd mintegy négy évvel később a hitleri veszély elől a Prágából való menekülés idején kallódtak el a levelek. így nem csoda, hogy az első, 1914 előtti korszakból nem maradt meg semmi, az 1914-1919-es korszakból pedig a kötet csak 10 levelet tudott közölni - s ezek csak mérsékelten vetnek új fényt az eseményekre. A második hosszú korszakból, az 1919-1939 közötti időszakból 40, a második világháború éveiből mintegy 20 és az 1945-1949 közötti rövid időszakból közel 100 levél maradt fenn. Mindez már számszerűségben is jelzi, jelentős érdembeni tartalombéli eltolódások nem lephetik meg az érdeklődő olvasót. S előrebocsátva: éppen ez az utolsó, 1945 utáni levelezés az, amely ténylegesen megköveteli majd a történészektől a magyar politikai köztörténet, s természetesen még inkább a munkásmozgalom-történet, s persze mindenek előtt a szociáldemokrata párt történetének bizonyos újraírását. Erre ez a kötet nemcsak lehetőséget kínál, hanem úgyszólván meg is követeli. Hiszen az utolsó évtizedben általánossá vált a szociáldemokrata párt baloldalának „eláztatása", történetietlen megközelítése. S ehhez az újonnan elterjedő vélekedéshez (amelyben szép számban jeleskedtek olyan történészek, akik sohasem voltak szociáldemokraták, e pártot belülről nem ismerték) hozzájárult maga Böhm is abban az elkeseredett, pillanatok alatt megírt, s bizonyára már soha át nem fésült, ellenőrzött posztumus önéletrajzi írása - amely több évtizeddel halála után, 1990-ben jelent meg magyarul (Másodszor emigrációban. Budapest, 1990). Ez az írás egyértelműen nemcsak súrlódik, hanem több vonatkozásban konfrontálódik is Böhm saját egykori számos levelével, amely e kötetben található. (Kár, hogy erre az ellentmondásra, vagy legalább is problémára a kötet előszavát író Szűcs László nem hívja fel a figyelmet, holott ez az egész 1945-47/48-as korszak értékelését érinti - s persze magáét Böhmét is.) Ami a hosszú 1919-1939-es korszakot illeti, itt a nagy levelezés kapcsán néhány nagy témakört, néhány kiugró személyiséget és néhány állandó szálat lehet kiemelni. Az természetes, hogy Böhm a bécsi emigrációban nem levelezett legközelebbi elvbarátaival, Kunfival vagy Rónaival, de e korai korszakból nem maradtak fenn levelei az osztrák vezetőkkel való kapcsolatából sem. Magyar relációban pedig két, vagy pontosabban három szálon is futnak a politikai levelek. Egyfelől a régi párt- és eszmetársakkal, mint Ágoston Péter vagy Diner-Dénes József, megint más képet mutatnak a hazai vezetőkkel folytatott levélváltások: s e téren megint az sem mellékes, hogy kik ekkor Böhm partnerei: Révész Mihály, majd növekvő mértékben Mónus Illés. Tematikailag persze a központba kerül a fehérterror, majd a hosszú Horthy-korszak megítélése, s a Horthy-rendszernek az MSZDP által történő megítélése. Magától értetődően sok szó esik a bécsi Világosság csoportosulás és a magyar hazai pártvezetőség kapcsolatáról, a magyar pártvezetők törekvéséről, hogy a Világosság csoportot az Internacionáléból kizárják. (Megjegyzendő: - ez nagy téma, s ezt ez a kötet, s a hozzáfűzött jegyzetek sem zárhatják le. Az Internacionáléban e témában lefolytatott viták, feljegyzések, levelek anyaga még mindig archívumban pihen.) S persze itt sem lényegtelenek a politikai szálak mellett az emberiek sem. Azt, hogy Diner-Dénesnél a címzés „Kedves Józsi bácsi", míg szinte ugyanakkor Révész Mihályt így szólítja meg: „Kedves Barátom", míg Garami Ernő megszólítása részéről a „Kedves Garami elvtárs" - mind e mögött természetesen nagyon sok minden húzódik. Am az már furcsább, hogy az az említettek és a hozzá igazán közeli munkakapcsolatban álló Rónai Zoltán még 1939-ben is „Kedves Böhm elvtársnak" szólítja meg őt. S ez persze több mint formaság. A szociáldemokrata belső szálak mellett a politikai kapcsolattartás mindvégig megmaradt Károlyi Mihállyal, ennek megelevenítése külön érdekes téma - már csak azért is, mert a Böhm-Károlyi kapcsolatot alkalmasint „harmadik személyek" is érintették, sőt kritikai megjegyzéseket is tettek. Ennek ellenére ez a kapcsolat mindvégig felhőtlen maradt. Ugyanakkor feltűnő, hogy a „nem szociáldemokrata" politikusok köre nem nagy, akikkel Böhm levelezett. S ez vonatkozik a hangadó polgári demokratikus személyiségekre is. Akadnak kiugró távozók, mint Göndör Ferenc, aki az USA-ból kereste meg még az 1920-as évek derekán soraival, és persze izgalmasak Rónai Zoltán sorai, aki Friedrich Adler oldalán a Szocialista Internacionálé központjában dolgozott - és aki 1939 késő őszén szomorúan számolt be ennek az Internacionálénak végnapjairól. Ám a hazai párttal leglényegibb kapcsolata az 1920-as évek közepétől, s főként az 1930-as években Mónus Illés, a párt stratégája, teoretikusa, oktatója, lapszerkesztője volt - s Böhm és Mónus kapcsolata jól megfigyelhetően mélyült el. (Ez a Böhm-Mónus kapcsolat szintén nagy téma - s eleddig megíratlan feladat.) Miként érdekes az is, hogy amíg Kunfi élt, mennyire megfellebbezhetetlen volt Kunfi (a „Zsiga") tekintélye - még Böhm
