Századok – 1998

Tanulmányok - Hermann Róbert: A Drávától Schwechatig. Az 1848 őszi hadiesemények a Dunántúlon és a Felvidéken. 1848 szeptember – november. Jellacic horvátországi csapatainak támadásától Simunich kiszorításáig II/327

330 HERMANN ROBERT Június 10-én a horvát tartományi gyűlés a magyar kormánytól független horvát kormányzatot kért az uralkodótól, s egyben sürgette a magyar pénz-, had- és kereskedelemügyi minisztériumok megszüntetését, s ezek beolvasztását egy központi birodalmi minisztériumba. Ez utóbbi követeléseknek kevés közük volt a horvát nemzeti igényekhez. A határozatot küldöttség vitte Innsbruckba, s maga Jellacic is odautazott. Az uralkodó megdorgálta a küldöttséget, s magát a bánt is, ám az inkább képletes megrovást ellensúlyozta, hogy Jellacicot Ferenc Károly főherceg és felesége, Zsófia főhercegnő igen szívélyesen fogadták. A június 10-i kéziratokról szó sem esett. A szívélyes magatartást csak részben magyarázta a magyar-horvát ellentét kihasználásának szándéka. Észak-Itáliában több tízezer horvát határőr harcolt, s Jellacic igyekezett kijátszani ezt a kártyát, amikor arra hivatkozott, hogy ezek a határőrök esetleg önkényesen hazatérnek, ha veszélyeztetve érzik szülőföldjüket és családjukat. Ez az - egyébiránt kevéssé valószínű - feltételezés is magyarázta a magyar-horvát ellentét óvatos kezelését. Jellacic mindenesetre külön kiáltványban szólította fel az itáliai hadseregben harcoló határőröket, hogy továbbra is szolgálják hűségesen a császár ügyét. Június 10-én, még Batthyány távollétében a magyar kormány úgy határozott, hogy közvetítésre kéri fel a magyar-horvát viszályban a Habsburg-család egyik legnépszerűbb tagját, János főherceget. A június 10-i királyi kézirat közzététele tehát a következetlenség látszatába keverte a magyar felet. Június 15-én János főherceg elfogadta a felkérést, s ezt az uralkodó is megerősítette. A választás egyébiránt nem volt szerencsés: János főherceg Jellacic innsbrucki tartózkodása során olyan kijelentéseket tett, amelyekből arra mutattak, hogy rokonszenvez a bán ügyével. A tárgyalásokra némi huzavona után - János főherceg nem igazán óhajtott közvetíteni, de a felelősséget Batthyányra kívánta hárítani - július 28-án vagy 29-én került sor. Jellacic három dolgot követelt: 1. az önálló magyar pénz-, had- és kereskedelemügy feladását 2. a horvát nemzeti nyelv használatát a belügyekben 3. A magyarországi szerb nemzet kívánságainak teljesítését. Batthyány az elsőről nem volt hajlandó tárgyalni, a másik kettővel kapcsolatban pedig valószínűleg kijelentette, hogy ezekben a július 4. óta együttülő magyar országgyűlés az illetékes. Ha a bán továbbra is ragaszkodik az első követeléshez — folytatta — azzal polgárháborút idézhet elő. Mire a bán színpadiasan kijelentette: „egy polgárháború minden rossz legrosszabbja ugyan, de ő a pártütéssel szemben ettől sem riad vissza". Csupán arra az esetre ígérte magatartása megváltoztatását, ha a Habsburg-birodalom német tartományai beolvadnának az egységes Németországba. (Erre a frankfurti német nemzetgyűlés tárgyalásai során megvolt az esély). Mint mondta, ez esetben inkább a magyar trikolórt részesíti előnyben, mintsem hogy a német birodalmi kormányzó (június 29. óta János főherceg) parancsait kövesse. A tárgyalások egyetlen eredménye az volt, hogy Batthyány és a bán megállapodtak: a feszültségek csökkentése érdekében mindkét fél visszavonja csapatait a Drávától.7 Katonai előkészületek a Dráva mentén Ekkor ugyanis már csapatok gyülekeztek a magyar-horvát határ mindkét oldalán. Az 1848 április 10-én Vas, Zala, Veszprém és Sopron megyék kormánybiztosává 7 A magyar-horvát viszonyra ld. Urbán: Batthyány 340-351., 359-361., 369-375., 380-386., 398-441., Thim I. 188-190., Spira: Egy Jellacic-önportré 180., 188-189.