Századok – 1997
Közlemények - Kozári Mónika: A Balközép Párt válsága 1867–68-ban (Tisza Kálmánnak Ghyczy Kálmánhoz írt levelei valamint „A Hon” és a „Hazánk” sajtóvitája alapján) III/723
730 KOZÁRI MONIKA gációt titulálja. Jóslata azonban, hogy a delegáció nem lesz hosszú életű, 1868-ban fel fog bomlani — amiben egyébként Tiszáék is egyetértettek vele — nem vált be. A kiegyezésről nagyon tiszteletlenül beszél, arról is, hogy „ki kellett találni a Pragmatica Sanctióból", hogy Ausztriának és Magyarországnak vannak közös ügyei. Bármennyire is támadja azonban a kiegyezést — és ez nemcsak Jókaira igaz — soha nem támadja személy szerint Deákot vagy Andrássyt. Elemzi viszont a Deák-párt helyzetét is és úgy véli, hogy a kormánypárt nem egységes a kiegyezés megítélésében. Ennek bizonyítékát abban látja, hogy sok Deák-párti távol marad az ülésteremből, amikor szavazásra kerül sor valamely kérdésben. Ebben a cikkben minden félmondatnak jelentősége van és Jókai beleadta minden elkeseredettségét és dühét. Jókai cikke alatt egy apróbetűs közlés következik, miszerint: „Az ellenzéki képviselők azon része, mely a delegátusok választása körüli eljárásban a bal oldali kör határozatát magáévá nem teheté, vasárnap este egy baráti összejövetelt tartott a végett, hogy az országgyűlési szünidővel járó szétoszlás előtt eszméiket kicserélhessék a helyzet megváltozott természete felett. Ez értekezlet nem volt egyéb tájékozó beszélgetésnél, a történtek és teendők iránt. Csak abban történt egyhangú megállapodás, hogy a „Hon"-ban Jókai Mór neve alatt megjelent nyilatkozat a jelenlévők egyhangú helyeslésével találkozik."1 2 Ez a közlés azt jelzi, hogy a Jókai körül formálódó csoport ekkor még csak rögzítette álláspontját és nem vont le semmilyen konzekvenciát a balközép egységére vonatkozóan. Jókai 1868 első napjaiban éppolyan rosszkedvű volt, mint a megelőző év végén. Letargikusan ír arról, hogy „Bécs illuminál". És van is oka a díszkivilágításra, mert Ausztria mindent elért, amit szeretett volna: „...Ok megkapták, a mi után vágytak: az alkotmányt, a felelős kormányt; az ő részükre ütött ki még a közös ügyek minisztériuma is; ez nem Magyarországé, de Ausztriáé egészen. Magyarország kivívta számukra mindezt, és elvállalta közös terheik viselését, a közös védelem eszközeit mind átadta az ő kezeikbe; pénzügyeire nézve egészen függővé tette magát ő tőlük; külpolitikájukat adoptálta; belügyeit összhangzásba hozta az osztrák igényekkel."1 3 Arról azonban nem tudósítottak a vidéki levelezőik - írja, hogy Magyarországon „hány helyen rendeztek kivilágításokat azon tisztelt képviselők üdvözlésére, kiknek terve szerint az alkotmány betetőztetett?". „Nekünk még egy utolsó ábrándunkról is le kell mondanunk. Arról a sokszor megszónokolt, sőt versben is megénekelt ábrándról, hogy nekünk közös ügyeink vannak Ausztriával; közös hadügy, közös külügy. Ez a papiroson igy áll. A kivitelben pedig azt látjuk, hogy a közös pénzügyminiszter Ausztriáé, a közös hadügyminiszter, a közös külügyminiszter mind osztrák. Magyarország a közösnek nevezett ügyben csak mint „schätzbares Materiale" szerepel. ...a valóságban csak egy érdek létezik, Ausztriáé, a mely parancsol; Magyarországé csak amannak szolgálni van hivatva. Ámde ott lesznek a delegatiók, a mik Magyarország érdekeit fentartandják. - folytatja Jókai. Milyen helyzete lesz azokban a magyar félnek, midőn a közös minisztériumban Magyarország érdekei egyetlen egy személy által sincsenek kép-
