Századok – 1997
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck; Andrássy és a balkáni válság 1875–1877-ben III/557
604 DIÓSZEGI ISTVÁN Törökországgal és nem kételkednek abban, hogy legyőzik az oroszokat. Az orosz hadsereget nem tartják sokra, mondván, hogy 1849-ben kétszázezren jöttek Magyarországra, és csak negyvenezren tértek haza, és teljesen biztosak saját szláv katonai alakulataikban.29 4 A jelentésekből kiviláglik, hogy az erősödő magyar nyomás aggodalommal töltötte el azokat a diplomatákat, akik a keleti válság megoldását a Monarchia és az Oroszország közötti együttműködés fennmaradásban látták. Bray-Steinburg rezignáltán állapította meg, hogy a Monarchia helyzete a magyarok törökbarát demonstrációi és a császár által felismert azon szükségesség közepette, hogy fenn kell tartani az oroszokkal való kooperációt és a három császár szövetségét, rendkívül nehéz.29 5 Novikov a bécsi és pesti fejlemények alapján úgy látta, hogy a Monarchia és Oroszország közötti katonai konvenció megkötésének esélyei roszszabbá váltak, és az uralkodónak minden határozottságára szüksége van ahhoz, hogy külügyminiszterét megtartsa azon az úton, amelyen az szemközt halad a közvéleményben mutatkozó áramlatokkal.29 6 A három császár szövetség felbomlásában érdekelt Franciaország pesti rezidense viszont kétkedve-reménykedve tette fel a kérdést, hogy a magyar demonstrációk vajon rejtenek-e annyi erőt magukban, hogy adandó alkalommal hatékony befolyást gyakoroljanak a politikára.29 7 Az aggodalmaskodók és reménykedők azonban megegyeztek abban, hogy a magyar akaratnyilvánítást a döntéshozatal alkalmával Bécsben nem hagyhatják majd figyelmen kívül. A magyar sajtóhangok és tömegdemonstrációk nemcsak a helyszínen működő diplomatákat foglalkoztatták, hanem a kancelláriákat is, amint azt a francia külügyminiszter és az orosz cár említett megnyilatkozásai tanúsítják. A német külpolitika számára hasonlóképp nem volt közömbös mindaz, ami Magyarországon történik. A fentiekben már szó esett arról, hogy Bismarck a balkáni válság első hónapjaiban nagyon is tekintettel volt arra, hogy a felkelő tartományokkal kapcsolatosan semmi olyan ne történjék, ami a közös külpolitikára gyakorolt magyar befolyást és Andrássy pozícióját gyengítené.29 8 A magyar kívánalmak respektálása még az 1876 májusi berlini találkozón is megmutatkozott, ahol a kancellár megértést mutatott az iránt, hogy Andrássy nem tartja kívánatosnak Bosznia és Hercegovina autonómiáját.29 9 Amikor azonban arra a következtetésre jutott, hogy a krízis úgy oldható meg, hogy az érdekelt hatalmak kihasítanak egy-egy darabot Törökországból, és a Monarchia és az Oroszország közötti egyezkedés Reichstadtban, majd a Szumarokov-missziót követően ebbe az irányba indult el, a status quo fenntartásához való makacs magyar ragaszkodás már nem találkozott egyetértésével. 1876 őszének nehéz hónapjaiban persze, amikor arról kellett döntenie, hogy „tűzön-vízen át" együtt menjen-e Oroszországgal, avagy elkötelezze magát a Monarchia mellé, a sajátos magyar szempontokkal való törődés csak sokadik gondja lehetett. Mégis, amikor hosszú varzini távolléte után visszatért a fővárosba, nem mulasztotta el, hogy a Monarchia belső viszonyairól, és különösképp a magyar magatartásról való véleményét a berlini osztrák-magyar nagykövet tudomására hozza. Először is kifogásolta, hogy a magyarok az Ausztriával való gazdasági kiegyezés megújítása során túlzott igényekkel lépnek fel, mert mint mondta, ez oda vezethet, hogy az osztrák-németek ellenzékbe szorulnak, és újra