Századok – 1997
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck; Andrássy és a balkáni válság 1875–1877-ben III/557
600 DIÓSZEGI ISTVÁN háborúban.26 7 A brit liberális közvélemény hasonlóképp rokonszenvezett a délszlávok ügyével, és amikor 1876 szeptemberében megjelent Gladstone A bolgár borzalmak c. brosúrája, úgy felforrósodtak a kedélyek, mint annak idején a görög felkelés alkalmával.268 A távoli Oroszország és Anglia lakosságának reagálása ideológiai és humanitárius indítékokból fakadt és ebből adódóan alkalomszerű volt, a térséggel közvetlenül határos Monarchia népessége azonban azt közvetlen belpolitikai és külpolitikai érdekeltségeivel kapcsolta össze, és ennek megfelelően figyelme állandó jellegűnek bizonyult. A soknemzetiségű államalakulat népeinek politikai töltésű reagálásában a választóvonal nagyjából a szlávok és a többi nemzet, illetve nemzetiség között húzódott, de a választóvonal mindkét oldalán lényeges eltérések mutatkoztak. A délszlávok: a szerbek, horvátok és a szlovének kezdetben egységesen rokonszenveztek a felkelőkkel, de amikor a szerb-török háború kirobbant, megbomlott az egyetértés. A magyarországi szerbek azt remélték, hogy a háború meghozza majd Szerbia, valamint Bosznia és Hercegovina egyesülését, a horvátok és a szlovének viszont sajnálták, hogy a Monarchia nem vonult már be korábban a felkelő tartományokba. Az orosz-török háború küszöbén a horvátok bizakodással néztek a Monarchia és Oroszország együttműködése elé, a magyarországi szerbek viszont, akik egyébként ugyancsak üdvözölték Oroszország várható fegyveres fellépését, tartottak attól, hogy a végkifejlet nem lesz majd kedvező a szávai fejedelemség számára. Az északi szlávok közül a csehek és a szlovákok, a délszlávokhoz hasonlóan együttéreztek a felkelőkkel, és miként a horvátok, ők is Bosznia-Hercegovina annektálását kívánták. Azzal a nem titkolt reménnyel, hogy a szláv népesség gyarapodása hozzásegíti majd őket a Monarchia általuk régóta kívánatosnak tartott föderatív átalakításához. Hasonlóképp kedvező visszhangot váltott ki közöttük a Monarchia és Oroszország 1876 őszén mutatkozó együttműködése, mert ettől azt várták, hogy az orosz orientáció lép majd a külpolitika eddigi német irányultsága helyébe. A lengyelek és az ukránok kezdetben ugyancsak rokonszenveztek a felkeléssel, de az orosz külpolitika fokozódó aktivitása lehűtötte lelkesedésüket, mert ők saját bőrükön érezték, hogy mit is jelent az, ha az oroszok valahol úgy jelennek meg, mint felszabadítók. A nem szláv népek közül az olaszok az anyanemzethez igazodtak és gyanakodva figyelték, hogy a Monarchia a két felkelő tartomány bekebelezésére készül, az erdélyi románok pedig, noha rokonszenveztek a felkelőkkel, gyanították, hogy a Kárpátokon túliak számára semmi jó nem származhat abból, ha az orosz hadsereg átmasírozik Románián. Az osztrák-németek azt kívánták, hogy Törökország mielőbb végezzen a lázadással, tiltakoztak mindenféle annexiós szándék ellen, és óvtak attól, hogy a Monarchia az Oszmán birodalom felosztásának céljával együttműködjék Oroszországgal. A magyar állásfoglalás annyiban tért el a kezdettől szlávellenes osztráktól, hogy eleinte némi megértést mutatott a felkelők ügye iránt, és a liberális gondolkodásmódnak megfelelően nem vitatta el a boszniai szerbek azon jogát, hogy saját elképzeléseik szerint intézzék sorsukat. Az ideológiai indíttatású mérlegelés helyébe azonban csakhamar a politikai célszerűség által motivált közelítés lépett, és Törökország sértetlen fennállását Magyarország érdekében állónak nyilvánították. Úgyis, hogy felemelték szavukat Bosznia-Hercegovina lehetséges osztrák-
