Századok – 1997
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck; Andrássy és a balkáni válság 1875–1877-ben III/557
BISMARCK, ANDRÁSSY ÉS A BALKÁNI VÁLSÁG 1875-1877-BEN 597 amely háború egyszerre szolgált volna zsákmányszerzésre és arra, hogy Itália kikapcsolása révén mentesítse a Monarchiát a kétfrontos háború veszélyeitől.248 Beck tábornok, az uralkodó katonai kancelláriájának vezetője nagyszabású, egészen az Egei tengerig teijedő expanziót indítványozott, ami szerinte megfelelő ellensúlyt képezhetett Oroszország balkáni befolyásának és hatalmi súlyának növekedése ellen.249 Andrássy maga is szükségesnek találta a viszontbiztosítást, de a magasrangú katonai személyiségek elgondolásaival nem értett egyet. Olaszországgal szemben persze ő is bizalmatlan volt, és még 1876 szeptemberében, az olasz területi aspirációkra utalva azt mondta a bécsi német nagykövetnek, hogy olasz agresszió esetén a Monarchia nem marad defenzívában, hanem visszaállítja a stratégiailag biztos határokat,25 0 és Münch báró varzini küldetésének is az olasz veszély volt az egyik indítéka.251 Arra azonban, hogy Albrecht főherceg módjára preventív háborút kezdeményezzen Olaszország ellen, nem volt kapható. Nemcsak a várható nemzetközi bonyodalmak miatt, hanem azért sem, mert jótéteménynek tartotta, hogy a Monarchia megszabadult az itáliai jelenlét tehertételétől.25 2 Beck tábornok elgondolásait még kevésbé osztotta, hiszen Bosznia-Hercegovina megszerzésébe is csak a kényszerítő körülmények hatására egyezett bele. A külügyminiszter számára a diplomáciai ellensúly kialakítása, a szövetségi politika lehetett a célravezető módszer, és Andrássy 1876 őszén tett is bizonyos lépéseket ebbe az irányba. A balkáni országok közül Görögország és Románia jöhetett szóba, mint oroszellenes partner, de a kapcsolatfelvétel végül nem hozott eredményt. Nemcsak azért, mert Oroszország ellen egyik lehetséges partner sem sokat segíthetett, hanem mert az Oroszország és a Monarchia közötti egyezkedés Görögország, és főként Románia rovására történt. Anglia, mint mindig, most is potenciális szövetséges lehetett, de annyi visszautasítás után nehéz volt bármiféle újabb kezdeményezés. Csupán Montgelas gróf, a londoni osztrák-magyar nagykövetség titkára folytatott 1876 novemberében nemhivatalos jellegű magántárgyalásokat Disraeli magántitkárával,253 de a gróf hátrahagyott irataiból azt sem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy Andrássynak volt-e egyáltalán tudomása erről a kapcsolatfelvételről. Az igazi reménység most is, mint mindig, Németország volt, de a szerzett tapasztalatok itt is óvatosságot diktáltak. Andrássy november 24-én, sejtelmesen utalva arra, hogy az orosz kormány kiszámíthatatlan erők befolyása alá kerülhet, azt kérte Stolberg útján, hogy a német kormány határozottan nyilvánítsa ki, hogy nem tűri el, hogy két szövetségese kezet emeljen egymásra, és fegyveres erővel fogja meggátolni, hogy egyik a másikat megtámadja.25 4 A Große Politik-ban közzétett iratok alapján azt lehetne feltételezni, hogy Andrássy ez alkalommal nem hiába kopogtatott a német külügyminisztérium ajtaján. Bismarcknak ezekben a napokban egy jó szava sem volt Oroszországról. Meggyanúsította Gorcsakovot, hogy össze akarja veszíteni Németországot és a Monarchiát, nehezményezte, hogy nem egyenrangú partner gyanánt bánik Németországgal, és azt is feltételezte, hogy az orosz kancellár tulajdonképpen a kaunitzi koalíció, az Oroszország, Franciaország és az Osztrák Magyar Monarchia közötti szövetség létrehozásán dolgozik, azzal a céllal, hogy az általa irigyelt Németországot súlyos helyzetbe juttassa.255 Amikor hosszú varzini távolléte után
