Századok – 1997
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck; Andrássy és a balkáni válság 1875–1877-ben III/557
568 DIÓSZEGI ISTVÁN amely csak a szalonna szagát érzi, de nem veszi észre a felállított egérfogót.6 9 A német kancellár, miként a bécsi orosz nagykövet is, csak arról szerezhetett tudomást, hogy a katonai körökhöz közelálló szláv és klerikális lapok hasonló hangnemben cikkeznek, de ez elég volt neki ahhoz, hogy megértse, hogy megint Andrássy ellen megy a játék. Ezért amikor a külügyminisztériumhoz közelálló német lapok is az okkupációt kezdték ajánlani, hivatalos nyilatkozatot tett közzé, amelyben az állt, hogy ezek a javaslatok nem fejeznek ki egyebet, mint az újságírók és lapszerkesztők magánvéleményét.7 0 Az osztrák-magyar külpolitikára hatást gyakorló belső erőkre Bismarck a továbbiakban is figyelmet fordított. December elején Hohenlohe herceg párizsi német nagykövet annak a véleményének adott kifejezést, hogy az ausztriai ultramontán köröknek jól jönne, ha a Monarchia belekeverednék a keleti bonyodalmakba. Bismarck azt válaszolta, hogy ő is úgy gondolja, hogy az ultramontánok és a lengyelek sürgetik az aktív keleti politikát, ugyanazok, akik a magyar befolyás és különösképp a keleti terjeszkedést elutasító Andrássy ellen dolgoznak. Mindezt azért, hogy az uralkodót és a hadseregben levő régi osztrák irányzatokat megnyerve, keresztülvigyék Andrássy megbuktatását. Hogy mennyire sikerült Andrássy pozícióját megrendíteni, azt a kancellár Berlinből nem tudta megítélni, de úgy vélte, hogy ezen irányzatok fölülkerekedése a béke szempontjából a legnagyobb veszéllyel járna.71 Ujabb hangsúlyozott kiállás volt ez Andrássy mellett, aminek jelentőségét az sem csökkenti, hogy, bizonyára elfogultságból, a lengyeleket is az osztrák-magyar külügyminiszter ellenfelei közé sorolta. Novikov, aki a cseheket gyanúsította hasonló szándékkal, ebben a tekintetben megbízhatóbban ítélt.7 2 Hasonlóképp rossz nyomra lépett Bismarck akkor, amikor a sok kedvező megnyilvánulás után, minden átmenet nélkül kételkedni kezdett Andrássy Németország iránti lojalitásában. A kancellár 1876 elején bizonyos jelekből arra következtetett, hogy Andrássy és Gorcsakov közelebb akar kerülni egymáshoz, mint Németországhoz. Gorcsakovon nem csodálkozott, hiszen az orosz kancellár többször tanújelét adta francia vonzalmainak, de Andrássyt nem értette. Mint mindig, most is túlkombinálva a dolgot feltételezte, hogy Andrássy talán azt hiszi, hogy mégis a német külügyminisztériumból inspirálták a Bosznia-Hercegovina annektálására biztató újságcikkeket, azzal a céllal, hogy a Monarchiának csapdát állítsanak és megzavarják annak Oroszországhoz fűződő kapcsolatait. Schweinitz mindenesetre utasítást kapott, hogy tisztázza, van-e valami alapja az Andrássyval kapcsolatos berlini feltételezésnek.73 A bécsi nagykövet rögtön válaszolt és azt írta, hogy ezidáig semmi nyomát nem tapasztalta az Andrássynak tulajdonított szándékoknak.7 4 Nem is tapasztalhatta, hiszen Andrássy 1875 augusztusa óta, amikor felfedezni vélte az orosz expanzív tendenciák újraéledését, ismét mélységesen bizalmatlan volt a cári nagyhatalommal szemben, és csak kényszerből kereste a konszenzust.7 5 A bécsi német nagykövet utóbbi években írt jelentéseit olvasva olyan benyomás támadhat, hogy Schweinitz az osztrák-magyar külügyminiszter ügyvédje volt Berlinben. Legutóbb, 1875 decemberében is szinte elragadtatással írt Andrássyról, aki szerinte csodálatra érdemes magabiztossággal nézett szembe mindenféle belső és külső nehézséggel, és töretlenül bízott a Monarchia erejében és életképességé-
