Századok – 1996
Közlemények - Makkai Béla: A magyar kormányzat „Bosniai actio”-ja (1909–1919) II/341
A MAGYAR KORMÁNYZAT „BOSNLAI ACTIO"-JA (1909-1919) 353 amint az egyik lap írta: „Mind a mi gyermekeink... ";" azaz délszláv nemzetiségűek. [?] A sajtókampányhoz április elején csatlakozott a Sarajevoer Tagblatt is, élesen támadva a Julián-Egyesületet.100 Bécsi körökkel is kapcsolatban álló lapról lévén szó, a miniszterelnökség helyesnek látta az ominózus cikk állításainak cáfolatát, amely Feichtinger Elek közreműködésével10 1 a Bosnische Postban látott napvilágot.102 A közlemény felrótta a németnyelvű lapnak, hogy miért vonja kétségbe magyar pénzen szervezett iskolák létjogosultságát, (miközben a két tartományban 13 német tannyelvű iskola háborítatlanul működött, köztük a Franz Joseffeld-i a tartományi kormány pénzügyi támogatását is élvezve103 ); alaptalannak nevezte továbbá azt a vádat, hogy a rezolúciós érában Horvátországban túlnyomólag idegenajkú gyerekek jártak volna a magyar iskolákba. Érdekes, hogy miközben a sajtócáfolat célja a magyarosítás-vád elhárítása volt, a cikk hangsúlyozni kívánta, hogy tekintet nélkül a beiskolázott gyerekek nemzetiségére, a Julián-iskolákban mindenki részesül az ingyenes oktatás (ld. tankönyvek) és a különböző ajándékok (pl. karácsonyi jótékonysági csomagok) áldásaiból. Ez azért különös, mivel a horvátországi akcióban a leggyakrabban felhozott vád éppen az volt, hogy a magyar iskolák anyagi természetű kedvezményekkel „csábítják" falaik közé a nem magyar gyerekeket, hogy aztán nemzetiségükből hamarosan kivetkőztessék őket.10 4 Nem zárhatjuk ki, hogy a kedvezményekről szóló megjegyzést az a remény motiválta, hogy az anyagi érdekeltség lojális magatartásra ösztönzi az érintett délszláv családokat, amelyek talán szót is emelnek majd a magyar iskolák védelmében. Az ilyen jellegű propagandának azonban nem sok esélye volt az annektált tartományokban a Balkán-háború előestéjén. Ezzel szemben a horvát sajtó Szent Cirill és Metód napján éppen az „elnemzetlenítő" ingyen szolgáltatások alkalmazása miatt zúdított össztüzet a Julián-Egyesületre, amelyet olyan (nevetséges, „szalonnát evőknek" való) kulturális szervezetként mutatott be, amelyben renegát tanítók a horvátok elleni gyűlöletre nevelik a nem magyar gyerekeket.10 5 A horvátságra leselkedő veszélyt a cikk nemcsak a magyarok által elözönlött Szlavónia elszakítására irányuló törekvések példájával igyekezett megjeleníteni, de megfogalmazta azt a kérdést is, hogy vajon elegendő jogalap-e az egyesület bosznia-hercegovinai jelenlétére az a néhány tisztviselő és ágrólszakadt „cigány", akiknek iskolaszükségletére hivatkozva megkísérlik a lehetetlent: a két délszláv tartomány elmagyarosítását. Minden horvátlakta terület védelmében a lap ünnepi vezércikke végül azt javasolta, hogy állítson a horvátság „őrtornyot" mindenhová, ahol csak Julián-iskola működik,10 6 s nemzeti összefogással, bojkottal[\] fojtsák meg azokat.107 A bojkott-felhívást az egyesület kénytelen volt komolyan venni, (hiszen a horvátországi akcióban már megesett, hogy a horvát hatóságok és lakosság a magyar iskolák működését e radikális eszköz alkalmazásával próbálták lehetetlenné tenni10 8 ); a miniszterelnökség azonban nem tudott többet ígérni, mint hogy kritikus esetben mindent megtesz majd a magyar érdekek védelmében.10 9 A bojkott-fenyegetés — a levéltári források tanúsága szerint — beváltatlan maradt, azonban a politikai légkör rendkívül elmérgesedett a diáktüntetés megtorlását,
