Századok – 1996
Közlemények - Makkai Béla: A magyar kormányzat „Bosniai actio”-ja (1909–1919) II/341
A MAGYAR KORMÁNYZAT „BOSNLAI ACTIO"-JA (1909-1919) 343 szén fekvő Brckán, Bjelinán, a Bosna folyó völgyében, (Magiajtói néhány kilométerre) Zavidovicon, valamint a Prnjavor melletti Vuciakon.8 Az okkupált tartományok magyar lakosságát a század elején együttesen 5000 főre tehetjük, s ebből természetes módon adódik a kérdés: a magyar kormány milyen megfontolásból kezdett mégis költséges akciót ennek az amerikai vagy szlavóniai kivándorlók arányához képest elenyészően csekély szórványnak a felkarolására? A magyarázat — kézenfekvően — a nagypolitikai összefüggésekben keresendő. A Török Birodalom megroppanásával a Balkánon kialakult hatalmi űrt — Oroszország szívós igyekezete ellenére — az Osztrák-Magyar Monarchia töltötte be, a berlini kongresszus felhatalmazásával. A kettős monarchia hegemón szerepét geopolitikai helyzete, a térséghez fűződő történelmi kapcsolatai és nem utolsó sorban nagyhatalmi érdekei is indokolttá tették. Utóbbiak közül külön is ki kell emelnünk a délszláv egységtörekvések ellensúlyozásának igényét. (Az önmagát a „Balkán Piemontja"-ként meghatározó Szerbiával kialakult konfliktusa motiválta elsősorban Bosznia-Hercegovina preventív okkupációját, majd annexióját is.) A magyar politikai közvélemény és különösen az ellenzék ugyan már a két délszláv tartomány katonai megszállásának törökellenes élt tulajdonított, s ezért azt érzelmi alapon elutasította, paradox módon azonban id. Andrássy Gyula művét mint a (II. Bélától Mátyásig Boszniát is magában foglaló) Magyar Birodalom feltámasztását szemlélte. A kezdetben katonai, később közös pénzügyminisztériumi igazgatás alatt álló két tartományra a magyar politikai vezetés annál is inkább igényt formált, mivel az uralkodó az annexiót 1908. október 5-i szózatában a magyar királyi elődök egykori uralmára, mint történelmi jogalapra hivatkozással proklamálta. Bosznia és Hercegovina háborús légkörben megvalósuló bekebelezését követően azonban nem történt meg azok várva várt közjogi egyesítése Magyarországgal, (igaz, az ezzel kapcsolatos osztrák és horvát igények is kielégítetlenek maradtak); így a dualista állam két alkotóeleme közötti rivalizálás az annektált tartományokban tovább folytatódott. A viszonyok annyiban mégis megváltoztak, hogy, amíg Kállay Benjámin tapintatos, ám gazdasági és kulturális fellendülést eredményező kormányzása idején a sajátos magyar érdekek kielégítő módon érvényre jutottak, addig Burián István közös pénzügyminisztersége alatt számos esetben érték presztízsveszteségek Magyarországot. Ausztriának a tartományi kiadásokból vállalt terheiből (amelyek a kiegyezési quota szerint kétszeresen felülmúlták Szent István koronája országaiét) a fejlettségi szinttől függetlenül is következett gazdasági és politikai befolyásának túlsúlya Bosznia-Hercegovinában. A magyar politikai vezetés és a sajtó ennek ellenére fáradhatatlanul követelte a sérelmet szenvedett magyar érdekek érvényesítését.9 Az autonóm jogállású Horvátországban a Bosznia-kérdést azonban gyökeresen eltérő módon értelmezték.1 0 A horvát álláspont szerint Bosznia-Hercegovina annektálásának történelmi jogalapját nem az Árpádok, hanem Zvoinimir és utódainak uralkodása biztosította, az e jogcímet bitorló magyarok boszniai jelenlétét indokolatlannak s máris túlzottnak találták; legalábbis ezt tükrözi valamenynyi jelentősebb horvátországi sajtóorgánum.
