Századok – 1996
Közlemények - Makkai Béla: A magyar kormányzat „Bosniai actio”-ja (1909–1919) II/341
342 МАК KAI BÉLA Dolgozatunkban a Boszniai Akció lefolyásának körülményeit kívánjuk rekonstruálni a rendelkezésre álló források (miniszterelnökségi iratok és Thallóczy Lajos hagyatéka, valamint boszniai és horvátországi sajtóközlemények) alapján, de nem vállalkozhatunk a tágabb politikai dimenziók (a délszláv probléma alakulásának vagy a Monarchia, s ezen belül Magyarország Balkán-politikájának) bemutatására. Törekvésünk ugyanakkor a Bosznia-Hercegovinában kezdeményezett akció, valamint a korábbi és nagyobb jelentőségű ún. Szlavóniai Akció célkitűzéseinek, módszereinek és eredményeinek összevetése. A komparatív vizsgálódások reményeink szerint hozzásegítenek ahhoz, hogy a szűkszavú források ellenére érzékletes képet nyeljünk a Száván túli délszláv tartományok magyar szórványainak — kormányprogrammal támogatott — megmaradási küzdelméről, amely a felfokozott nacionalizmusok és a vizsgált térségben összecsapó expanzív törekvések viszonyai között zajlott, s ezért bemutatása fontos tanulságokkal szolgálhat a Kelet-Európában ma is oly aktuális nemzetiségi problémák megoldásához. A „Bosniai actio" megindításának körülményei Bosznia-Hercegovina annexiója után Az ún. „Bosniai actio", amelyet a magyar kormány — az 1908-ban annektált délszláv tartományok szórványmagyarságának nemzeti gondozása címén indított — egy minisztertanácsi jegyzőkönyvi utalás szerint 1909 végén vette kezdetét.2 A budapesti kormány politikai és pénzügyi támogatásával megvalósuló vállalkozás azon akciók sorába tartozik, amelyekkel a századfordulón az Egyesült Államokba, Romániába, Bukovinába és Horvát-Szlavónországokba kivándorolt több százezer magyart kívánták megóvni (mindenekelőtt kulturális eszközökkel) az őket fenyegető asszimilációtól. Bosznia-Hercegovina vonatkozásában azonban bajos volna a kivándorolt magyar tömegek nemzetmentő akciójáról beszélni. Már csak azért sem, mivel a felsorolt kivándorlási célországoktól, (ill. tartományoktól) eltérően itt az okkupációt követő 30 esztendő alatt is igen csekély létszámban telepedtek meg magyarok. Az 1910. évi népességösszeírás — a katonaságot nem számítva — mindössze 62.541 magyar állampolgárt regisztrált a két tartományban; s túlnyomó (mintegy 3/4) részük Horvátországból; illetve az ország déli, vegyeslakosságú megyéiből származott.3 A közigazgatásban, a különféle pénzintézeti és kereskedelmi kirendeltségeken alkalmazottak zöme is — érthetően — a hivatalos nyelvet (szerbhorvátot és németet) ismerők köréből, tehát főként délvidéki szerbekből, horvátokból és svábokból tevődött ki.4 A délvidéki agrárnépesség Szlavóniába irányuló kivándorlása — az ottani földárak felszökését követően — a századforduló táján megtorpant,5 így a távoli, ám a bosnyák kormányzat által is támogatott foldparcellázások6 hírére — a nagyobb kockázatot is vállalva — több rajban telepedett meg Posavinán.7 Ismételten hangsúlyozzuk, hogy jelentékeny létszámról nem beszélhetünk, hiszen a két tartományi székhely néhány száz fős magyar közösségén kívül mindössze négy településen volt kimutatható népesebb magyar lakosság: a Bosznia északkeleti ré-
