Századok – 1996
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Magyarország 1871–1875 V/1117
BISMARCK ÉS MAGYARORSZÁG 1871-1875 1153 A jelentést olvasva Bismarck nem találta meglepőnek, hogy a pétervári találkozón nem mutattak lelkesedést Németország iránt, és hogy a német szándékokkal kapcsolatosan aggodalmak is megfogalmazódtak. De azt már furcsállotta, hogy magyar politikusnak is kétségei vannak, hiszen a német kormány ez idáig mindent elkövetett, hogy a Monarchia magyar fele érvényesíthesse jogos befolyását. A mutatkozó kétségeket a kancellár a dunai fejedelemségekre és az erdélyi szászokra vezette vissza. Feltételezés volt ez csupán, és a kancellár valójában nem tudhatta, hogy Andrássy miért beszélt ügy Pétervárott, ahogy beszélt, de miután megtalálni vélte a rejtett indítékot, szükségesnek tartotta, hogy a román kérdésben tett többszöri megnyugtató nyilatkozat után az erdélyi szászokkal kapcsolatos véleményt Andrássy tudomására hozza. A régikeletű szász önállóság elveszítése széles körökben feltűnést keltett, írta Schweinitznek, a német kormány azonban soha a legkisebb tápot sem adta annak a gyanúnak, hogy a német származású idegen alattvalók érdekében interveniálni, vagy azok fölött védnöki jogot igényelni szándékoznék. Az ilyen gondolattól az erdélyi szászok esetében éppoly távol áll, mint attól a kísértéstől, hogy a Baltikum, az Egyesült Államok, vagy Svájc német népességét nemzeti, vagy nyelvi alapon védelmébe vegye. Ha a németeknek Magyarországon, vagy Erdélyben okuk van a panaszra, azt a német kormány sajnálja, de ez nem befolyásolja a magyar kormányhoz való viszonyában, és abban, hogy továbbra is tartózkodjék az ország belügyeibe való beavatkozástól.20 5 A szászokkal szembeni, nagypolitikai tőről fakadó rideg elutasítást már aligha enyhítette, hogy a kancellár kései visszaemlékezéseiben mégis megrótta a magyarokat, hogy azok csúnyán bántak a magyarországi németekkel.20 6 Ebben az összefüggésben érdemes még megemlíteni, hogy Bismarck a bécsi nagykövetnek szóló instrukció elkészítése után két nappal, 1874. február 27-én hosszasan elbeszélgetett Jókai Mórral, a Balközép képviselőjével, a Hon című napilap szerkesztőjével. Az erdélyi szász autonómia ügyét és az ezzel kapcsolatos német kormánypolitikai megfontolásokat nem hozta szóba vendége előtt, ezeket nyilván a hivatalos diplomáciai ügyintézés tevékenységi körébe tartozónak tekintette. De hogy kijelentette, hogy a Lajta innenső oldalán a németek, a tűlsó partján a magyarok hivatottak az uralomra, és hogy bár- a Monarchia többi népei is adnak jó katonákat, de adminisztratív tehetséggel, államférfiúi képességekkel, intelligenciával és tulajdonnal csak a németek és a magyarok rendelkeznek,2 0 ' az már összefüggésben lehetett a két nappal azelőtt leírtakkal. A hízelgő és a magyarhiúságot legyezgető szavakkal feltehetően a megrendült magyar bizalmat szándékozott helyreállítani. Az a mondata viszont, hogy Európa keleti részén kis nemzeti államok alapítása lehetetlen, itt csupán történelmi államok létezhetnek, messze túlmutatott minden aktuálpolitikán. Arra vallott, hogy a pragmatizmus apologetája azért a teoretikus érzéknek sem volt híjával.20 8 Bismarcknak a magyar adminisztratív tehetséget méltató, a sajtóban is nyilvánosságot kapott szavai a lehető legjobbkor hangzottak el, mert bizony az 1873-as esztendő nem várt nehézségei alaposan megrendítették az addig töretlen magyar önbizalmat. A gazdaság egészét megrázkódtató krízisre és az államháztartás csőddel fenyegető válságára természetesen a helyszínen működő diplomaták is felfigyeltek és azt jelentéseikben részletesen kommentálták. Bray-Steinburg, aki
