Századok – 1995
Közlemények - Tóth István György: Írás; olvasás; könyv a paraszti műveltségben a 17–18. században IV/815
ÍRÁS-OLVASÁS A 17-18. SZÁZADBAN 825 az oka, hogy még annyira sem tudtak bánni a tollal, hogy legalább egy keresztet tegyenek a papírosra. Az alfabetizáció szempontjából a kereszt a tudatlanság szinonimája, ám egy szépen, szabályosan megrajzolt kereszt a tollal való bánni tudás olyan magas fokát feltételezte, amelyre csak az volt képes, aki nem először fogott írószert a kezébe. A falvakban a 17-18. században a keresztet rajzolók zöme falusi esküdt vagy a földjét elzálogosító gazdaember volt, akik tehát a paraszti falusi társadalom felső és középső rétegébe tartoztak. Azt, hogy többé-kevésbé szabályos keresztjeik milyen teljesítményt, a tollal való bánás milyen magas fokát jelentették, akkor értjük meg, ha szemügyre vesszük a társadalom alján elhelyezkedő emberek „aláírásait" is. A kondások, tehénpásztorok, szolgálók és kóborló tolvajok közül persze senkit sem választottak be a falusi esküdtek közé az elöljáróságba, nem kérték fel őket, hogy nyilatkozzanak a falu nevében, a kezességüket sem becsülték volna sokra, és földjeiket sem zálogosították el, hiszen nem voltak földjeik. Az ő kézjegyükkel csak a bírósági iratokon találkozhatunk, a reverzálisokon, azokon a kötelezvényeken, amelyekben az elítélt megígérte, hogy jó útra tér, pl. többé nem lop, vagy nem találkozik azzal, akivel házasságtörésen érték. Vas, Zala, Sopron vármegyék törvényszékének 17-18. századi iratai a 20. században barbár levéltári selejtezésnek estek áldozatul. Más megyék bíróságainak iratai között azonban szép számmal maradtak ránk reverzálisok is, amelyek megmutatják, hogy milyen nehéz feladat volt egy kereszt felrajzolása is annak, aki — mivel nyilván sohasem járt iskolába — még soha nem fogott tollat a kezébe. Demén András Gömör megyei tolvaj 1724-ben kétszer is nekiveselkedett, hogy a keresztjével erősítse meg az elhatározását, miszerint végleg megjavul, de mind a kétszer csak egy bizonytalan hurok került ki a tolla alól. A lipóci Boros Mária keresztje szinte U betűt formál, egy Abaúj vármegyei házasságtörő, Kovács Klára pedig egy áthúzott félkört rajzolt egy kereszt gyanánt, akárcsak a tiszanánai parázna asszony, Tóth Kata, míg a lopáson rajtakapott alsóravaszi kondás több pacát ejtett a papíron, mint ahány vonalat végül is sikerült meghúznia.1 8 Igaz, ezek a keresztek nem nyugodt körülmények között születtek: nagy nyilvánosság előtt, a bírák szigorú pillantásaitól kísérve kellett keresztet rajzolnia annak, aki esetleg csak pár perccel korábban tudta meg az ítéletet, azt, hogy nem felakasztják, hanem csak megbotozzák. Mégsem állíthatjuk, hogy csak a belső feszültség miatt reszketett a vádlottak keze, felindultságukban rajzoltak ilyen ákombákomokat, hiszen sok szép, szabályos keresztet, sőt néha még aláírásokat is találunk a reverzálisokon. A 26 éves Klement Jankó szolgát Kis-Hont kerület törvényszéke 1768-ban lopás miatt hatvan botütésre ítélte.1 9 Az írnok a reverzálisra leírta a vádlott nevét, aki azonban nem elégedett meg azzal, hogy ezután keresztet tegyen, hanem neve alá még egyszer szép betűkkel kiírta: Johannes Klement. A Rahó faluban szolgáló legény Besztercebányán született, és a városban nyilván megtanult írni, ezt azonban a falusi környezetben nem tételezték fel róla. Az alig tizenöt évesen lopáson kapott Provata Miklós „plebejus" is feltehetően azért tudta legalább félig-meddig leírni a nevét, mert Breznóbányáról, tehát egy kisvárosból való volt.20 A különböző lopásokért sorozatosan elítélt, végül 1781-ben alig huszonegy évesen
