Századok – 1995

Tanulmányok - Dombrády Lóránd: A magyar elszakadási törekvések és a hadsereg 1943-ban III/493

498 DOMB RÁD Y LÓRÁND Február 24-én Szombathelyi levele is megérkezett az OKW-hez. Ebben leszögezte, hogy jelenleg egyetlen frontszolgálatra alkalmas hadosztállyal sem rendelkezik. Új felállításokat csak később, német támogatással tud végrehajtani. Rosszul kiképzett, hiányos felszerelésű hadosztályok nem vehetik át a német csapatok szerepét Szerbiában. Hogy mennyit érnek a hiányosan felszerelt csapatok, azt a közelmúlt tapasztalatai is bizonyították. A meglévő fegyvereket különben a 2. hadsereg újjászervezendő csapatainak küldik. Szükségesnek tartják ugyanis a keleti fronton szétszórt csapatok mielőbbi összpontosítását Jány vezetése alatt. A vezérkar főnöke tehát ekkor még csak időt kért, még nem vetette el végleg a szerbiai fegyveres részvétel gondolatát.1

3 Csak részben lehet egyetérteni az elteijedt vélekedéssel, miszerint a németek kérésének célja a Kállay-kormány kompromittálása volt a szövetségesek előtt, mivel tudomásukra jutott a folyamatban lévő közeledés. Nem kétséges, hogy az elszenvedett veszteségek, a szovjet front igényei is döntően közrejátszottak. Csapatokat kívántak volna elvonni a Balkánról. Hasonló kéréssel fordultak a bolgárokhoz is. Az OKW semmiképp sem akart lemondani a magyar csapatokról. Hitler még 2 magyar hadosztály felszerelését is hajlandó volt szállítani, amennyiben azokat a magyar határokon kívül hajlandóak bevetni. Keitel március 5-én azzal a megbízással küldte Bürkner tengernagyot Budapestre, hogy tárgyalja meg az ügyet a német katonai attaséval, majd óvatosan beszélje meg a magyar vezérkarral. Bürkner nem sok eredményt várt küldetésétől, azonban Pappenheim és Jagow német követ még láttak némi esélyt a sikerre. Amennyiben a két vezérkar közti megbeszélések eredménytelenül végződnének, úgy az OKW még a magyar külügyminisztériumhoz fordulhat, diplomáciai úton próbálkozhat.14 A próbálkozások eredménytelenek maradtak, kiváltották a kormány ellenállását. Nagy Vilmos honvédelmi miniszter egy Szombathelyi által hozzá láttamozásra és tudomásul vétel céljából átküldött ügydarabból értesült, hogy Magyarország 3 könnyű hadosztályt bocsátana a németek rendelkezésére a balkáni csapataik felváltására. Azonnal visszaküldte az ügydarabot a megjegyzéssel, hogy „ezt így egyszerűen tudomásul nem vehetem, mert a vezérkar főnökének nincs joga arra, hogy a német hadvezetőséggel a magyar kormány tudta és beleegyezése nélkül ilyen megállapodást kössön. Itt magyar csapatoknak az ország határain kívüli alkalmazásáról van szó, méghozzá a Balkánon, ami szerintem egyáltalán nem kívánatos. Ezt az ügyet minisztertanács elé viszem és ha az hozzájárul ehhez, csak akkor lehet a kérdést a németekkel megtárgyalni".1

5 Szombathelyi kimért hangon reagált, vitatva azt, hogy a lépés megtételére ne lenne joga. Ha a kormány bizalmatlan vele szemben, akkor „dobja őt, de így vele nem lehet eljárni". Nagy Vilmos igyekezett megnyugtatni: nem személyes kérdésről, hanem Jóval magasabb és fontosabb problémáról van szó". Megismételte: „A felelősséget a parlamenttel szemben — s egyben az egész nemzettel szemben is — nem a vezérkar főnöke, hanem én viselem s miután én a kormánynak felelős minisztere vagyok, ezt nekem a minisztertanács döntése elé kell vinnem."1

6 Kállay is, Szombathelyi okfejtését elutasítva, erősen kifogásolta, hogy a miniszterelnök és a honvédelmi miniszter tudta nélkül ilyen értelemben tárgyalt és tett ígéretet a németeknek, sőt prepozícióval járult a kormányzó elé.