Századok – 1994
Közlemények - Heckenast Gusztáv: Magyarország nem magyar iparos népessége a 18. században I/91
IPAROS NÉPESSÉG A 18. SZÁZADBAN 95 volt elképzelhető. így amikor Theophilus Stercz 1725-ben posztómanufaktúrát alapított Besztercebányán, Sziléziából és Szászországból hívott be mestereket és segédeket, összesen 25 főt.9 Hasonló volt a helyzet és az eljárás a vaskohászatban is. A technikai feladat itt az indirekt vasolvasztás, a tőlünk nyugatra fekvő országokban már több száz éve ismert faszéntüzeléses nagyolvasztó meghonosítása volt. Az első magyarországi nagyolvasztó Libetbányán működött 1692-től 1695-ig vagy 1696-ig. Az üzem vezetője, Karl Philipp Kropf morvaországi német volt, s a kohótelep teljes személyzetét, az öntőmesterrel és a hámorkováccsal együtt összesen 13 munkást, a sziléziai Jägerndorfból hozta magával. Ezek néhány év leforgása alatt egytől-egyig hazaszöktek, s ezzel az üzem meg is szűnt.10 Amikor a Rákóczi-szabadságharc egykori országos vasinspektora, Lányi Pál 1717 táján elhatározta, hogy dobsinai vasöntő massáját nagyolvasztóvá fejleszti, ezt csak külföldi munkaerők behívásával tudta megvalósítani. Először Stájerországból hozatott szakmunkásokat, s amikor ezek kudarcot vallottak, szászországi mestereket hívott Dobsinára, akik 1722-ben felépítették és üzembe helyezték a nagyolvasztót. A szász mesterek, vagy legalábbis egyesek közülük megtelepedtek Dobsinán, így az üzem folyamatos működése biztosítva volt.11 Ugyancsak szászországi mesterek — nem tudjuk, a Lányi által behívottak vagy mások — alkotása volt 1726-ban a második libetbányai, 1730-ban a pojniki nagyolvasztó.1 2 Egy új technika meghonosításának a külföldi szakember behívása vagy betelepítése mellett mellett van egy másik útja is: ha valaki külföldi tanulmányútra megy, s hazatérése után megvalósítja a kint tanultakat. E második lehetőség legkorábbi példáit az 1730-as évekből ismerem. Gottlieb Adam Werner, az alsó-magyarországi főkamaragrófság bánya- és kohófelügyelője, fiatal korában, 1718/19-ben a felső-sziléziai Drachenhammerban dolgozott, s ottani tapasztalatait hasznosította 1735-ben a Bars megyei Pilán létesített nagyolvasztóban.13 1737 végén Johann Michael Fritz pedig egyenesen az alsó-magyarországi főkamaragrófság költségén ment másfél éves tanulmányútra két olvasztár és egy kovács kíséretében a morvaországi Bernsteinbe, hogy a nagyolvasztó építését és üzemeltetését megtanulja. Hazatérése után a rhónici nagyolvasztó vezetője lett.14 A fejlettebb külföldi technika meghonosításának két útja keveredett a diósgyőri vasmű alapításakor. Az alapító és első igazgató, a würzburgi születésű egri lakatosmester, Fazola Henrik 1769-ben tanulmányúton járt a stájerországi Eisenerzben, s nyilván hasznosította az ott látottakat, de magát az első diósgyőri nagyolvasztót nem ő, hanem egy ugyancsak Eisenerzból hozatott mester, Johann Georg Gfelner építette, mint ahogy első szakmunkásai is eisenerziek voltak.15 A külföldi tanulmányút vagy tapasztalatszerzés mindamellett ritkaság számba ment, egyrészt költséges volta miatt, másrészt azért, mert megkerülhetetlen előfeltétele volt a nyelvtudás. Nem véletlen, hogy a felsorolt példák mind hazai születésű vagy pláne bevándorolt németekről szólnak. Általános és koijellemző továbbra is a külföldi szakember betelepítése, illetve önkéntes bevándorlása maradt. Ennek különböző változataira hozok példákat a következőkben. Az ember azt hinné, hogy ha a tulajdonos vagy vállalkozó üzeme, főleg manufaktúrája élére külföldről hívott szakmai vezetőt, a megszerezhető legjobb szakembert hozta. Előfordult ez is. Az 1768-ban a gácsi posztómanufaktúra élére szerződött
