Századok – 1994

Közlemények - Kelemen Elemér: Az oktatási intézményhálózat fejlődése és az oktatási vonzáskörzetek alakulása a Dél-Dunántúlon 1886–1914 között III–IV/674

686 KELEMEN ELEMÉR iskolai tanítók, ill. a tanulók száma. Az egy iskolára, illetve az egy polgári iskolai tanulóra jutó összlakosság számarányát tekintve még 1905-ben is jelentós szóródás (39 568 - 84 188; ill. 264,1 - 614,6) kiegyenlítődik (33 269 - 50 354; ill. 200,2 - 252,2). A polgári iskolában tanuló fiúk és leányok aránya nagyjából kiegyenlítődik, sőt az arány a leányok javára billen. (Bár Somogyban még — a korlátozottabb középiskolai továbbtanulást kompenzáló lehetőségként — a fiúk aránya 1914-ben is 60,8 százalékos volt.) Ahol a település új funkciója, az új típusú iskolázás vonzereje a hagyományos középiskoláéval találkozik, a dél-dunántúli fejlődés új színfoltjaként jelentős iskolavárosok jönnek létre (Pécs mellett Kaposvár, Szekszárd, Keszthely, Nagykanizsa, Zalaegerszeg). De a jövő szempontjából különös figyelmet érdemelnek az új oktatási „alközpontok" is: Baranyában Mohács és Siklós; Somogyban Barcs, Csurgó, Marcali, Nagyatád és Szigetvár; Tolnában Bonyhád, Dombóvár, Dunaföldvár és Paks; Zalában pedig Alsólendva, Balatonfüred, Csáktornya, Sümeg, Tapolca és Zalaszentgrót. Ezek a változások a korszak végére jelentősen átrajzolták a Dél-Dunántúl művelődési térképét; s a táj kulturális felzárkózásáról, az iskoláztatási hátrány csökkenéséről tanúskodnak. Ezt az országos összevetés néhány adata is bizonyítja: a Dél-Dunántúl csaknem népességének arányában részesült az ország összes felső nép- és polgári iskolájából (7,95 - 7,33 százalék); országosan 34 331, itt 37 231 lakosra jut egy-egy ilyen iskola. Az iskolai férőhelyek számát (tanulói létszámot) tekintve azonban még mindig számottevő különbség érzékelhető; az ország polgári iskolai tanulóinak csu-