Századok – 1994

Történeti irodalom - Parlamenti képviselőválasztások 1920–1990 (Ism.: Tilkovszky Loránt) VI/1262

TÖRTÉNETI IRODALOM 1263 parlamenti választásainak sokoldalú bemutatásával és elemzésével (1920: Gergely Jenő, 1922: Szabó Ágnes, 1926: Kende János, 1931: Borsányi György, 1935: Sipos Péter, 1939: Pintér István, illetve 1945: Balogh Sándor, 1947: Izsák Lajos), majd átfogó tanulmányban Erényi Tibor jellemzi és értékeli ezeket az 1920-1947 közti többpárti választásokat. Ezt Feitl István tanulmánya követi a pártállami idószak (1949-1988) országgyűlési választásainak jellegzetességeiről, s végül Wiener György a rendszerváltás körülményei közt vizsgálja az 1990. évi választásokat. A törvényhozás szerve, a parlament, 1945-ig kétkamarás volt, eltekintve az elsó világháborút közvetlenül követő, 1927-ig terjedő nemzetgyűlési időszaktól. A címe szerint is csak a képviselőválasztásokkal foglalkozó kötet utal rá, hogy a törvényhozás 1927-1945 közt a két ház együttes tevékenysége volt, s hogy a helyreállított felsőháznak milyen fék-szerepet tulajdonítottak szélsőséges javaslatokkal szemben. Utal továbbá az államfői hatalom, a kormányzói jogkör hasonló biztosítéknak szánt ismételt kiterjesztésére is. A közölt tanulmányok mindegyike behatóan foglalkozik a mindenkori választójogi törvényekkel, rendeletekkel, amelyek meghatározták a képviselőválasztásra jogosultak körét. Kiderül ezekből a dualizmuskori választóközönség egyre anakronisztikusabban szűkkörű volta, s hogy az 1918-1919-es forradalmakat követően 1920-ban még megmutatkozott bizonyos nagyvonalúbb álláspontot hamarosan újabb és újabb szűkítések követték. Mindenesetre azonban a nőket már nem rekesztették ki a választók köréből, mint a dualizmus öt évtizede során. A nyűt szavazás rendszerét, amellyel az 1920. évi választásoknál szakítottak, a továbbiakban a helyenkénti titkos szavazással kombináltan alkalmazták, mígnem az 1938. évi választójogi törvény a titkos választást végre általánossá nem tette. A dualizmus idején csak egyéni választókerületek voltak, a világháború után már listákon is be lehetett kerülni a parlamentbe. Sok probléma származott abból, hogy a választókerületek határai nem alkalmazkodtak az időközben végbement népességbeli változásokhoz. A választási visszaéléseknek tág lehetősége maradt továbbra is, a közigazgatási hatóságok és a karhatalom felett rendelkező kormányzat és kormánypárt messzemenően kihasználta előnyeit az ellenzéki erőkkel szemben. Szavazás nélkül juthatott mandátumhoz a kormánypárti jelölt ott, ahol meg tudták akadályozni ellenjelölt fellépését. Méltán fordítanak figyelmet a szerzók az ajánlási rendszer adta visszaélési lehetőségekre is. A választási csalások, visszaélések kivizsgálása igen kevésszer vezetett érdemleges jogorvoslatra. A kötet szakszerű, tudományos fejtegetéseivel nagyon jól megfér a választási kampányok életeleven bemutatása. Megelevenedik előttünk a jelöltek ünnepélyes felkérése deputációk által, fogadtatásuk zeneszóval, lovasbandériumokkal, zászlókkal, díszkapukkal; az elhangzó köszöntések és szónoklatok, a választók etetése, itatása, a kortesek buzgólkodása, a képviselőjelöltet feldicsérő, az ellenjelöltet pocskondiázó rigmusok, az ellenfél választóinak megfélemlítése, zaklatása. Az első világháború után már kevésbé voltak hangosak és látványosak a külsőségek, de a kampány során hangoztatott jelszavakra érdemes továbbra is figyelmet fordítani, mert a választási harcba bocsátkozott pártok jellegéről, célkitűzéseiről árulkodnak. A kötet szerzői nagy gonddal vizsgálják a pártok struktúráját, társadalmi bázisát, programjukat, bármelyik választásról legyen is szó. Vizsgálják a keresztény és nemzeti szellem, az antiszemitizmus, a revizionizmus megnyilvánulásait, a különböző reform-ígéreteket. Figyelembe veszik — a p:

akátokon és röpcédulákon kívül — a sajtó megnövekedett szerepét, s hogy immár filmhíradó és rádió is van Magyarországon, amely szerephez jut a választásokkal kapcsolatban is. A választási eredmények elemzése alapos és sokoldalú. Mely pártok milyen mezőgazdasági vagy ipari jellegű régiókban, milyen választókerületekben, a lakosság mely rétegeinél értek el eredményeket vagy vallottak kudarcot; felekezeti megoszlás, egyházi befolyás, történelmi tradíciók, nemzetiségi hovatartozás stb. mennyiben játszhatott ebben szerepet? A szavazásra jogosultakból hányan járultak az urnákhoz, hányan, mifélék, és miért tartózkodtak a részvételtől? Kik kerültek be a parlamentbe, s hogyan alakultak az ottani pártviszonyok, milyen kihatása lett a választás eredményének az ország sorsára? Kitűnik, hogy a kormánypárt — akár a Bethlen Istvántól létrehozott Egységes Pártra, akár a Gömbös Gyula alapította Nemzeti Egység Pártjára, vagy a Teleki Pál által megszervezett Magyar Élet Pártjára gondolunk — mindvégig meg tudta őrizni fölényes hatalmát: parlamenti váltógazdaságra nem volt kilátás. A kormánytól balra álló ellenzéki pártok — szociáldemokraták, liberálisok, kisgazdák — pozíciói a harmincas években csak gyengültek, a szélsőjobboldali pártok viszont nagyon megerősödtek, s a kormánypárt szélsőjobb szárnyával való összejátszásuk lehetősége igen komoly veszélyt jelentett. Nagy erénye a kötetnek, hogy az egész hazai választási problematikát európai látókörben, a szomszédos országokkal is összehasonlítva vizsgálja. Ebből világos, hogy a magyarországi parlamentarizmus — minden súlyos korlátozottsága ellenére is — jelentős értéket képviselt a diktatórikus „korszellem" térhódítása idején, s ennek itt is érezhető hatása ellenére a második világháború éveiben kiemelkedett környezetéből. Meggyőzően mutat rá a kötet arra, hogy a magyarországi parlament progresszív erői sohasem kapták meg a mindegyre remélt segítséget a nyugati demokráciáktól, a szélsőjobboldal viszont hamar