Századok – 1993

Folyóiratszemle - Kelley; Robin D. G.: „Nem azok vagyunk akiknek látszunk”: A fekete munkások szerepének átértékelése a szegregációs délen V–VI/874

874 FOLYÓIRATSZEMLE szigetén bizonyos változtatásokkal: az állam közvetítő szerepet vállalt a tőkések és a munkások között; míg a nacionalista-jellegű megmozdulásokra válaszul az észak-amerikai vállalatok egyre nagyobb számban alkalmaztak helyieket és szimbolikus engedményként spanyol elnevezéseket használtak vállalataik, illetve termékeik esetében. The American Historical Review, Vol 98, No. 3. (June 1993), pp. 765-785. Ma. T. Robin D. G. Kelley .NEM AZOK VAGYUNK, AKIKNEK VTSZUNK": A FEKETE MUNKÁSOK SZEREPÉNEK ÁTÉRTÉKELÉSE A SZEGREGÁCIÓS DÉLEN Az Egyesült Államokban élő feketék történetéről az utóbbi években egyre több tanulmány jelenik meg, ennek ellenére Robin D. G. Kelley (University of Michigan, Ann Arbor) úgy véli: bizonyos szempontból egysíkú ezeknek a munkáknak a többsége, amennyiben az írott anyagra támaszkodnak kizárólag és emiatt a fekete középosztály történetét írják le mint a feketék történetét. A színesbőrű munkások által tanúsított látszólagos passzivitás és beletörődés mindössze a felszínt jelenti: a tanulmány célja annak kimutatása, hogy ez a magatartásforma, melyet a szerző pszichológusok és antropológusok véleményére támaszkodva az ellenállás egy fajtájának fog fel, hogyan alakította a munkások tudatát és hogy milyen kapcsolat létezett a „hivatalos" ellenállás és a politikai antropológus James G Scott által „infrapolitikának" nevezett kultúra között, mely a napi beszélgetésekben, a folklórban, a viccekben, az énekekben stb. nyilvánult meg. A téma úttörője Herbert Aptheker, akinek American Negro Slave Revolts (New York, 1943) с. könyve tárgyalta először azokat a rejtett, vagy csak nehezen észrevehető jelenségeket a feketék életében, amelyek—a hagyományos felfogással szemben — a polgárháború előtti Délen aktívan alakították a kor gazdasági, társadalmi és politikai életét. Kelley leszögezi dolgozata elején, hogy nem az „infrapolitika" elsőbbségét hirdeti, hanem csupán azt, hogy enélkül nehéz megérteni az Egyesült Államok déli államainak a történetét a polgárháború végétől az 1950-es évekig. A szerző három helyszínen vizsgálja az „infrapolitikát": a közösségen és a háztartásokon belül, a munkahelyeken, valamint a közterületeken. A színesbőrű közösségek — különösen a déli városokban — egy olyan „ellenállási kultúrát" hoztak létre, mely a közösségi értékeket, a kölcsönösséget és az egymásrautaltságot erősítette. A szegregációs (elkülönítő) törvények miatt fekete templomok, bárok, klubok, stb. jöttek létre, melyek — kiegészülve olyan közösségi szervezetekkel, mint a Biblia-olvasókörök és a segélyegyletek — létfontosságúak voltak a feketék életében. Ezek az intézmények azonban a fekete közösségen belül is feszültségekhez vezettek: az egységes színesbőrű társadalomról vallott nézetek tarthatatlanokká váltak a legújabb kutatások fényében. A legtöbb történész a munkahelyeken lezajlott folyamatokat tanulmányozza, jóllehet fel kell tennünk a kérdést: nem az otthonok voltak-e a fekete munkások ellenállásának ösztönzői? Amiri Baraka, Lawrence Levine, Sterling Stuckey és mások az „oral history", az antropológia és a néprajztudomány segítségével egy eddig ismeretlen politikai kultúrát tártak fel a színesbőrűek otthonainak falain belül, noha talán inkább „alternatívnak" lehet ezt a kultúrát hívni, nem pedig konfrontációsnak. Ezen a téren jelentős eredményeket értek el a fekete nők történetét kutatók, akiknek sikerült — többek között — szoros kapcsolatot kimutatni a polgárháborút követő ún. rekonstrukció alatti republikánus politika és a színesbőrű asszonyok politikai aktivitása között (Elsa Barkley Brown). A munkahelyeken vizsgált jelenségek sorából hiányzik annak bemutatása, hogyan védekeztek a szervezetlen fekete munkások a kedvezőtlen munkakörülmények, az alacsony bérek és a rasszizmus különböző megnyilvánulási formái ellen. George Rawick hívta fel a figyelmet агта, hogy látszólag szervezetlen és egyedi akciók sorával, melyek mindazonáltal egy kollektív stratégia részét képezték szerinte, a fekete munkások megpróbálták a munka ütemét ellenőrizni és saját maguk meghatározni különböző módszerekkel: szabotázzsal, munkalassítással és egyéb módszerekkel. A történészek egy része tudatosan figyelmen kívül hagyta ezeket a jelenségeket abbeli igyekezetében, hogy ne erősítsék a rasszista sztereotípiákat, melyek a fekete cselédek és munkások szándékos (?) ügyetlenkedéseiből, lassúságából és megbízhatatlanságából táplálkoztak. Ugyanígy jóindulatúan szemet hunytak a történészek a munkahelyi lopások fölött is, melyek—Kelley szerint — annak a nagy „stratégiának" a részét képezték, melynek célja az alacsony bérek és a rossz bánásmód valamilyen formában történő kompenzálása volt. A legjobban dokumentált fajtája az ellenállásnak a munkahelyek sűrű váltogatása: ez a jelenség az „infrapolitika" magját képezte a munkahelyeken és a házicselédek esetében: magának a munkahelynek a megválasztása is rejtett véleményformálást jelentett. Eileen Boris és Tera Hunter a színesbőrű dohánygyári munkásnők életének vizsgálata során агта a megállapításra jutott, hogy a házimun-