Századok – 1992
Történeti irodalom - Banské mestá na Slovensku (Ism.: Niederhauser Emil) III–IV/479
történeti irodalom 479 működő alkancellárok időrendjét, mindezt természetesen 1806-ig. Megtalálható a birodalmi gyűlések sora (az évszámmal és a gyűlés helyével), és egy kimutatás a régebbi szakirodalomban (és nálunk) kevés figyelemre méltatott birodalmi körzetekről. Kár, hogy ezeket csak felsorolja a kötet, persze az alájuk tartozó territóriumok felsorolása túl nagy helyet foglalt volna el. Ezen egy térkép segíthetett volna (a térképek általában hiányosak). Az osztrák és német császárok után még a fontosabb miniszterek jegyzéke is következik, az osztrák kancellárok közül csak a jelentősebbek, de valamennyi külügyminiszter, Németországban pedig a kancellárok. Minden egyes életrajz elején megtalálható az illető korabeli képe, zömmel rézkarcokban. Természetesen nincs mód arra, hogy részleteiben ismertessük a kötetet. Annyit talán még meg kell jegyeznünk, hogy mégis inkább a szakembereknek szól, mert elég sok ismeretet feltételez a megértéséhez. John C. G. Röhl pl. П. Vilmosról inkább csak egyéni jellemképet ad, a politikai eseményeket csak utalásszerűén villantja fel. Néhány megállapításra talán mégis ki kell térni, inkább csak az életrajzok modem, sokszor az eddigi felfogástól eltérő jellegére. Volker Press Rudolfot a valóság elől az okkult tudományokba menekülő, szinte sajnálatraméltó emberként jellemzi. Az egykori bajor választó, VII. Károly életrajzírója, Alois Schmid felveti azt a lehetőséget, hogy egy bajor központú birodalom alakulhatott volna ki (ami véleményünk szerint kevéssé valószínű, még ha el is tekintünk az ország nélkül országló császár súlytalanságától). Peter Baumgart, aki II. József és Mária Terézia együttes uralkodását írta meg (ahogy előtte Alois Schmid Ferenc és Mára Terézia korát — mindig a jelzett sorrendben!) úgy látja, II. József hozzájárult a birodalom pusztulásához (ami talán mégis túl negatív megítélés). Lorenz Mikoletzky viszont II. Lipótról szólva azt emeli ki, hogy igazi birodalmi politikát akart csinálni. Walter Ziegler, aki egyszer II. Ferenc életrajzát írta meg 1806-ig, aztán onnan I. Ferencét, úgy látja, hogy 1813 tájékán személye Németországban szimbólum volt, a birodalom helyreállítása valahogy a levegőben volt. Mégsem történt meg, a Habsburg-monarchia története 1815 után már nem Németország felől ítélhető meg. Ferencet egyébként az eddiginél pozitívabban látja a gazdaság és a vallási megújulás terén kifejtett tevékenysége miatt. I. Károlynál meg kell említeni egy tollhibát: Rumpler szerint ő nevezte ki Horthyt kormányzóvá és ezzel legitmálta, tudjuk, hogy Horthy uralomra kerülése másképp történt. I. Vilmosról szólva Hellmut Seier kiemeli, hogy nem egyszerűen Bismarck a vezető egyéniség, Vilmosnak voltak saját elképzelései is. Telitalálat, amikor Vilmost azzal jellemzi, hogy — magyarul talán így adható a legpregnánsabban — főállásban porosz király volt, és csak mellékállásban német császár. A könyv elolvasása után el lehet tűnődni azon, vajon benne van Németország egész története 1519-1918 köt? Nyilván nem, de hiszen a szerzőknek sem ez volt a szándékuk. De sok elgondolkoztatót erről is olvashatunk, az uralkodók kapcsán.És az biztos, hogy a szerzők álláspontja hangsúlyozottan nem német nemzeti (deutschnational), ami a könyv nagy erénye. Az első tárgyalt császár V. Károly, az utolsó II. Vilmos. Ez a szembeállítás egyértelműen hanyatlást sugall. Persze illetlen ez az összehasonlítás, mert a két szélső pólus a történelmi véletlen terméke. Különböző korszakokról is van szó. Az kiderül az életrajzokból, hogy a birodalom korántsem volt olyan szétesett, mint azt eddig képzeltük, hogy a császárnak még voltak lehetőségei a beavatkozásra, a központi hivatalok révén. Sok vonatkozásban új az a kép, amelyet az olvasó ebből a könyvből nyerhet. Egy szempont elgondolkodtató. Mint láttuk, a bevezetőben a szerkesztők a birodalom német voltát hangoztatták. Az biztos, hogy az újkorban már nem volt olyan univerzális igényű, mint az középkor századaiban. De talán egy fokkal mégis kevésbé volt német, mint a szerzők állítják. Talán Habsburg Ottónak volt igaza, aki néhány éve (1986) A birodalmi gondolat (Die Reichsidee) címen adta ki cikkei gyűjteményét. Ó a nemzetek feletti szerepet hangsúlyozza, nyilván a Habsburg-monarchiára gondolva. S ha így van, akkor ez a Monarchia hívebb folytatása volt a német-római birodalomnak, mint az 1871 utáni Németország. Talán azért is, mert sokkal kevésbé volt német. Vagy mégis az egységes Németország volt a legitim örökös? A kötet végül is bizonytalanságban hagy ebben a tekintetben. Az viszont biztos, hogy szakemberek számára is nem egyszer elővehető kézikönyv, főképp mellékletei miatt is. Érdemes forgatni. Niederhauser Emil BANSKÉ MESTÁ NA SLOVENSKU. 2iar Nad Hronom, 1990, Okresnf Národn Vfbor - Osveta, 267 old. A SZLOVÁKIAI BÁNYAVÁROSOK A kötet egy 1987. május 26-28-án a Besztercebánya melletti Pocsuvadlóban a Szlovák Történelmi Társulat várostörténeti szakosztálya által a központi bányászati levéltárral és a kerületi levéltárral együtt rendezett szimpózium referátumait és hozzászólásait tartalmazza a nálunk is jól ismert medievista, Ri-
