Századok – 1992
Közlemények - Tófalvi Zoltán: A sóvidéki népoktatás története 1848-ig III–IV/427
430 tófalvi zoltán Azért alázatosan instállok azon Tiszti Tisztelendő Szent Széknek, ahol ezen kérés fennforog, hogy nevezett eklézsiának méltóztassanak kegyelmesen olly módot feltalálni, hogy itt a Gyermekek Taníttatása had álljon fel."2 2 Fáradozásának megszületett az eredménye is: az udvarhelyi tractus egyházlátogatási jegyzőkönyvei szerint aparajdi reformátusok — akik 1770 óta tartottak időnként mestert — 1800-tól kezdve sohasem hagyták tanító nélkül iskolájukat. A 19. század elején — a templommal egy időben — új iskolaépületet is emeltek.2 3 Hasonló küzdelmek után hoztak tanítói feladatokat is ellátó lévitát, majd mestert a felsősófalvi anyaegyháztól különváló alsósófalviak is: 1780-ban Dáné Jánost alsósófalvi lévitaként említik.2 4 A 18. század végi erdélyi iskolahálózat fejlődését megközelítő pontossággal ismerjük az Unitárius Egyházi Főtanács rendeletére 1787-ben,2 5 a Református Főkonzisztórium utasítására 1788-ban készített összírásból. 2 6 E szerint a Sóvidéken református felekezeti iskola működött Alsó- és Felsósófalván, Parajdon, Siklósdon, Sóváradon és Szolokmán, unitárius pedig Korondon. 1787-ben a Gubernium rendeletére elkészítették a katolikus és református lelkészek, mesterek és harangozók összeírását. Ekkor említik a szovátai iskola első, név szerint is ismert mesterét, Benedekfi Ferencet.2 7 1789-ben újból ellenőrizték, összeírták a marosszéki falusi triviális iskolákat. A szováti járás tíz településének mindenikében volt iskola: nyolc református, egy katolikus és egy unitárius.2 8 Neveléstörténeti irodalmunk már tisztázta, hogy a jozefinista államigazgatás népoktatás iránti érdeklődése nem járt az iskolahálózat bővítésével. Az elemi oktatás irányítása, ellenőrzése továbbra is az egyházak kezében maradt. „Annyi azonban bizonyos, hogy a felekezetek vezetői egyre többet foglalkoztak a néptanítás ügyével, korszerűsítésének kérdésével."2 9 Ennek ellenére a sóvidéki kisiskolák alapmodellje a 17. század elejétől a 19. század közepéig nagyjából változatlan maradt. A népoktatásban bekövetkezett változások, a korszerű tanítási módszerek megkésve jutottak el — helyi szóhasználattal élve — „a világvégére szorult" Sóvidékre. Ezzel is magyarázható, hogy a reformkor eszméinek hatására, a makfalvi „nemzeti tanoda" mintájára, csak 1846-ban készült el a környék első modernebb iskolája, az atyhai „néptanoda", ahol a korszerűbb tanítási módszerek bevezetésével próbálták előbbre lendíteni az egy helyben topogó népoktatást.3 0 A 19. század közepére kiteljesedő sóvidéki iskolahálózat 12 önálló mesterrel működő kisiskolát számlált. A szellem falusi hajlékai: a scholaházak Bár a mestertartás, az iskolaépítés és karbantartás meglehetősen nehéz terhet jelentett, a sóvidéki települések lakói minden esetben vállalták az ezzel járó többletkiadásokat, és már a 17. század végén külön szobát, classist építettek a mester számára. Az iskola mint épület a korabeli forrásokban a tanító lakását és mellette az iskolatermet is jelentette. A scholaházak részletes leírását az egyházlátogatási jegyzőkönyvek őrizték meg.
