Századok – 1992
Történeti irodalom - A bécsi pápai követség levéltárának iratai Magyarorlszágról 1611–1786. (Ism.: Bellér Béla) I/152
156 TÖRTÉNETI IRODALOM 156 házassági akadályok egyébként rendkívül szigorúak és aprólékosak voltak. A másodfokkal kevert negyedfokú vérrokonságot az ország törvényei fejvesztéssel büntették. (259. Iratok 118. sz.), az elsófokú sógorságot ugyancsak. (279. Iratok 124. sz.) A törvények szigorúságát a nagyvonalú pápai felmentések enyhítették. A pogányoknak és hitetleneknek a pápa megengedte, hogy megtérésük esetén több feleségükből választhatnak - egyet. (276. Iratok 122. sz.) A házasságjogi anyag legterjedelmesebb iratcsomója Apponyi György gróf cs. és kir. kamarás, valamint Appollonia Krukowiecka „különös házasságáról" (1768-1778) szól. A nő első házasságát az egyházi hatóság 1768-ban érvénytelennek nyilvánította, mire ő 1776-ban házasságra lépett Apponyival. Az ezután előkerült adatok alapján azonban a lembergi érseki szentszék 1777-ben érvényesnek jelentette ki az első házasságot, és semmisnek a másodikat. Az ítéletet a pápai följebbviteli szék is jóváhagyta. (118. Iratok 220. sz.) A pápa egyébként minden fontos házasságjogi döntést igyekezett magának fenntartani. Ezt a szándékát azonban keresztezte II. József, aki a külföldi kapcsolat és a pénz kiküldése miatt ellenezte a Rómával való összaköttetést. A házassági felmentések ugyanis -legalábbis az előkelőeknél - tetemes összegbe kerültek. Széchényi Ferenc gróf és Festetics Júlianna grófnő közti elsőfokú sógorság akadálya alóli pápai felmentésért 10 ezer aranyat (scutum), azaz 20 ezer forintot kellett fizetni. (299-301. Iratok 144. sz.) Az egyházi fegyelem fontos eszköze volt a böjt A korábban olyan szigorú böjti fegyelmet már a protestantizmus és a török hódoltság fellazította. Ehhez járult még a 18. század második felében a felvilágosodás böjtellenes szelleme, amelynek elviselhetetlen volt, hogy nemcsak a nagyböjt napjain, hanem az egész év péntekjein és szombatjain is tartózkodjék a húsevéstől. (280. Iratok 125. sz.) Az egyház különböző taksákhoz kötött felmentésekkel igyekezett a böjt maradék tekintélyét megóvni, de ennek csekély hatása volt nem csupán a világiakra, hanem még az egyháziakra is. Nem csupán a történelem és a művelődéstörténet, hanem a néprajz, néplélektan, szociológia számára is szinte felbecsülhetetlen értékű anyagot tartalmaz a vallásosságra, népszokásokra, babonákra vonatkozó okmánygyűjtemény. A forrásanyag természetéből következik, hogy elsősorban a vallásos élet külsőségeiről, társadalmi kapcsolatairól, ezen belül is inkább a vallás árnyoldalairól ad képet; a fényoldalak homályban maradnak. A dokumentumok bepillantást engednek a vallásos egyesületek életébe, a 18. században olyan népszerű búcsújárások világába. Máriabesnyőn ebben az időben évenkint már 16 ezer búcsújáró fordult meg. (287. Iratok 129.sz.) De nem hallgatnak az okmányok a vallásos élet bizonyos torzulásairól, valamint a népszokásokról, népi babonákról sem. Egy privigyei szerzetes gyóntató 1767-ben Rómába küldött feljelentésében beszámol a nagypéntekhez és nagyszombathoz kapcsolódó és nagy romlásként elítélt népszokásokról. Nagypénteken a falusi lányok és az újházas asszonyok arcuk szépségének megóvása végett meztelenül futnak a patakhoz, ott megmosdanak és a fák alatt megfésülködnek. Ugyanakkor a legények éhomra a mámorig leisszák magukat, hogy megőrizzék arcuk szép piros színét. (126. Iratok 218.SZ.) Különös érdeklődésünkre tarthatnak számot a moldvai magyarokra vonatkozó dokumentumok. Moldva nemzetiségi képe ebben az időben még tarka, de egyre inkább a román lesz a domináns elem. Az itteni magyarság lélekszáma 11 ezer körül mozog. Egyházszervezetileg az Észak-Moldvában fekvő bákói (Bacau) püspökséghez tartoznak, valójában missziós papok látják el lelki gondozásukat. A Hitterjesztési Bizottság (Congregatio de Propaganda Fide) megalapítása, 1622 óta javul az egyházi irányítás, ugyanakkor hanyatlik az anyanyelvi lelkipásztorkodás. A Propaganda olasz minoritákra bízta a moldvai misszió ellátását, akik viszonylag könnyen elsajátították a román nyelvet, de nem tanulták meg a magyart. A közölt okmányok a moldvai misszió nehézségeivel, külpolitikai támaszkeresésével, a moldvai társadalmi viszonyokkal („Moldvában nincsenek semmiféle jobbágyok vagy szolgák..." (129.)), a misszió gazdasági helyzetével, a ia$i kőtemplom építésével foglalkoznak. A szerémi határőrvidék életéből merített dokumentumok a klementinusnak nevezett albán nyelvű, katolikus vallású telepeseknek és a környéken lévő három német nyelvű katolikus falunak létért vívott harcát mutatják be a szláv ortodoxia tengerében. Az unitusoknak, az egyesülteknek el kell szenvedniük a görök papok rágalmazását, aki k azt állítják, hogy „...a görög hitű egyháznak a rómaival való egyesülése a török hitnél is rosszabb". (311. Iratok 153.) A kötet eleddig ismeretlen dokumentumokat tesz közzé Boszniának a török uralom alatti helyzetére vonatkozólag. A boszniai ferencesek látták el a pápaság, majd a Propaganda megbízásából a hódoltsági katolikus magyarok lelki gondozását is. Nagy szerepet játszottak honfitársaiknak a török uralom alól a Habsburg-birodalom területére történő áttelepítésében. Siprachich András bosnyák ferences tartományfőnök 1696-ban jelentette Rómába, hogy egy évtized alatt 100 ezer embert költöztetett át a Száván. A forráskiadvány tudományos apparátusa mintaszerű. Megtaláljuk benne a gyakrabban idézett könyvek és tanulmányok jegyzékét, az iratok mutatóját és rövidítését, a személy- és helynévmutatót, a
