Századok – 1990

Történeti irodalom - Hunfalvy Pál: Napló 1848–1849 (Ism.: Hermann Róbert) I/153

159 TÖRTÉNETI IRODALOM dó jogokról megbukik, így összegzi véleményét: „A ház pedig újabb példáját adta éretlenségének és politikai ingatagságnak." A határozat elfogadása feletti örömét azonban már beárnyékolja a Szegedről való menekülés. Itt érdemes megemlíteni, hogy Szegeden egy képviselő elbeszélése alapján feljegyzi Hatvaniról: „Hatvani már Pesten nagy demokraticus barátja volt Madarásznak, még inkább Debrecenben. Midőn itt a nagy hazafiak a képviselőház eloszlatását pengetnék. Hatvani felszólítá Madarászt, hatalmazná fel szabadcsapat alakítására, mellyel ó közel Debrecenhez maradhasson, hogy amidőn keilend, a házat széjjelkergethetné, ha mindjárt a képviselők életébe kerlilne is. - Denique a zsák megleli a maga foltját." Ez a történet átszivárgott Jókai hírhedt „Gyémántos miniszter"-ébe, de nyomát találjuk egy efféle tervnek Mészáros Károly nemrég megjelent emlékiratában is. Általában véve, megállapíthatjuk, hogy a Békepárt egyetlen puccs-tervével ellentétben, a Madarász-féle baloldal hatalomátvételi terveiről mindmáig elég keveset tudunk, pedig 1848 szeptemberében, 1849 márciusában és júliusában egyaránt foglalkoztak ilyenekkel, Perczel Mór tábornok nagyhangú fogadkozásairól nem is beszélve. Λ naplóban találkozunk egy-két, más forrásból is ismert epizóddal. Ilyen pl. a II. osztályú katonai érdemrendek március 9-i kiosztási ünnepségének leírása. Vukovics Sebő emlékiratai szerint Kossuth, Görgei mellére tűzve a kitüntetést, azt mondta, hogy „a história a választás urnájából szerencsés vonásának fogja jellemezni azon kinevezését, mellyel Görgeit Schwechatnál a magyar sereg élére állította, keblének, mint mondá, barátját, szeretete tárgyát". Kemény Zsigmond emlékirata szerint az elnök „félig suttogó hangon" így szólt: „Az Istenért! Ne nehezteljen Ön reám!" Ezt látszik megerősíteni Jókai is, aki kétszer is leírta a nevezetes jelenetet. Szerinte Kossuth „alig hallhatólag, megtört, elfojtott hangon" mondta: „Engesztelődést — a haza nevében..." Hunfalvy, bár pártállásában Keményhez és Jókaihoz állt közelebb, Vukovics verzióját erősíti meg. Szerinte Kossuth kijelentette, „bizton reményit, a történelem azt fogja egyszer mondani, hogy mikor Kossuth Görgeyt kiemelte, szerencsés húzást tett". Ugyanilyen epizód az, amit március 17-én jegyez fel Benedikty Gergely, Asbóth Lajos unokaöcscse elbeszélése nyomán. Eszerint Görgei „Tokajban vállakon hordoztatta magát zeneszóval". Az epizódot Vukovics is megerősítette - Asbóth Lajos elbeszélése alapján, és maga Asbóth is leírja emlékirataiban. Nyáry Pál elbeszélése alapján Hunfalvy is megerősíti azt, hogy a Szemere május 2-i bemutatkozó beszédében kifejtett elvekről a kormány tagjai előzőleg nem értesültek, amint ezt már Vukovics Sebő és Batthyány Kázmér emlékirataiból is tudhattuk. Érdekesen egészíti ki eddigi ismereteinket az az 1849. augusztus 2-i bejegyzés, amely Hunfalvy és Damjanich találkozóját örökítette meg. Eddig úgy tudtuk, hogy Görgei és Damjanich viszonya 1849 májusa után megromlott, s az 1849 júliusi fővezéri válság után, Görgei emlékiratai szerint Damjanich „határozottan elleneim közé tartozott". Hunfalvy feljegyzése szerint viszont Damjanich ekkor úgy nyilatkozott Görgeiről, hogy „igen kemény lutheránus feje van, de azért a legbecsületesebb hazafi, s az egyedüli ember, ki a hazát megmenteni tudja". S aligha lehet mosolygás nélkül megállni a Kiss Ernővel, Vetterrel, Vécseyvel, Perczel Miklóssal összekapó, rabiátus modorú Damjanich következő szavait: „Egyébiránt Görgeinek egy hibája van, hogy nem tudja a sértéseket olyan könnyű lélekkel elviselni, mint ő, Damjanich, ki annál jobb kedvű, minél erősebben bántják." A kötet külön érdekességei közé tartozik még az a 7 levél, amelyek közül Hunfalvy hatot feleségéhez, egyet pedig öccséhez írt. Január 9-én feleségéhez írott levelében a Pesttől Debrecenig tartó útról számol be, s leírásának szuggesztivitása Jókai „Két menyasszony" c. elbeszélésének kezdő képeivel vetekszik. Érdekes az az epizód, amelyet Kossuthtal kapcsolatban jegyez le: „Ágotán egy visszatérő kocsis beszélte más kocsisoknak, hogy ő vitte Kossuthot, Nádudvarról lovasok jöttek eleibe, s látván a kocsit, kérdezték a mellette lovagló huszárokat, kit visznek. Az elnököt! felelték. De ezt el nem értették az emberek. Megálltak, s visszaugrattak a kocsihoz, kérdezvén, hogy kit visznek hát. Kossuthot visszük, kiáltottam én, úgymond az elbeszélő kocsis, mert hát úgy neveztem, amint híjják. Ejnye beh szép beszédű ember az!" Következő, január 13-án írott levele a képviselőház január 12-i zárt és január 13-i nyílt üléséről ad képel. Szinte szikrázik az indulattól: „Valamint határozottan elszakadást az ausztriai háztól nem tűztem ki még gondolatban sem, az európai viszonyokban rejlő hatalmat s hazai viszonyainkban levő gyengeségünket jól ismervén: úgy az erőszakolt politikának sem vagyok barátja, mely inkább halált, mint megadást kiabál. Igenis inkább halál, mint gyávaság, de az egyed magáról beszélhet így, nem a képviselő másokról. De hogy éppen a leglármázóbbak félnek leginkább a haláltól, azt máris mutatják, külön-