Századok – 1990
Történeti irodalom - Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára (Ism.: Solymosi László) III–IV/552
554 TÖRTÉNETI IRODALOM kat. Az alábbiakban ennek az elismerésre méltó nyitottságnak a szellemében teszek néhány észrevételt. Az FNESz első változatának nagyarányú bővítése ellenére a történésznek maradt némi hiányérzete. A szerző a szócikkek kiválasztásakor érthető módon a mai állapotot, az élő földrajzi névanyagot vette alapul. Ez szerencsére nem akadályozta meg abban, hogy több elpusztult történeti helynevet (pl. Almád, Igyfon) is felvegyen munkájába, és számos olyan földrajzi névnek (pl. Hóró, Makra, Menyeke, Szöszle) is szócikket szenteljen, amelyeket manapság legfeljebb csak szűkebb környékük lakossága ismer. Ugyanakkor a középiskolai Történelmi Atlaszban nem nehéz olyan történeti helyneveket találni (pl. Bizere, Csezmice, Eng, Hajszentlőrinc, Makszond, Milkó), amelyeknek nem jutott hely a szótárban. Nem találjuk benne a Csontmező, Harangozó, Kortó, Magnum Foliatum, Váradhegy fok szócikket sem. A bizonyos közigazgatási egységeket, illetve adózási területeket jelölő földrajzi nevek sorából (pl. Alsójárás, Nagyjárás, Fokkés, Szepetnekkés) egyetlenegy sincs a két kötetben. Több szócikkből (pl. Besztercebánya, Segesvár, Szászsebes, Szepesszombat, Szomolnok, Torda, Újbánya) hiányzik a település német neve (Neusohl, Schässburg, Mühlbach, Georgenberg, Schmöllnitz, Thorenburg, Königsberg). Néhány esetben a szócikkekben szereplő földrajzi nevekről nem készült utalás. Aki például a Dilin, Kremnitz, Rivulus Dominarum elnevezésekre kíváncsi, csak akkor jár sikerrel, ha tudja, hogy Bélabánya, Körmöcbánya, Nagybánya címszónál kell keresni őket. Olykor elmarad annak közlése, hogy a települést másképpen is hívták. így nem tudjuk meg, hogy Sóly egykor Betereg névre is hallgatott, Nyalka (Nyílka?) település pedig a 13. század elejéig Himod (Hímed) nevet viselt. Az utóbbi figyelembevétele Nyalka esetében talán más — a közöltnél valószínűbb — magyarázatot eredményezett volna. A továbbiakban betűrendben mindössze néhány szócikkhez fűzök megjegyzést. Észrevételeim többnyire csak közvetve érintik a szerzőt: általában olyan felfogást vitatnak, amelyet felhasznált munkájában. A somogyi Hetes településnév és a zalai Nemeshetes elnevezés utótagja az FNESz előző kiadásai szerint puszta személynévből keletkezett magyar névadással, az alapjául szolgáló személynév pedig a magyar hét számnév származéka. Az új kiadásban ebből a magyarázatból mindössze egy utalás maradt az Árpád-kori Hetes személynévre. Az új értelmezés a helynevet köznévi eredetűnek tartja, előzményének pedig azt a hetes szót tekinti, amely egykor olyan „egyénileg termelő félszabad"-ot jelentett, „aki a földesúrnak szokás szerint hetenként három napi robottal szolgált". Nem nehéz belátni, hogy ez az értelmezés a névadás logikájának, megkülönböztető funkciójának ellentmond. Eszerint ugyanis a heti egy, kettő stb. napot robotoló szolgálónépeket egyaránt hetesnek, kellett volna nevezni. De ez a felfogás nemcsak a logikával, hanem a tényekkel sem egyeztethető össze. A középkori forrásokban ez a szó hét napon át folyamatosan tevékenykedő személyt jelentett, akárcsak ma. A munkaszervezésnek ez a formája egyházi közvetítéssel honosodott meg Magyarországon. A szérzetesi, papi közösségek életmódját szabályozó regulák jól ismerik ezt a rendszert. A Bencés Regula (35. és 38. caput) előírta, hogy a szerzetesek egymást váltva hetes szolgálatban végezzék a konyhai munkát és a felszolgálást, továbbá az étkezésekkor a felolvasást. A hetes (ebdomadarius, septimanarius) vasárnap reggel kezdte feladata teljesítését, és szombat este fejezte be. A magyarországi egyház életében is ez a gyakorlat érvényesült. A nagyobb egyházi testületekben, mint például a székesegyházakban, a papság a templomi szertartások egy részét is hetes rendben végezte (Kollányi Ferenc: Visitatio capituli e. m. Strigoniensis anno 1397. Bp. 1901. 69). Ennek megfelelően 1110 táján az. esztergomi székesegyház Albert, 1192- ben pedig a veszprémi székesegyház János nevű hetes papját említik (Marsina I, 62, Fejér: CD. II, 279).
