Századok – 1990
Közlemények - Buza János–Alžbeta Hološova: Egy kecskeméti cívis nagyszombati évei (1639–1660) I/109
110 BUZA JÁNOS—AL2BETA HOLOSOVÁ törököt, éppen ebből a megértő hallgatásból, sőt tudatos késlekedésből származott azután baja az „idegen nemzetség uralma" alatt élő Kecskemétnek. Jó két hét múlva csak-csak megneszelte Latos István szökését a „Nazur bégnek" titulált pesti defterdár,5 s e feldühödött főtisztviselő vasra verve vitette fel a kecskeméti főbírót. A kölcsönpénzre kényszerült Kecskemétnek a kamattal együtt6 több mint 450 tallérjába került a város első emberének kiváltása, ezt az összeget követelte azután az elöljáróság Latos Istvánon Nagyszombat tanácsához írott levelében. Nevezett nyilván vonakodott megtéríteni az okozott kárt, mert Kecskemét 1639 novemberében Esterházy Miklós nádorhoz7 fordult kérelemmel, remélve, hogy az ország első főura nyomást gyakorol Nagyszombatra, annak tanácsa pedig fizetésre szorítja végre Latos Istvánt. Semptéről két hét múlva útban volt a nádori levél, amelynek nyilván foganatja is lett Nagyszombatban, mert Kecskemét nem sürgette többé jó ötödfélszáz tallérját, Latos rendezte tartozását, megegyezésüket írásba is foglalták.8 Kecskemét Nagyszombat tanácsához, valamint a nádorhoz küldött leveléből némi fény derül Latos István vagyoni helyzetére. A kecskemétiek ugyan azt állították, hogy „minden marhája", pontosabban „minden jószága" a mezővárosban maradt, és csak később hajtották utána, valószínű azonban, hogy Latos ingóságainak egy részét, készpénzét pedig minden bizonnyal magával vitte, a felhajtott jószág értékesítéséi követően pedig leendő lakhelyén bevételre is számíthatott. Veszni hagyta viszont házát, a cívis gazdasági lét alapegységét jelentő mezei kertet,9 továbbá kölcsönadott aranyainak és tallérjainak ismeretlen hányadát. Ezeket a javakat Kecskemét a füleki kapitány és a várba húzódott megyei hatóságok tudtával lefoglaltatta, de nagy a valószínűsége annak, hogy azok együttesen sem fedezték a fentebb említett bíróváltság összegét. Latos István vagyonának értéke mindenképpen többre rúgott 450 tallérnál, javait csak a török taksálta 400 tallérra, a kecskemétiek jobban ismerhették vagyoni állapotát, mert mint írták, hallgatásukkal „őkegyelmét na-5 A török tisztségviselő funkciójára Id. Salamon Ferenc szómagyarázatát. Szilády Áron-Szilágyi Sándor: Okmánytár a hódoltság történetéhez Magyarországon. Pest 1863. II. 476., illetve Hegyi Klára: Egy világbirodalom végvidékén. Budapest 1976. 108. 6 A tekintélyes kamatból arra következtethetünk, hogy a kecskemétiek a pesti, vagy a budai zsidóktól vették fel a kölcsönt. Ugyanezen esztendőben a szomszédos Nagykőrösnek gyakran hitelezett „Oroszlán Sidó". Pest megyei Levéltár nagykőrösi osztálya. Nagykőrös számadáskönyvei 1639. 85. et passim. Kecskemét napjainkban rendelkezésünkre álló legkorábbi adókönyvében szintén találhatók olyan bejegyzések, amelyek a mezőváros, illetve a budai, vagy a pesti zsidókkal kapcsolatos kölcsönügyekre vonatkoznak: „Isak Sidonak tall. 32 1/2., Saul Deáknak tall. 55., Oroszlán Sidonak tall. 33.," illçtve „Jakab Sidonak Szabó István idejében való adósságért tall. 25." Bács-Kiskun megyei Levéltár. Kecskemét város levéltára. Adókönyv 1662. 136., 235. (Továbbiakban: Kecskemét adókönyve, 1662.) Az uzsorát a budai zsidókkal kapcsolta össze a fentebb említett forráskiadvány is. Szilády-Szilágyi: I. 456. et passim. Az uzsora szónak ebben az időben nem volt pejoratív jelentése, a kortársak kamat értelemben használták. Vo. még: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. Főszerkesztő Benkö Loránd. Budapest 1976. III. 1044-1045. 7 Péter Katalin: Esterházy Miklós. Budapest 1985. 73-154. 8 Erre Wesselényi Ferenc függelékben közölt 1660. évi leveléből következtethetünk. 9 A mezei kertekre ld. Majlát Jolán: Egy alföldi cívis-város kialakulása. Tanulmányok a magyar mezőgazdaság történetéhez 15. szerk.: Domanovszky Sándor. Budapest 1943. 51-73. et passim. Makkai László: Pest megye története. Pest megye műemlékei I. Szerk.: Dercsényi Dezső. Budapest 1958. 87-88.
