Századok – 1985
Közlemények - Engel Pál: Ung megye településviszonyai és népessége a Zsigmond-korban IV/941
954 F.NGEL PÁL mán szivároghattak be az első telepesek. Korai adataink nincsenek róla, mert a terület birtokosának, a Druget-családnak a levéltára nem maradt ránk. Látni fogjuk azonban, hogy a hajdani gyepüelve népsűrűsége Ungban még az 1 fő/km2 -t sem érte el 1400 körül. A megye egy másik vidéke, az alföldi síkság déli fele elég korán és viszonylag sűrűn benépesült. E vidék legészakibb pontjának Ungvár tekinthető, amely korszakunkban Kapós után a megye második legnépesebb helységének számított. Itt, ahol az Ung a hegyek közül kilép a rónaságra, itt épült fel a 11. századi ispánsági vár, a váralja pedig egészen a mongol hódításig a kijevi kereskedelmi főút határállomásaként virágzott.49 Az Ungvár és a Latorca közötti terület, Ung összterületének alig egyötöde volt a középkori megye voltaképpeni magva. Nagyobb számú lakosság az Árpád-kor folyamán csakis ezt a vidéket ülte meg, amit egyebek közt az is bizonyít, hogy - az 1332—1335. évi pápai tizedjegyzékek szerint - a megye 23 plébániájából 21-et a Szenna-Ungvár-Gejőc vonalon belül találunk.5 0 Még 1400 körül is itt élt a megye népességének nagyobbik fele. A síkságnak ezt a részét akkoriban az Ung szerteágazó vizei szelték ketté. Egyik ága Kapóstól délkeletre, Nagyszelmenc és Mocsár között érte el a Latorcát,5 1 egy másik pedig magán Kaposon folyt keresztül. Ez utóbbi ág már a 14. század folyamán kiszáradásnak indult. 1345-ben Kiskapos földesura, a leleszi prépost azzal vádolta a folyó mentén feljebb fekvő falvak földesurait, hogy az Ung vizét szántszándékkal térítik el, és panaszra, úgy látszik, volt is oka, mert pár évtized múlva, 1400-ban már nem maga a folyó, hanem csupán egy „Ungfolyás"-nak nevezett vizecske csordogált erre.5 2 Odébb, Ungvár irányában Veskóc, Mátyóc, Palló, Radies, Bátfa, Sislóc, Botfalva és Tarnóc határában nyomozható az Ung 14. századi főága, és Bátfán 1414-ben még háromkerekű malmot forgatott.S3 A folyó vizének egy részét azonban már akkoriban is a mai meder vezette le, amely valahol Őr és Pinkóc táján ágazott ki az Ungból, innen kezdve Szetna nevet viselt, és ekkor még nem közvetlenül a Laborcba, hanem 49 Vö. Tadeusz Lewicki: Polska i kraje sasiednie w swietle „ksiegi Rogera" geografa arabskiego z XII w al-Idrisi'ego. 1. czesc. Warszawa, 1945. s 0 Az ungi esperességbó'l Bátfa, Bés, Császlóc, Csicser, Gerény, (Kis-)Kapos, Kcrész, Mátyóc, Ör, Palágy, Pálóc, Rát, Ruszka, (Nagy-)Szelmenc, Szenna, (Nagy-)Szeretva, Szűrte, Tarnóc, és Ungvár (Vat. 1/1. 258, 326, 350, 365). Dobrony és Rákos plébániáit Bereg megyéhez számították. A zempléni esperessébó'l Salamon és Csap (Vat. I/1. 323, 345, 361) esett erre a területre. A két fennmaradó plébánia Tiba (ungi esperesség) és Vinna (zempléni, Vat. 1/1. 328, 334, 346, 362). S1 1276: usque fluvium Vng, Csepely (a későbbi Kelecsény) határa DK-en, W. XII. 184. Dl. 939; 1335: fluvium Vnghwyze, Nagyszelmenc és Mocsár között, A. III. 159; valószínűleg ez az ág folyt Budaháza mellett nyugatra (1380: antiquum meatum fluvii Vngh. DF 209 732, LO Met. Ung 61.) 5 2 1345: DF 233 650, LM 1300-39; 1400/433/XV: aqua Wnghfolyas, ZsO II. 728, DF 209 719. 1214-ben Lelesz predium határa ott végződött, ubi fluvius Hung cadit in Latericiam, CDES I. 145. 53 Az 1345-ben felsorolt Ung menti birtokosok nevükből megállapíthatóan Kelecsény, Mátyóc, Radies, Palló és Bátfa földesurai voltak (ld. az előző jegyzetet). Ezen kívül ld. még 1338/395: fluvius Vnghwyze, Veskóc és Csiszér között (Dl. 42 600, F. VHI/6. 160); 1271: aqua Vng, Bátfa (H. VI. 180, Dl. 31 182); 1400/433/XV: Bátfa és Lakárt között, malommal (ZsO II. 728); 1414: Bátfa, molendinum trium rotarum az Ung folyón (Dl. 73 418); 1330/334: fluvius Vng, ... in locum ubi idem fluvius triplicatur (Dl. 73 389, Kistarnóc azaz Botfalva és Ör között); 1333: Botfalva és Sislóc között malmokkal (Dl. 73 387); 1349: Botfalva és Tarnóc között (Dl. 73 391) stb.
