Századok – 1984
ELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN - Sándor Pál: Az anekdotázó Deák Ferencről 1215
AZ ANEKDOTÁZÓ DEÁK FERENCRŐL 1229 Tulajdonképpen ilyen csattanót tartalmaz az anekdota (adoma) is, de műfaji eltéréssel. Amíg az apoftegma inkább aforisztikus jellegű mondatokban sűríti a mondást, addig az anekdota (adoma) az életből ellesett kis történetet kerekít ki belőle. Nem rövid és pattogós parancs vagy felszólítás. Inkább hosszabb-rövidebb elbeszélésbe, vagy mondatokba foglát játékos-tréfás, érzelmekre ható, azokat kifejező történet, amely azonban — tréfa leple áatt — mindig váamilyen komoly véleményt és tanulságot tartámaz az anekdotázó részéről. Az egyetemes fejlődés4 9 keretébe illeszkedő magyar anekdotakincs első szakaszát a szakirodalom a 15. század végétől a 18. század közepéig-végéig jelöli meg.5 0 Ezekben a századokban a magyar anekdoták — a korra jellemzően - válásos tartalmú, vagy irányú példabeszédek és erkölcsi tilámak gyűjteményei voltak. Érdekes és külön tanulmányozandó feladat a téma vonatkozásában: miért és miként tudta igazmondásává áthágni a kritika tiltó hatályát a kiráy, vagy váamely nagyúr „bolond"-ja, akinek a szerepe az anekdotára jellemző kedélyes hangulatteremtés, illetve ákámazójának érzelmi felvidítása volt. A „bolond" kiváltsága ugyanis éppen az volt, hogy a hatáom védelme és saját „bolond"-ságának leple áatt a kritika megszelídítése nélkül bántatlanul mondhatta ki a kényes igazságot, derűs perceket szerezve egyúttá a hatáom megszemélyesítőjének, illetve a szórakozni vágyó előkelőségeknek. Az igazmondás — a hatáom oltáma áatt — mindig is a „bolondok" kiváltsága volt és maradt is. Ε tekintetben jóvá korábbi példákra is hivatkozhatunk. Tudjuk például, hogy - többek közt — Nagy Károlyt egy Vernaulf nevű „bolond"-ja kísérte el minden útjára. A hún kiráy, a komor kedélyű Attila is szívesen tartott maga mellett kedélyét vidámító „bolond"-ot, és azt is tudjuk, hogy V. László egy Kilián nevű bohócot tartott udvarában. Mátyás, majd II. Lajos is előszeretettel alkámaztak maguk mellett vándorbohócokat a csípős igazmondás derűt keltő hangulatának élvezetéért. A hazá fejlődés második szakaszában — nagyjából a 18. század közepétől — az anekdoták tartalma világias és népies jelleget ölt — hiszen „időtlen" éltető táaja a néphumor volt —, és ekkor már a kis- és középnemesség sorában terjed. Ennek az időszaknak jellegzetes képviselője a székelyföldi református prédikátor gyermekeként felnőtt Hermányi Dienes József nagyenyedi református pap (1699—1763), aki gyakran fordult meg nemesi társaságban, és így ákáma volt megismerni a nemesi anekdotázás szóbeli hagyományát, és azokat közre is adta. A 18. század vége felé áakult ki az élet áltá produkát és ellesett mulatságos eseteket közlő naptártípus.3 °'a Az ettől az időszaktól 49 György Lajos: A magyar anekdota története ésegyetemes kapcsolatai. Budapest, 1934, 6-8. (A továbbiakban: A magyar anekdota.) 50 György Lajos: A magyar anekdota, valamint: Uö. Világjáró anekdoták, Budapest, 1941. Jó áttekintés olvasható minderró'l, A magyarság szellemi .néprajza című műben, az Anekdota című fejezetben, György Lajos tollából. Budapest, év nélkül, 148-182. Ugyanerre lásd még: A magyar irodalom története 1600-tól 1772-ig. Szerkesztette: Klaniczay Tibor, 2. k. A népies barokk irodalom szétáradása című fejezetben az 591-617. lapokat. Ujabban igen tanulságos adalékok olvashatók Scheiber Sándor munkájában, Folklór és tárgytörténet, 1-2. k. Bpest, 1974. Lásd főleg a 2. k. 156., 177., 435. lapjait. 5 °/^lindezekre lásd György Lajos tanulságos, nagy anyagát a már előbb idézett munkáiban. A felettébb érdekes anekdotaanyag társadalom- és kultúrtörténeti, valamint pszichohistóriai szempontú feldolgozása és értékesítése azonban még a jövő feladata. A magyar anekdoták történetének szakaszolására lásd tőle, Az anekdota című fejezetet, A magyarság szellemi néprajza című, szintén idézett kötetben az említett lapokon. A magyar anekdoták fejlődésének harmadik szakaszát a 19. század hatvanas éveitől, különösen a Jókai Mórtól szerkesztett élclap kiadásától számítja a szerző. 10*
