Századok – 1982

Történeti irodalom - III. Béla emlékezete. A szöveganyagot válogatta; fordította; a bevezetőt és a jegyzeteket írta Kristó Gyula és Makk Ferenc; a képanyagot Marosi Ernő válogatta (Ism.: Szegfű László) 1103/V

TÖRTÉNETI IRODALOM 1103 hogy az angol körök más irányú földrajzi érdeklődésében kell keresnünk az Oroszország iránti érdeklődés eltűnését. Végezetül egy olyan kritikai észrevételt kell tennem, amelyik okát nem a kitűnő szerző idézte fel. A mereven megszabott te.jedelem kizárta az érdemleges kommentárokat. Magyarázatra szoruló szövegrészek maradtak megvilágítás nélkül. A néhány szavas kommentárok pedig nyilván elmaradnak az elvárásoktól. A terjedelemből következő problémát már szóvá tettem E. A. Melnyikova e sorozat részeként megjelent könyvével kapcsolatban. Pedig ott a terjedelmi korlátok nem okoztak olyan fájdalmas veszteségeket, mint a szóban forgó esetben. Bartha Antal III. BÉLA EMLÉKEZETE A SZÖVEGANYAGOT VÁLOGATTA, FORDÍTOTTA, A BEVEZETŐT ÉS A JEGYZETEKET ÍRTA KRISTÓ GYULA ÉS MAKK FERENC A KÉPANYAGOT MAROSI ERNŐ VÁLOGATTA. Bp., 1981. Magyar Helikon, 214, [1] o. 54 t. Bibliotheca Historica Árpád-kori históriánkat feldolgozó krónikáink - amelyeket összefoglaló névvel „14. századi krónikakompozíció"-ként szoktunk emlegetni - tudósításai az egyes korszakokról rendkívül egyenetlenek. Lényegében a 12. század közepénél megszakad a színesebb palettával festett, részletesebb, a műfajra jellemző előadás, és átcsap a sokkal szárazabb, szűkszavú, adatközlő, inkább az évkönyvek (Annales) stílusát idéző formába. Ennek a - nem tudni, mi okból bekövetkezett - változásnak esett áldozatul III. Béla király uralkodásának története is. A néhány soros tudósításból mindössze annyi derül ki, hogy trónra lépett, üldözte a tolvajokat és gonosztevőket, bevezette a petíciózást, Bizáncban a Becse és Gergely testvérpár szolgálta, s elhunyt az Úrban. Sajnos, még ezek az adatok is félrevezetőek: a koronázás és a halál dátuma pontatlan, a tolvajok és rablók ellen I. Béla lépett fel, az írásbeli kérvényezési IV. Béla követelte meg először, a Becse-Gergely páros Becse tagját pedig már a garamszentbenedeki alapítólevél (1075) említi, tehát aligha valószínű, hogy kb. száz esztendős aggastyánként elkísérte volna Bélát Bizáncba. Mivel a nevezett uralkodót nem avatták szentté, életírója pedig nem akadt, így sem legendában, sem életrajzban (vita) nem foglalták össze jeles cselekedeteit, életének folyását. Ha pedig igaz, hogy Anonymus (P. mester) az ő jegyzője volt, elmondhatjuk, hogy történetíróit is inkább foglalkoztatta már az úri nemzetségek ősiségének és felemelkedésének kérdése, mint a király személye. Ha tehát arra vállalkozik valaki, hogy III. Béla historikusa legyen, források tömegén kell átrágnia magát, hogy összeszedje azokat az elszórt adatokat, tudósításokat, amelyeket építőkövecskékként használhat fel a kor története mozaikképének megalkotásához. A feladat ismeretében állíthatjuk, hogy a közelmúltban megjelent kötet szerzői nem kis fegyvertényt hajtottak végre dokumentumgyűjteményük közrebocsátásával. A kötet elején tanulmánynak beillő bevezetést találunk, amely segít eligazodni a III. Béla életének egészét felölelő forrásszemelvények között. Szükség van erre a részletes és precíz feldolgozásra azért is, mert ennek révén pillanthatunk be a szerzők műhelyébe, forráskritikai elveik ismeretében érthetjük meg, miért épp e dokumentumok kerültek a kötetbe, mennyire bízhatunk meg az egyes forrástudósításokban, hogyan viszonyulnak az idézett töredékek egymáshoz. Valószínűleg nem túlozunk, ha azt állítjuk, hogy a „Bevezető" III. Béla históriájának szűk keretek közé szorított monografikus feldolgozását rejti. (Talán szerencsés lett volna a szövegközben zárójelbe tett számokkal hivatkozni az éppen citált szemelvényre, ami a teijedelmet nem, de a felhasználhatóságot jobban növelte volna.) A tanulmányt szépen szerkesztett genealógiai tábla egészíti ki. A szöveggyűjteményben felvonultatott források igen színes együttest alkotnak. A hazai krónikák (Váradi, Zágrábi, Knauz-féle) mellett nyugat-európai (klaustroneoburgi, Trois Fontes-i, velencei) művek és görög krónikások (Kinnamosz, Koniatész, Manasszész stb.) tudósításai sorakoznak. Az egyetlen hazai évkönyv (Annales Posonienses) adatait orosz (kijevi) és német (kölni) évkönyvekből egészítették ki. Anonymus prológusa csakúgy helyet kapott, mint más geszták (II. Henrik angol