Századok – 1982
Tanulmányok - Engel Pál: Honor; vár; ispánság. Tanulmányok az Anjou-királyság kormányzati rendszeréről 880/V
HONOR, VÄR, ISPÁNSÁG 897 Valószínűnek kell tartanunk, hogy a honor ura természetben díjazta embereit, azaz átengedte nekik haszonélvezetre birtoka falvainak és jövedelmeinek egy részét. Abból sejthető ez, hogy még a 15. századi nagybirtokokon is ez volt az uralkodó szokás, mert az Anjou-kori viszonyokról egyeló're szinte semmit sem tudunk. Mindössze egyetlen oklevelet lehetne ebben az összefüggésben tanúságul felhozni. 1331-ben a havasalföldi hadjáraton (1330) hősi halált halt Hédervári Dezső „királynéi lovászmester és soproni ispán" özvegye és fia bizonyos Antal comes-nek adták (locavimus, statuimus et donavimus) világosvári várukat (castrum nostrum), továbbá a vár alatti Siri, Galsa, Meszt, Füzes és Appadsig falvakat, a Csigere vizén álló malmot és a zarándi ispánságot (ac comitatum eiusdem loci, videlicet in Zarand) a „szlávokkal együtt" (simul cum S с lavis), hogy mindezeket oly módon bírja, „ahogyan adományozási jogunkhoz tartozik" (eomodo quo ad nostram pertinet collationem), vagyis érthetőbben: amilyen módon az adományozók rendelkezése alatt áll.65 Ez utóbbi formula az egykorú királyi adományleveleknek sűrűn előforduló eleme, és bár pontos értelme még tisztázásra szorul, nagyjából az lehetett a funkciója, hogy általánosságban utaljon arra az elvi határra, ameddig a király adományozási joga terjed. A formula örökadományokból ismert, hiszen másféle adomány ebből az időből nem is maradt ránk. Itt azonban nyilvánvalóan nem ilyesmiről van szó. Nemcsak a birtokátruházás különös szókincséből (locavimus, statuimus) gondolhatjuk ezt, hanem a birtok státusából is. Világosvár ugyanis nem volt a Héderváriaké. Királyi várnak ismerjük a század egész folyamán, és a tisztje — úgy, mint itt - a zarándi ispánsággal volt egybekapcsolva.6 6 Előző várnagya éppen Hédervári volt (1318—1330), és bízvást feltehető, hogy a vár a halála után honorként maradt örökösei kezén is. Ezt a szokatlan kedvezményt Hédervári különleges érdeme indokolhatta; tudjuk, hogy a Kárpátok szorosaiban saját magát feláldozva mentette meg királya életét.6 7 Az oklevél ezek szerint a következőképpen értelmezhető: A honor birtokosai kinevezték várnagyukká és alispánjukká Antal comest, aki nyilván szerviensük volt, és átengedtek neki „tisztségül" bizonyos jövedelmeket: néhány jelentős falut, egy malmot, az „ispánságot" azaz az abból járó bírságokat, és az uradalom szláv lakosainak adóját. Sajnos, azt nem jelölték meg, hogy a honorból mit tartanak fenn maguknak, csupán sejthetjük, hogy a legfontosabb pénzbevételek, mindenekelőtt a vámok lehettek ezek.68 Zsigmond-kori analógiák valószínűsítik, hogy a familiárisok „földre ültetése" a 14. századbán is nagyjából a fenti minta szerűit történhetett. Újlaki László bán özvegye 1422-ben még ugyanilyen formában „adományozta" Galgócra kinevezett várnagyának az uradalom '5 H0III. 110. 6 6 Ezt mutatja a zarándi ispánok és a világosvári várnagyok adatainak egybevetése. Hédervári Dezső 1324-ben ispán (Apponyi 69), 1318-ban és 1326-ban várnagy (AO I. 459; SmiPiklas IX 282). Kölesei Dénes fia András 1365-66 ispán (Gábor Gy. i. m. 218; ZW: II. 254), 1362-64 pedig vámagy (Doc. Val. 162; Levéltári Közlemények 24 (1946) 57). 1366-ban relator egy ügyben, amely a vár némely tartozékaival volt kapcsolatban: Doc. Val. 189. - Megjegyzendő, hogy Maróti Mihály 1324-i várnagysága elirás lehet (Fügedi 1977. 210), ő vitányi várnagy volt ekkor (uo. 212). 67 Závodszky Levente : A Héderváry-család története. Bp., 1920. 7. 68 Elsősorban a vámokra gondolhatunk, mert ezeket a 14. században többnyire az ispánok maguk szedették, vö. Engel 1981. 8. Erre láttunk példát a temesvári számadásban is.
